Talán kicsit gyorsan hoztam, de gondoltam miután legépeltem, akkor ide is kiteszem! Remélem tetszik mindenkinek! -C
Hangokra
lettem figyelmes. A szememet nem nyitottam ki, hiszen érdekelt a beszédtéma. Az
utolsó, amire emlékszem, azaz árny és a lélekhasító fájdalom. Éreztem, hogy
egyszer visszakerülök ebbe az intézménybe, de nem hittem volna, hogy így. Nem a
pszichiátrián voltam, mivel az ágy puhábbnak tűnt. Abban biztos voltam, hogy
ugyanaz az épület. A szobában rajtam kívül négy személy tartózkodott. Ebből
kettő biztosan a szüleim, egy Mason, és még egy ember, akit nem tudtam
behatárolni.
- Nem sokára fel kell ébrednie. Eric, ezt hogy fogjuk neki megmagyarázni?
–tépelődött Anya. Hallottam, ahogy Apa sóhajt egyet és a padlót nézi.
- Avery, el kell neki mondanod. Muszáj. Nem hiszem, hogy az első alkalma lesz.
–magyarázta Apa Anyának. Éreztem, hogy Anya a fejét fogja és megerednek a
könnyei. Nem értettem, hogy miről beszélnek.
Mit kell nekem elmondani? Tiszta hülyeség az egész. Olyan vagyok, mint
egy lexikon, mindent tudok. Akkor mégis mi folyik itt? A távolban is
felfigyeltem egy beszélgetésre.
- Jobb, ha mész. Ma vagy holnap már felébred. –mondta Mason.
- Úgysem akarom, hogy tudja, hogy itt voltam. –felelte Riley. Riley? Őt
semmiképp sem képzelhetem ide. De nem képzelődtem. Senkinek sem lehet
tökéletesen ilyen hangja. Jó megfigyelő vagyok, de ez kicsit nekem is sok
lenne. Egyáltalán miért látogat? Talán itt az ideje kinyitni a szemem.
Kinyitottam a szemem, és szerencsésen, most egy bézs színű kórteremben találtam
magam. Végre nem voltak fehér falak. Közvetlen az ágyam mellett Anya és Apa
ült, egy távolabbi széken Mason. Riley addigra elment. Senki nem vette észre,
hogy felkeltem. Anyának még mindig potyogtak a könnyei és óvatosan
megérintettem a kezét. Egyből felnézett, és miután rájött, hogy nem képzelődik,
zokogva a nyakamba ugrott. Apa és Mason is felfigyelt rá, és óvatosan, de
leszedték rólam.
- Kicsim, itt az ideje, hogy Anyád elmeséljen valamit. –fordult felém Apa.
Némán Anyára néztem és figyeltem, hogy mit mond.
- Drágám, ha jól gondolom, egy fekete szörnyet láttál, ugye? –kérdezte Anya,
miközben az arcáról törölgette elejtett könnyeit. Lassan bólintottam. – Ő a
sötét erők őrzője. Gondolom felmerült benned a kérdés, hogy én miért tudom.
Mivel én is láttam. Az után, hogy terhes lettem veled. Nekem annyi szerencsém
volt, hogy Apád mellettem volt, és egy védő varázslattal megmentett téged,
viszont egy hónapig én is kómában voltam, mint ahogy te. Tudod a születésedhez
a sötét erők szükségesek voltak, az ilyen természetellenes dolog miatt. Amilyen
csoda folytán én terhes lettem, tudtuk, hogy te hordozni fogsz magadban olyan
géneket, amik lehetővé teszik számodra ugyanezt. Szívem, a Masonnel való testi
együttlétetek után te terhes lettél. És ez szörnyünket arra késztette, hogy
megvédje a sötét erőket. És most sikerült is, mivel egy hete kiderült, hogy
elvetéltél. –mesélte Anya. Ez egy lehetetlen történet. Ilyen nem létezhet.
Persze, gondoltam, hogy egyszer terhes leszek, eddig nekem is tiszta volt a
sztori, na de ez… Ez nekem sok. Lehetett volna egy babám, és most mégsem? Sose
gondoltam az anyaságra ilyen módon.
- Ezt biztos nem most találtad ki? –néztem Anyára kérdőn. Ki hinne először egy
ilyen sztorinak? Sok dolog van, amit el tudok képzelni, de ehhez nekem is nagy
fantázia kell.
- Nem, Kicsim. –mondta Anya.
- Akkor had foglaljam össze. –kezdtem bele idegesen. –Szóval, elvileg terhes
voltam egy nap elteltével se, de a folyamat már elkezdődött a szervezetemben.
Ez megmozgatta a sötét erőket, mivel egy vámpír baba sokat nyel el belőle, de
azért, hogy ez a rossz erő ne szabaduljon el a világban, van egy sötét erőt
védő árny, aki megtámadja azt, aki jelen esetben hasznát venné, vagyis a baba.
Tehát megtámadta, én pedig kómába estem egy hónapra. Az embriónak nem volt
védelme, ezért elpusztította a támadás. –hadartam el. Anya csak bólintott, és
némán nézte a plafont.
- Hagyjatok magamra Masonnel. –küldtem ki a szüleimet a kórteremből. Mason
közelebb jött, és smaragd zöld szemei kevésbé ragyogtak, mint máskor. Gyengéden
megfogta a kezem és lehajtotta a fejét.
- Lehetett volna egy gyerekünk. –suttogtam. Magam elé meredtem és könny szökött
ki szemeimből. Ennek az egy mondatnak is olyan nagy fajsúlya van. Egy baba
mindent megváltoztatott volna. Az egész életemet.
- Tudom. Egy pillanatig még el is hittem, hogy apa leszek. –válaszolt halkan
Mason. –Pedig sose lett volna rá esélyem.
Nagyon rosszul éreztem magam az egész
helyzet miatt, és lehet, hogy egyszer tényleg szeretnék egy saját gyereket, de
az nem most lesz. Nem ebben az időszakban.
- Be akarok menni az iskolába. –közöltem Masonnel. Azonnal felemelte a fejét és
kérdőn meredt rám.
- Szó sem lehet róla. –mondta Mason. Óvatosan megfogtam a lábát és egy puszit
nyomtam az arcára.
- Legyen. Akkor hagyj pihenni, kérlek. Fárasztó az egész sztori is. –szóltam Masonnek,
aki kiment a szobából. Én pedig szépen lenyúltam a kocsi kulcsát. Olyan könnyű
elterelni a figyelmét. Főleg ha rólam van szó. Sietve átöltöztem, és kimásztam
az ablakon. Megkerestem a kocsit, és gyorsan elszáguldottam a sulihoz. Beérve
sehol sem találtam Ashleyéket. Átkutattam az összes termet, de sehol senki.
Végül szerencsésen megtaláltam őket, a sportpályánál. A lelátón ülve
beszélgettek gondtalanul. Megdöbbenve vették észre, hogy előttük állok.
- Beszélnünk kell, Riley. –közöltem. Riley nyugodtan felállt és eljött velem a
többiektől.
nyihi elso komizo :)
VálaszTörlésimadom! annyira jol irsz,hihetetlen :) mindig alig varom a kovi reszt! ^^ es ez most sincs mashogy ((:
Rékuczy <3
Jaaj, nagyon szépen köszönöm <3 Olyan jól esik, hogy szoktál írni a részek alá, de főleg amiket írsz:) A mostanit szerintem kicsit korán tettem ki, de nem bánom:) A következő rész max 3 nap múlva de jönni fog, csak nekem is kell egy kis pihi;) de kitudja, nálam előfordulhat, hogy még ma este is kinn lehet, viszont inkább mondtam egy biztosabb értéket. :) -C
TörlésSzerintem azt senki nem bánja ha hamarabb teszed ki a részt :) garantált,hogy aki elkezdi olvasni a blogot,nem tudja abbahagyni hihi ^^
TörlésKöszönöm:) <3 ez kedves tőled:) -C
Törlés