12. rész

Talán kicsit gyorsan hoztam, de gondoltam miután legépeltem, akkor ide is kiteszem! Remélem tetszik mindenkinek! -C


Hangokra lettem figyelmes. A szememet nem nyitottam ki, hiszen érdekelt a beszédtéma. Az utolsó, amire emlékszem, azaz árny és a lélekhasító fájdalom. Éreztem, hogy egyszer visszakerülök ebbe az intézménybe, de nem hittem volna, hogy így. Nem a pszichiátrián voltam, mivel az ágy puhábbnak tűnt. Abban biztos voltam, hogy ugyanaz az épület. A szobában rajtam kívül négy személy tartózkodott. Ebből kettő biztosan a szüleim, egy Mason, és még egy ember, akit nem tudtam behatárolni.
- Nem sokára fel kell ébrednie. Eric, ezt hogy fogjuk neki megmagyarázni? –tépelődött Anya. Hallottam, ahogy Apa sóhajt egyet és a padlót nézi.
- Avery, el kell neki mondanod. Muszáj. Nem hiszem, hogy az első alkalma lesz. –magyarázta Apa Anyának. Éreztem, hogy Anya a fejét fogja és megerednek a könnyei. Nem értettem, hogy miről beszélnek.  Mit kell nekem elmondani? Tiszta hülyeség az egész. Olyan vagyok, mint egy lexikon, mindent tudok. Akkor mégis mi folyik itt? A távolban is felfigyeltem egy beszélgetésre.
- Jobb, ha mész. Ma vagy holnap már felébred. –mondta Mason.
- Úgysem akarom, hogy tudja, hogy itt voltam. –felelte Riley. Riley? Őt semmiképp sem képzelhetem ide. De nem képzelődtem. Senkinek sem lehet tökéletesen ilyen hangja. Jó megfigyelő vagyok, de ez kicsit nekem is sok lenne. Egyáltalán miért látogat? Talán itt az ideje kinyitni a szemem. Kinyitottam a szemem, és szerencsésen, most egy bézs színű kórteremben találtam magam. Végre nem voltak fehér falak. Közvetlen az ágyam mellett Anya és Apa ült, egy távolabbi széken Mason. Riley addigra elment. Senki nem vette észre, hogy felkeltem. Anyának még mindig potyogtak a könnyei és óvatosan megérintettem a kezét. Egyből felnézett, és miután rájött, hogy nem képzelődik, zokogva a nyakamba ugrott. Apa és Mason is felfigyelt rá, és óvatosan, de leszedték rólam.
- Kicsim, itt az ideje, hogy Anyád elmeséljen valamit. –fordult felém Apa. Némán Anyára néztem és figyeltem, hogy mit mond.
- Drágám, ha jól gondolom, egy fekete szörnyet láttál, ugye? –kérdezte Anya, miközben az arcáról törölgette elejtett könnyeit. Lassan bólintottam. – Ő a sötét erők őrzője. Gondolom felmerült benned a kérdés, hogy én miért tudom. Mivel én is láttam. Az után, hogy terhes lettem veled. Nekem annyi szerencsém volt, hogy Apád mellettem volt, és egy védő varázslattal megmentett téged, viszont egy hónapig én is kómában voltam, mint ahogy te. Tudod a születésedhez a sötét erők szükségesek voltak, az ilyen természetellenes dolog miatt. Amilyen csoda folytán én terhes lettem, tudtuk, hogy te hordozni fogsz magadban olyan géneket, amik lehetővé teszik számodra ugyanezt. Szívem, a Masonnel való testi együttlétetek után te terhes lettél. És ez szörnyünket arra késztette, hogy megvédje a sötét erőket. És most sikerült is, mivel egy hete kiderült, hogy elvetéltél. –mesélte Anya. Ez egy lehetetlen történet. Ilyen nem létezhet. Persze, gondoltam, hogy egyszer terhes leszek, eddig nekem is tiszta volt a sztori, na de ez… Ez nekem sok. Lehetett volna egy babám, és most mégsem? Sose gondoltam az anyaságra ilyen módon.
- Ezt biztos nem most találtad ki? –néztem Anyára kérdőn. Ki hinne először egy ilyen sztorinak? Sok dolog van, amit el tudok képzelni, de ehhez nekem is nagy fantázia kell.
- Nem, Kicsim. –mondta Anya.
- Akkor had foglaljam össze. –kezdtem bele idegesen. –Szóval, elvileg terhes voltam egy nap elteltével se, de a folyamat már elkezdődött a szervezetemben. Ez megmozgatta a sötét erőket, mivel egy vámpír baba sokat nyel el belőle, de azért, hogy ez a rossz erő ne szabaduljon el a világban, van egy sötét erőt védő árny, aki megtámadja azt, aki jelen esetben hasznát venné, vagyis a baba. Tehát megtámadta, én pedig kómába estem egy hónapra. Az embriónak nem volt védelme, ezért elpusztította a támadás. –hadartam el. Anya csak bólintott, és némán nézte a plafont.
- Hagyjatok magamra Masonnel. –küldtem ki a szüleimet a kórteremből. Mason közelebb jött, és smaragd zöld szemei kevésbé ragyogtak, mint máskor. Gyengéden megfogta a kezem és lehajtotta a fejét.
- Lehetett volna egy gyerekünk. –suttogtam. Magam elé meredtem és könny szökött ki szemeimből. Ennek az egy mondatnak is olyan nagy fajsúlya van. Egy baba mindent megváltoztatott volna. Az egész életemet.
- Tudom. Egy pillanatig még el is hittem, hogy apa leszek. –válaszolt halkan Mason. –Pedig sose lett volna rá esélyem.
 Nagyon rosszul éreztem magam az egész helyzet miatt, és lehet, hogy egyszer tényleg szeretnék egy saját gyereket, de az nem most lesz. Nem ebben az időszakban.
- Be akarok menni az iskolába. –közöltem Masonnel. Azonnal felemelte a fejét és kérdőn meredt rám.
- Szó sem lehet róla. –mondta Mason. Óvatosan megfogtam a lábát és egy puszit nyomtam az arcára.
- Legyen. Akkor hagyj pihenni, kérlek. Fárasztó az egész sztori is. –szóltam Masonnek, aki kiment a szobából. Én pedig szépen lenyúltam a kocsi kulcsát. Olyan könnyű elterelni a figyelmét. Főleg ha rólam van szó. Sietve átöltöztem, és kimásztam az ablakon. Megkerestem a kocsit, és gyorsan elszáguldottam a sulihoz. Beérve sehol sem találtam Ashleyéket. Átkutattam az összes termet, de sehol senki. Végül szerencsésen megtaláltam őket, a sportpályánál. A lelátón ülve beszélgettek gondtalanul. Megdöbbenve vették észre, hogy előttük állok.
- Beszélnünk kell, Riley. –közöltem. Riley nyugodtan felállt és eljött velem a többiektől.

11. rész

Elnézést az egy napos csúszásért, ahhoz képest amit ígérem, higgyétek el ezzel a résszel mindent kárpótlok! -C

Reggel arra ébredtem, hogy szörnyen fázom. Felnéztem, de nem a szobámba találtam magam. A hátsó udvaron voltam, a teraszon, egy kerti ágyon, mellettem Masonnel. Mason már fent volt, és csak engem nézett. Zöld szemei áthatoltak lelkemen, és kevésbé volt olyan boldog, mint máskor.
- Miért? –kérdezte nyugodtan.
- Mit miért? –kérdeztem vissza.
- Miért kellett ez? Féltékennyé akarta tenni Juliant? –felelt.
- Nem. Az elején a csókkal nyilván, de utána már nem érdekelt Julian. Csak te. Tudom, hogy elfojtod az érzéseidet irántam, és én csak felszabadítottam ezt. Nekem is kellett, neked is. Mason én nagyon szeretlek téged, de nem tudom, mihez kezdjek. Boldog vagyok, és örülök, hogy itt vagy az életemben, de olyan sok dolgot megteszel értem, én pedig alig tudok mostanában. És ez nem hála, köztünk egy nagyon erős barátság van, és én ugyanúgy viszonozni szeretném a szeretetemet oda figyeléssel és törődéssel, de ezekre mostanában inkább én szorulok és nem te. –magyaráztam neki hadarva. Minden érzésemet próbáltam belezsúfolni egy rövidebb beszédbe. Mason válasz helyett csak gyengéden átkarolt, és megcsókolt.
- Calissa, értem semmit sem kell megtenned. Nekem az is elég, hogy itt vagy nekem. Olyan egyedi és különleges vagy minden téren, hogy meghalnék, ha nem láthatnálak újra. Nézz csak magadra. Egy gyönyörű, erős, kitartó nőt látok benned. Az érzéseimben pedig biztos vagyok, csak el kell még döntenem, hogy mire használom fel őket, de neked is. Nem vethetjük ki bárminek a barátságunkat. –magyarázta Mason. Utálom, ha igaza van. Olyan könnyen bele vetném magam, nem számolva a következményekkel. Ezen is látszik a húszévnyi lustulásom egy roppant fehér szobában száműzve a külvilágtól. De Mason ez olyan jó ember, vámpírokhoz képest is. Ő az én fényem a sötétségben. Nem hagyhatok veszni egy ilyen fontos barátságot. Mellesleg meg kell szoknom, hogy a világ már nem olyan, mint amikor bekerültem a pszichiátriára. Már nem élek álomvilágban és nem rángathatok mindenkit drótkötélen. Meg van a magam ereje, de soha nem használnám gonosz célra. Hozzá bújtam Masonhöz, és nem kellett válaszolnom neki. Tudta, hogy mire gondolok. Elhúzódtam tőle és lehajoltam az ágy mellett lévő táskámhoz és kivettem belőle két szál cigit. Az egyiket oda adtam Masonnek, a másik nálam maradt. Már majdnem vettem elő az öngyújtót, amikor Mason megszólalt mögülem.
- Te is tudsz tüzet csinálni. –mondta. Az egyik ujjam végére egy kis lángot kreáltam és meggyújtottam vele Masonét és a saját cigimet. Unalmamban óvatosan köröket fújkáltam a levegőbe. Mason felállt mellőlem és összeszedte az este levett fehérneműket. Az enyémet ide dobta az ágyra. Lassacskán felültem és felvettem őket. A terasz melletti fára felmásztam és bemásztam a szobámba. Gyorsan lezuhanyoztam, majd kikaptam egy fekete, pántnélküli, szív dekoltázsú, a derekam felettig feszülős egyberuhát, melynek szoknya része már arany színben pompázott. Kiengedve hagytam hullámos szőke hajam, csak egy piros rúzst és egy füstös sminket vittem fel. Késznek érezve magam elindultam lefele a lépcsőn. Már Mason is kész volt, és ketten mentünk a garázs elé, ahol a kocsimat hagytam. Már majdnem beszálltam a kocsiba, amikor észrevettem, hogy egy fekete limuzin hajt a kastélyunk bejárata elé. Természetesen a szüleim szálltak ki belőle. Némán meredtünk egymásra, míg végül elegem lett belőle, beültem a kocsiba és elhajtottunk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nem fogok érezni semmit, amikor haza jönnek a szüleim. Nem voltam boldog, de nem is voltam ideges. Ez már egy lejátszott meccs. Már csak üres bábuk vagyunk a végjátszmánkon, melyet az élet rendez. És a kivitelezés tökéletes, drámai, meglepő, de lerágott csont. Már sokszor elképzeltem ezt a beszélgetést velük, és mindig ugyanarra a végkifejletre jutottam. Úgysem jövök ki jól belőle. Az iskoláig érő út elvonta a figyelmemet a szüleimről, de csak egy kis időre. A bejárat előtti lépcsőn Rileyék ültek és a kocsiból kiszállva hozzájuk mentünk.
- Sziasztok. –köszöntem nyugodtan. Talán mégis ideges voltam egy kicsit. Későbbre vártam a szüleimet. Meglepetésemre senki nem köszönt vissza. - Mi bajotok van? –kérdeztem azonnal. Éreztem, hogy egy tanár is meghallotta a kérdésem és azonnal idejött. Egy papírt nyomott a kezembe, amin ez állt: „Ma van a csend napja, amit iskolánk hagyományosan megtart, ezen a napon senki nem beszélhet. Kérem, tartsa be Ön is!” Ez komoly? Ekkora hülyeséget. És ezek a szerencsétlenek betartják. Semmi kedvem nem volt a fejben lévő kommunikációra, ugyanis a gyógyszerek miatt nekem még nem megy. Majdnem felrobbantam, és ez az arcomon is látható volt. Riley egy néma nevetést hallatott rajtam. Még ha otthon bevezetném ezt a napot, akkor oké lenne, de így… Felháborító dolog. Fokozatosan lenyugodtam. Masonnek elmutogattam, hogy keressük meg a szekrényemet. Elég gyorsan meg is találtuk. Elkezdtem bepakolni a könyveimet, de valamitől kirázott a hideg. Körbe néztem a folyosón, de sehol senki Masont kivéve. Vállat vonva folytattam a pakolást, amikor újból kirázott a hideg. Pár perc múlva lehiggadva néztem a folyosóra. Először azt hittem rosszul látok. A folyosó közepén egy fekete árny állt. Engem figyelt, de nem mozdult. Mint ha csak egy sötét ijesztő szellem akarna lenni. Nem mintha félnék tőle, de korábban sosem láttam ilyet. És bár azt mondják, hogy a szörnyek nem az ágyunk alatt, hanem a fejünkben léteznek, én mégsem képzeltem ezt a szörnyet. Nagyon is valóságos volt. Mason is arra nézett amerre én, de ő nem látta. Talán tényleg bolond lennék, és beképzelném magamnak? Furcsálltam a helyzetet, talán kicsit féltem is, mivel nem tudom, hogy mihez kezdjek vele. Főleg, hogy nem tudtam, mit vethetnék be ellene. Mondjuk erőm sem volt hozzá. Az árnyék közeledett felém, én pedig lassan lépegettem hátra nekimenve Masonnek. Mikor utolért, megállt előttem és átment rajtam. Azt hittem ott fogok meghalni a fájdalomtól, felsikoltottam, majd minden elhomályosult.

 

10. rész

10.rész

Számomra talán ez a legkülönlegesebb rész, hiszen a 10. és gondoltam kicsit jobban megfűszerezem mint a többi részeket. Jó szórakozást! -C

– Mindenki tudja a szabályokat! Egy igaz állítást mondasz magadról, viszont ha rád nem igaz, iszol. –kiáltotta Ashley. Milyen régen játszottam ezt a furcsán ütős játékot. Az emlékeim között vannak jók, és rosszak is, ezt viszont a jóhoz tartozik. Itt mindig el tudtam magam engedni.
- Soha nem öltem embert. –kezdte Kayla, és persze rajta kívül mindenki ivott velem együtt.
- Majd fogsz. –kacsintott rá Ashley.  – Szerelmes vagyok.
Érdekes, de senki nem ivott. Még én se. Mi Masonnel, mindig szerelmesek voltunk a másikba, de ugye a barátság az első, és ezt sose fogjuk kitenni semminek. Riley és a szerelem? Kizárt. Ridegebb, mint bárki.
- A szüleim meghaltak. –mondta Chris, és engem és Kaylat kivéve senki sem ivott. Mondjuk ezt gondoltam.
- Nem feküdtem le senkivel az asztalnál ülők közül. –következett Riley. Én, Mason, Julian, az ikrek, Chris és Ashley ittunk.
- Mason azt ne mond, hogy te meg Ashley.. –kezdett bele Riley elképedve, de Mason félbeszakította.
- Sose. –rázta a fejét Mason. Mindenki rám nézett, majd Masonre.
- Most meg mi van? Több mint 70 éve barátok vagyunk. Egyszer meg kellett történnie. –vont vállat Mason.
- Még mielőtt jönnének a kérdések, Julian történetesen az exem. –zártam rövidre.
- Melyikőtök érzett többet a barátságban? –szegezte nekem a kérdést Riley. Tudtam, hogy Masonre utal, de nem értettem, hogy minek akarja tudni.
- Mindketten. –feleltem röviden. Éreztem, ahogy Mason és Julian is rám néz, de nem néztem feléjük. Tudom, hogy mit mondana most Julian és Mason is. Mason megsimította a kezemet, érzékeltetve, hogy ő itt van nekem. Ezt egyedül kell elvinnem. – Röviden elmagyarázok mindent. Szóval mi Masonnel többet érzünk egymás iránt, mint barátság, viszont úgy gondoljuk, hogy barátoknak jobbak vagyunk, mint szeretőknek, így megmaradt ez a felállás, és néha szerintem talán jó célra is fel lehet használni ezt a dolgot, plusz régebben becsúszott egy két barátság extrákkal dolog. – meséltem gyorsan. Riley egy pillanatra megvetően rám nézett, majd Masonre nézett. A többieket kevésbé érdekelte a sztori. Viszont annál inkább Nicole és Cornelia sztorija. Mindenki tudta, hogy az ikrek elég perverzek, és bármibe belevágnak, de Nicole mondatán én is fenn akadtam.
- Kóstoltunk egy kicsit Julianből. – vont vállat lazán Nicole. Mint ha mi sem történt volna. Édes hármas? Juliannel? Ki van zárva. De legbelül tudtam, hogy Nicole nem hazudott. Ez viszont fájt. Én nem feküdtem le Masonnel, ő meg lefekszik az ikrekkel. Felálltam az asztaltól és kimentem a klub elé. A táskámban kotorásztam, amikor két cigis dobozt vettem elő. Az egyik black devil rosé flavour volt, a másik pedig egy piros marlboro. Imádlak Mason! Mindenre gondol. Inkább a piros marbit bontottam meg, mert azt erősebbnek találtam. Egy szálat már a számba vettem, amikor öngyújtó után kutakodtam, de valaki az orrom elé tolt egyet. Felnézve Julietet pillantottam meg, aki mosolyogva rám nézett.
- Nem nézném ki belőled, hogy cigizel. –fogadtam el az öngyújtót mosolyogva. Meggyújtottam a cigim és nagyot szívtam belőle. Még a tüdőm is bele bizsergett.
- Hát rólad se mondható. –vont vállat könnyedén Juliet és ő is meggyújtotta a cigijét. Próbáltam nem Julianre gondolni, de kénytelen voltam. Egyre gyorsabban kezdtem szívni az egy szál cigarettámat, ami Julietnek is feltűnt.
- Mi történt? –kérdezte Juliet azonnal. Nem válaszoltam azonnal. Elszívtam az egy szál cigimet, és egy újat vettem elő, mert nem tudtam lenyugodni. Hogy meg tudnám fojtani most Juliant! A fejem majdnem elborult, csak a mellettem álló Juliet adta belém a lelket, hogy nincs értelme az őrjöngésemnek.
- Tudod, van azaz érzés, amit akkor érzel, ha megtudod, hogy az exed egy édes hármasba keveredett egy alig két napja ismert személyekkel. –néztem idegesen Julietre. Legszívesebben megütöttem volna valakit. Nagyon rosszul esett, amit tett. De baszki, egy napja sem ismerheti őket! Faszom, ritka felháborító dolog.
- Nyugi, ne rajtam töltsd ki a dühödet. –lépett egyet arrébb Juliet. – Megértem, hogy min mehetsz keresztül, de ha belegondolsz, ő csak az exed. Senki több. Nem kellene, hogy érdekeljen. –mondta Juliet. Lehet, igaza van Julietnek. Julian csak az exem, de akkor sem tehetek az érzés ellen. Ha ő ezt megteszi, akkor én is elmondom neki az igazat. Sőt, többet is. Meglátjuk, hogy kinyeri a végjátszmát.
- Köszönöm Juliet! –pusziltam meg régi barátnőmet és bementem a klubba. Visszaültem az asztalhoz, és azonnal Julianhez fordultam.
- Te aztán jó nagy képmutató vagy Julian. –kezdtem bele, de Julian bele szólt.
- Calissa, nem hiszem, hogy ezt itt kéne. - mondta Julian.
- Komolyan te vagy az, aki úgy gondolja, hogy lefeküdtem Masonnel, miközben te tényleg lefekszel valakikkel? Hát akkor elmondom a saját szívfájdalmadra, hogy bár nem feküdtem le vele, de csókolóztunk. És csak azért gondoltam, hogy bele megyek veled ebbe a kis titok dologba, mert úgy éreztem hálával tartozom neked. Semmi más miatt nem tettem volna meg. De már a hálának is vége. Lealacsonyító dolog volt ez a szememben, amit tettél. –förmedtem rá. Egyből beültem Mason ölébe és megcsókoltam mindenki előtt. Nem érdekelt Julian véleménye. Tartsa meg magának. Mason lehet eltolt volna, de mégsem tette, helyette visszacsókolt.
- Nem akarlak titeket félbeszakítani, de Calissa lángol a kezed. –mondta Chris enyhén meglepődve. Elhúzódtam Masontól és én is saját szemügyre vettem. Mosolyogva néztem a kezemet, ami egyre jobban kezdett hasonlítani egy fáklyára.
- Ezt vártam. Az első jelet. Kezdek visszatérni. –önelégült mosollyal az arcomon egy kézlegyintésre elállítottam az egészet. Végre. Nem sokára minden erőm visszatér. De ez még hosszú folyamat lesz. Sokat kell majd gyakorolnom. Boldogan visszafordultam Masonhöz és folytattam, amit abba hagytam.
- Lépjünk le. –suttogtam alig hallhatóan a fülébe. Mason csak bólintott, és minden bejelentés nélkül elhagytuk helyszínünket és haza mentünk. Láttam Masonön, hogy élvezi, de aggasztja is a viselkedésem, és ő sem tudja, hogy melyik uralkodik el jobban rajta. Zöld szemei, mint smaragd világított az éjszakában. Nem tudtam, hogy most mit gondolhat rólam. Mason mindig egy nyitott könyv volt számomra, de most fogalmam sem volt, hogy mit fog mondani nekem a következő másodpercben. Otthon leültünk a kinti medence partjára, de most Mason csókolt meg. Elkezdtük vetkőztetni egymást, míg végül mindketten egy szál fehérneműben nem voltunk. Én csak fogtam magam és beugrottam a vízbe, Mason pedig utánam. Csókjaink soha véget nem érőnek tűntek és a miénk volt az éjszaka.

9. rész

9.rész

Reggel fejfájósan, Mason mellett ébredtem. Azonnal felültem és boldogan nyugtáztam, hogy a saját szobámban vagyok. A tegnap estémből csak annyi maradt meg, hogy iszom, de egyedül. Utána már csak a homály maradt. Nagyon kiüthettem magam. Mégis hogy keveredett ide Mason? Az ágy köré néztem, de nem találtam levetett ruhákat kivéve a sajátomat a kanapén. Masonre néztem, aki még aludt és háttal volt nekem. Ő még ruhában feküdt le. Kivettem a párnám alól a telefonom és megnéztem az időt. 11:30. Azt hiszem, ma már nem megyünk suliba. Viszont én délután mehetek a pszichiáteremhez. Őrülten várhat rám. Óvatosan felálltam Mason mellől és elmentem összeszedni a cuccaimat, de az asztalon megpillantottam két papírtáskát, aminek a tetején egy cetli volt. „ Majd nézz be a gardróbodba is. –M”. Kinyitottam a gardróbom és a régi ruháim helyett vadonatújakat találtam. A régi koktél és estélyi ruháim megmaradtak, ahogy az ékszereim is, viszont minden más cserélődött. A papír táskákba már bele se néztem. Leültem a gardrób közepén lévő kanapéra és boldogan szemléltem végig új ruhatáramat. Miután kicsodálkoztam magam, kijöttem a gardróbból és visszafeküdtem Mason mellé.
- Köszönöm. –suttogtam a fülébe. Tíz másodperc múlva megfordult és álmosan rám mosolygott.
- Emlékszel bármire is a tegnap estéből? –kérdezte csukott szemmel.
- Őszintén? Csak annyira, hogy ittam. De biztos vagyok benne, hogy nem lettünk szex pajtik. –vontam vállat lazán. Mason kinyitott a szemét és elmesélte a tegnapi este további részleteit.
- Ennyire gáz voltam? –nyomtam a fejemet a párnába.
- Inkább cuki. –kócolta össze a hajamat nevetve.
- De te hogy kerültél hozzám? –kérdeztem kíváncsian. Mason nem válaszolt azonnal, csak egy kis idő elteltével.
- Rád akartam nézni, mert tudtam, hogy a szüleid elutaznak. Ha úgy érzik, hogy a terhükre vagy, mindig elutaznak. –vont vállat Mason. Hirtelen Julian rontott be a szobába.
- Miért nem voltál…- kezdett bele Julian, de miután észrevette Masont, elhallgatott. Fél percig néma csendben, befeszült kézzel bámult minket, majd kirontott a szobából. Mason intett, hogy menjek utána. Felugrottam az ágyból és még épp az ajtónál értem utol.
- Nem feküdtem le Masonnel. –kezdtem bele de Julian félbeszakított.
- Ez hülye duma. –nyitotta az ajtót, de megfogtam a másik kezénél és az ideges Juliant berángattam az egyik földszinti tárgyalóterembe. Leültettem egy székbe, és elmondtam neki mindent, amit Mason mesélt nekem. Persze a csókot kihagytam belőle.
- Ennyi? –kérdezte fújtatva Julian.
- Ennyi. –feleltem és leültem mellé az egyik székre. Kezdett megenyhülni, és látszott, hogy hisz nekem. Julian hátradőlt a székben és gondolkozott. Nem kutattam a fejében, a nélkül is tudtam, hogy válaszokat keres.
- Most elmegyek. –állt fel. Már nem volt mérges, és nem is duzzogott. Kiment az ajtón, én pedig ott maradtam az üres szobában. Elmentem a konyhába, és vittem fel reggeli gyanánt két pohár vért a szobába. Egyiket oda adtam Masonnek, másikat magamnál tartottam.
- Végül lenyugodott kicsit. –ültem az ágyra.
- Kihagytad? –kérdezte Mason azonnal.
- Ki. –feleltem két korty között. Mason beletúrt kócos hajába és maga elé meredt.
- Talán jobb is volt. Csak még jobban kiakadt volna. –felelte nyugodtan. Tudta, hogy mit csinál, és örülök, hogy ő is így látta jobbnak. – Mi a mai terv?
- Nosztalgia plusz pszichiáter. –kopogtattam a körmeimet az üvegpoháron. Mason elmosolyodott, és egy puszit nyomott a fejemre. A nap további részében nézelődtünk és Mason tanította nekem a laptop használatát. Meg minden más elektronikus kütyüvel is megismerkedtem. Szinte hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt is mekkorát fejlődik a világ. És ez egyre csak gyorsabb lesz. Lementünk a mozi terembe is, és megnéztük az eredetet. Egy átlagos, felfedezős napunk volt, a pszichiáter nem mondott semmi komolyat. Vele is jól elbeszélgettem. Miután haza értem Masont váratlanul sehol sem találtam. Talán fél órát próbálkoztam a facebook nagy rejtelmeit megoldani, de nem nagyon ment, mire megérkezett Mason. Amint látta, hogy mivel próbálkozom elnevette magát.
- Ezt inkább bízd a profikra. –vigyorgott rám.
- Igen, már kezdem én is így gondolni. –nevettem. Mason újabb szatyrokat tett le elém, én pedig kérdőn néztem rá.
- Ez a ma estére kell. –nyomta a kezembe a zacskókat. A zacskókban egy fekete lakk tűsarkút találtam, egy világos szakadt farmer sortot, egy fehér nirvana felirattal díszített fekete trikót, és egy kör alakú fekete napszemüveget. Elmentem és felvettem őket, de a gardróbomból még felvettem hozzá egy szürke gomb nélküli lógós pulcsiszerű valamit, és banánkontyom fölé egy összecsavart sötétkék kendőt tettem. Tipikus füstös szemeket csináltam, és hozzá egy piros rúzst kentem fel.
- Egyáltalán hova megyünk? –kérdeztem Masontól, akitől csak egy ravasz mosolyt kaptam.
- Egy klubba. A tiszteletedre rendeztünk egy kisebb bulit. –nézett félre, mint ha nem is ő szervezte volna meg. Nagyon jól tudta, hogy tiszta másnapos vagyok, de hát, ha buli van, akkor inni kell. A napszemüveget már meg se kérdeztem, hogy mire kell. Lementünk a garázsig, és egyik kedvenc kocsimat választottam. Egy gyönyörű 1992-es Porsche, amiben alig van 100 kilométer. Végig simítottam a kezemet a kocsi oldalán. Régi öreg barátom. Mason hozta a kulcsokat és beült az anyósülésre. Ezt a kocsit csak én vezetem. Mennyire imádom ezt a Porschét. Út közben ordítattuk a rádiót, és Mason magyarázta az útvonalat. Egy neonfényes hely előtt álltunk meg. A tömeg és a zene hangja kihallatszódott az utcára is. Jöttünkre hatalmas nagy üdvrivalgás tört ki a klubban. Belülről látszódott, hogy egy jól menő, extrém hely volt. Nekem való. A tömeget a fél iskola alkotta.
- És megjött a különleges vendégünk is! –hallottam a dj kiáltását. Újabb üdvrivalgás tört ki a tömegből, és kétfelé válva utat eresztettek nekünk. Engem azonnal felinvitáltak a színpadra, ahol a dj-vel beszélgettem öt percet, és át adott egy ajándék absolut vodkát. És ez az én partim. Le vagyok nyűgözve. Ezt még Masonből sem néztem volna ki. Nagyon örültem neki. és jól esett, hogy ennyien eljöttek miattam. Hátulról észrevettem Mason kéz lengetését, és utat törve magamnak oda mentem hozzá. A klubban jól érezhető volt az alkohol, az izzadság és a vér szaga. Mindenki a toppon volt, és most pont ez kellett nekem. Itt minden megtalálható volt a tökéletlen valóságból. Egy este, amikor az emberek elfelejtik a problémáikat és a jelenre koncentrálnak. A zenét nagyon bírtam, és szívesen táncoltam volna, de Mason karomnál fogva elhúzott. Ashleyék asztalához ültetett le, közvetlen Riley mellett. Riley mégis minek jött el? Azt hittem nem bír.
- Komolyan, szinte megtiszteltetés, hogy eljöttél, Riley. Remélem most kevésbé lesz kedved felállni az asztaltól. –köszöntöttem Rileyt. Válaszul egy gúnyos mosolyt kaptam. Kedves. Egy pillanatra azt hittem, hogy rosszul látok, de Juliant pillantottam meg az asztalnál. Idáig éreztem, ahogy árad belőle az alkohol szag. Gondolom Mason nem tudta máshogy rávenni, hogy eljöjjön.
- Jaj, Calissa, végre, hogy itt vagy! Nélküled nem akartuk elkezdeni a játékot. –üdvözölt Ashley egy ölelés kíséretében. Hát, akkor kezdődjön a játék.

8. rész

8.rész

Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk az ebédlőbe, ahol Mason egy csapat idegen közé invitált.
- A fél iskola titeket keresett. –mondta azonnal egy szőke hullámos hajú, tengerkék szemű csaj. Stílusban a divatos és a nőies közé tudnám besorolni.
- Liss, hadd mutassalak be itt pár embernek. –állt fel Mason. –A veled szemben ülő lányt Ashleynek hívják, nagyon bájos, de vadállat is tud lenni. –mutatott a szőke lányra. A következő lány egy sötét barna hajú, szinte majdnem fekete szemű, arab beütésű volt.
- Ő itt Kayla, akit cserediáknak is mondhatnánk, bár a teljes sztoriban a szülei erre a vidékre száműzték. –mondta Mason majd jobban szemügyre véve a lányt, rájöttem, hogy ő nem vámpír, mint Ashley, Mason, vagy akárcsak én.
- A következő gyönyörű párosunk itt Cornelia és Nicole, az ikrek, akik híresek a féktelenségükről. –mutatott két festett fekete hajú lány felé Mason. Hihetetlen szép arcuk volt, meg kell hagyni.
- Ő Chris, aki magányos farkasnak vallja magát, mégis van barátnője. –nevette el magát Mason. Chris helyes srác volt, a maga szőke hajával és barna szemeivel.
- Már csak 3 ember hiányzik körünkből, akik ott ketten várakoznak a vérre, Olive és Jason. El se tudnád szakítani őket, akár egy csöpögős szappanoperában. –mosolyodott el Mason. Rájuk néztem, de amikor előre fordultam, Riley is az asztalnál ült.
- Ez nem lehet igaz… Gondolom ő az utolsó láncszem. –sóhajtottam.
- Csak úgy árad belőled a szeretet. –dobott egy puszit felém Riley gúnyosan.
- Szánalmas vagy. –feleltem.
- Alábecsülsz. –válaszolta.
- Lehet. –feleltem újból vállat vonva. Csípős beszélgetésünk az egész társaság számára érdekessé vált.
- Kicsi vámpír, jobb, ha nem becsülsz alá. Addig ne tedd, amíg nem vagy teljes hatalmadba. Lehetsz akárki, de most egy vagy közülünk. Jobb lenne, ha szabályok szerint játszanál. –vágta nekem Riley egy gúnyos vigyor kíséretében. Kicsi vámpír? Biztos engem akar feldühíteni?
- Először is, nem vagyok kicsi vámpír. Emlegetheted a hatalmamat, de előbb vissza fog térni, mint hinnéd. Mindig egy leszek közületek, hiszen vámpír vagyok, de más vagyok, mint a többi, és mindig is az leszek, amit pedig nem lehet letagadni, rám van írva, szó szerint. Szabályok? Itt nincsenek szabályok. Nálam nincsenek. A szabályok arra valók, hogy megszegjük őket, persze egyet kivéve. Ez az, ami még nekem is tilos. Hierarchia szerint alábecsülhetlek, mert alattam vagy, de legyen, ahogy akarod. Tőlem gondolhatsz bármit, de nem én vagyok az, aki lenéz mindenkit és menekül a problémái elől, mert nem képes megoldani. Míg te feladod, én megoldom. És ez az, amiben mindig különbözni fogunk.  Szóval ennyit erről. – mosolyogtam gúnyosan. Az utolsó pár mondatom kételyeket támasztott benne, saját magát illetően. Mason elismerően biccentett. Több mindent ki tudtam belőle olvasni, mint hinné. Előre lépés helyett újból beszóltam neki.
- Neked is jobb lenne, ha végre törődnél az érzéseiddel és nem egy felszínes hülye mögé rejtenéd. Sok minden van benned, amit nem mondtál el nekik, és hidd el, becsülnének is érte. De ha te még így is egy hírnévre vágyó nyomorék akarsz lenni, akkor hajrá. De nem tudod, mit vesztesz vele. –vontam vállat.
- Elég legyen! –kiabált Riley. –Mit tudsz te rólam? Semmit. Még a saját kis ügyeidet sem tudod elintézni depresszió vagy elmegyógyintézet nélkül. Nézz szembe a valósággal és fogd fel, hogy a világ megváltozott. A vámpíroknak nem ilyen hercegnő kell. Miért nem mész vissza a pszichiáteredhez és hagysz engem békén? –válaszolt Riley idegesen. Általában az ilyeneket nem veszem fel, de ez szíven ütött. A fejemben visszacsengtek a mondatai. Most már kezdtem én is mérges lenni.
- Többek tudok, mint hinnéd. Inkább te tudsz rólam keveset. Terjengnek pletykák és mesék rólam, de semelyik sem igaz. Nem vagyok olyan, mint amilyennek beállítják. Mason, néha mesélhetnél. –néztem Masonre.
- Nem tudom, hogy mit szabad és mit nem. –emelte fel a kezeit Mason. Igaza volt. Sok dolog van, amit jobb ha mások nem tudnak.
- Leszarom, csinálj amit akarsz. –állt fel az asztaltól Riley és kiviharzott az ebédlőből.
- Eddig még senki nem tudta kiborítani. –mondta halkan Nicole. Az asztaltársaság csöndbe lett és mindenki rám nézett.
- Gondolom most én vagyok a rossz. –néztem fel unottan.
- Nyugi, senki sem gondol annak. Ez csak kettőtökre tartozik, senki nem ítél el érte. Csak mindenki furának találja, hogy lett egy személy, aki kimozdítja a komfort zónájából. –vont vállat Ashley. Először nem ítélnek a tettemért. Csoda. Pedig mindenhol megkapom a cetliket magamra. Azt hiszem, nagyon jól ki fogok jönni velük. Ezen kívül is szimpatikus társaság. Mindenkiben volt valami különleges. Legalább is, ahogy olvastam a lelkükben. Egytől egyig egyéniségek. Nem csodálom, hogy Mason jóban van velük. Mindig megtalálja az ilyen embereket. A következő negyed órában még elég jól elbeszélgettem velük, voltak közös témák, és szinte mindenről lehetett beszélni. Ebédszünet után még beültem pár órára, de nem volt értelme. Julian nem szólt hozzám egész nap, ami miatt nem éreztem különlegesebb lelkiismeretet. Amikor vége lett az óráknak oda mentem hozzá.
- Duzzogj, ha akarsz, de haza viszel, vagy megkérjem Masont? –néztem Julianre. Julian továbbra sem válaszolt, így magam is tudtam a választ. Kimentem a parkolóhoz és megvártam a kocsijánál Masont.
- Féltékeny? –mosolygott rám Mason, amikor meglátott a kocsinál.
- Eléggé. –nevettem el magam kínosan. –Haza tudsz vinni?
- Örömmel, Hercegnőm. –kacsintott rám Mason, majd úriember módjára kinyitotta az ajtót, hogy beülhessek. Olyan cuki.  A haza fele utat szinte végig röhögtük, ahogy egymás után rosszabbnál rosszabb számokat adtak le a rádióban. Végül megálltunk a tökéletes kastélyunk előtt. Kívül gyönyörű antik, de belül inkább art deco-ra emlékeztet. Megöleltem, és adtam neki egy puszit köszönés képen. Ott álltam a hatalmas kovácsoltvas kapu előtt, sóhajtottam egyet és bementem rajta. A tündérmesébe illő kertünk nem változott, mindenhol rózsákat találtam, tökéletesre vágott bokrokat, szökőkutat a közepén. A kastély mögötti részre most nem vágytam, pedig ott is sok a látni való, a medencétől kezdve az erdei faházig. Beléptem az ajtón, és teljes meglepetés ért. Kastélyunk teljes személyzete állt velem szemben, hiánytalanul, egy üdv itthon feliratot szorongatva. Mosolyogva elnevettem magam, amire kaptam egy hangosan szóló tapsot.
- Ennyire hiányoztam? –kérdeztem mosolyogva.
- Ne is kérdezze Hercegnő, hogy mennyire! Ha itthon lennének a szülei, biztosan nem ejteném ki a számon, de mindig is maga volt a királyi családból a személyzet kedvence. Ön oly sok jót adott nekünk, amit lehet, meg sem érdemlünk. –állt elő az inasom, John.
- Jaj, olyan kedvesek hozzám. –mosolyom nem hervadt le az arcomról. – A szüleim nincsenek itthon?
- Ma reggel utaztak el, Hercegnő. –mondta John. Akkor egy hétig nem látom őket. Jobb is. Direkt kerültek engem, ami érthető. Csak annyi különbséggel, hogy én ilyenkor sem hagynám cserben a gyerekem.
- Jól van, köszönöm ezt a kis meglepetést, nagyon jól esett, de most mindenki menjen a dolgára. –szólaltam fel, és a tömeg eloszlott. Felmentem a másodikra és megálltam a C betűvel jelölt fehér, szárnyas ajtó előtt. Kinyitottam, és régi szobám nem meglepetésemre ugyanolyan volt, mint húsz éve. A tér óriási volt, a falak bézs színűek voltak, arany mintával. Egy 18. századi királyi hálószoba alapján mintáztam. Mindig is imádtam azt a kort. A szoba bal oldalán ajtóhoz a legközelebb egy újabb szárnyas ajtó volt, ahol a gardróbom volt található. Utána az ágyamat lehetett észrevenni, aminek imádtam a rokokó stílusú ágytámláját, és magát az ágyamat is. Felette egy 18. századi baldachin lógott. Az ágyam után egy újabb ajtó volt, ami a saját fürdőszobámba nyitott. A jobb oldalon az ajtóhoz legközelebb egy kávézó asztal és két szemben lévő antik kanapé volt. Ha tovább mentünk egy toalett szekrényt lehetett felfedezni. És minden arany és bézs színben pompázott. Imádtam a szobámat. A toalett szekrény mellett egy antik kis szekrény és egy üveges szekrény volt. A gardróbban még egy titkos ajtón át van egy titkos szobám is, de oda csak holnap látogatok el. Épp elég fárasztó nap volt a mai. A nap további része csendben telt el, főleg filmeket és sorozatokat néztem. Este fele gondoltam találkozom egy régi barátommal, whisky úrral. Oda mentem az üvegszekrényhez és kivettem belőle a whiskyt és egy kristály poharat. Talán 4 pohárral ihattam meg, amikor úgy gondoltam átöltözök. Már éreztem a whisky hatását a fejemben. Az öltözésben odáig eljutottam, hogy levettem mindenemet, kivéve a fehérneműmet, és elmentem a fürdőbe, hogy felvegyem a piros selyem köntösöm. Utána újból lecsusszant vagy 4-5 whisky, amitől már teljesen becsípve éreztem magam. Miután elfogyott a whiskym, bort vettem elő, amit vérrel kevertem, és az már teljesen kiütött. Végül lefeküdtem az egyik kanapéra és elaludtam. Nem tudom mennyit aludhattam, de egyszer csak hallom, hogy valaki pisszeg a hátam mögött. Nem nagyon érdekelt, hogy kicsoda vagy micsoda, mint ha csak az ébresztő óráért nyúlnék, lecsaptam az illetőt. Azonnal hallottam, hogy kissé hátra esik, és majdnem feldönti a másik kanapémat. Régen voltam ilyen részeg, éppen ezért érdekelt a legkevésbé a dolog.
- Liss, Mason vagyok. –hajolt hozzám közelebb Mason. –Basszus, te mennyit ittál?
- Menj már innen Mason. –nyöszörögtem neki becsukott szemmel. – Hagyj aludni.
- Te holt részeg vagy Liss. Gyere hadd vigyelek az ágyba. –fogta meg a karom Mason.
- Miért akarsz megdugni Mason? –válaszoltam neki vontatottan. Őszintén szólva… azt se tudtam, hogy hol lehetek. Kínos csend lett, amiből tudtam, hogy ha Mason nagyon ki akarná használni a helyzetet, akkor meg is tenné. De ő nem ilyen.
- Na gyere, beviszlek az ágyba. –hajolt hozzám, és próbált felemelni. Az emelésre azonnal felébredtem, és elkezdtem rúgkapálni. Mason visszatett az eredeti helyemre.
- Hadd menjek a saját lábamon. –emeltem fel a kezeim a levegőbe. Mason megfogta őket, és segített feltápászkodni. Lassan elvánszorogtunk az ágyig.
- Mason, te olyan rendes srác vagy, nem tudom miért nem becsültelek eddig. –mondtam majdnem leszédülve az ágyról, és megcsókoltam Masont. Finoman ellökött magától, és normálisan lefektetett az ágyba. Befeküdt mellém, én pedig mellkasára tettem a fejem. Szorosan átölelt, és talán így aludhattunk el.