14. rész

OMG!!! 5 feliratkozóm lett! Nagyon nagyon köszönöm mindenkinek, aki feliratkozott és aki írt megjegyzést a részek alá! Olyan boldoggá tudtok tenni srácok :') Remélem nem csalódtok ebben a részben sem :) Jó olvasást mindenkinek! -C

Nem érdekelt, hogy hova megyünk. A fejemet neki döntöttem az ablaknak és meredtem kifele. Csak távol akartam lenni mindenkitől. Nem tudom, hogy mi vitt arra, hogy beüljek Riley kocsijába. Lehet, hogy kicsit erős hangvételű voltam Masonnel szemben. Ő nem ezt érdemli tőlem. Olyan sokat tett értem mindig. Mégis tudnia kellett. Az ablakon vízcseppek jelentek meg, és tudtam, hogy eleredt az eső. Rileyra néztem, aki nem nézett rám, csak az utat figyelte. Utunk alatt nem szóltunk egymáshoz. Olyan könnyű mindent és mindenkit ott hagyni, de ez sose lesz jó megoldás. Ez egy menekülési útvonal. Én nem menekültem. Csak egy kicsit távol akartam lenni mindenkitől. A kocsi megállt, én pedig automatikusan felnéztem. Egy tengerpart parkolójában voltunk. Talán egyszer voltam itt összesen. Az eső még mindig esett, de nem nagyon érdekelt. Riley hátranyúlt és a hátsó ülésről a kezembe nyomott egy fekete kapucnis pulcsit. Miután kiszálltunk, felvettem a pulcsit és beljebb mentünk. Leültünk a homokba és csendesen figyeltük a partra vetődő hullámokat.
- Sokszor jársz ide? –törtem meg a csendet. Riley rám nézett, majd vissza a hullámokra. Nem nagyon keresgéltük a szemkontaktust.
- Néha, ha egyedül akarok lenni. –felelt halkan. Az eső mindenkit elüldözött a parttól, kivéve minket.
- Egyszer voltam itt. Egy vámpír esküvőn. Az ilyen esküvőkről tudni kell, hogy az Anyám adja őket össze, és örökké szól. Nincs válás. Ezért is van ritkán. Az a nap is gyönyörű volt. Két nagyon jó barátom házasodott össze. Annyira szerették egymást. Én még senkivel sem éreztem ilyen mély köteléket. De sajnos három évre rá egy tűzbalesetben mindketten meghaltak. –meséltem Rileynak. Persze nem mondott rá semmit. Újból csöndben ültünk egymás mellett, és csak a tenger moraja hallatszott. A pulcsit jobban összehúztam magamon és Riley vállára hajtottam a fejem. Nem tudom, hogy mit üthetett belénk. Sose tettem volna ilyet. Viszont Riley nem lökött el, nem ment arrébb. Hagyta, hogy a fejem a vállán legyen.  Egy pillanatra megmozdult, és én automatikusan felemeltem a fejem a válláról. Riley csak rám nézett, majd megcsókolt. Sose éreztem ennyi érzést egy csókban. Egy tökéletes szenvedélyes csók volt, és szinte beleborzongtam. Ezért is csókoltam vissza. A kettőnk érzései csak úgy kavarogtak bennem. Remény, elveszettség, romantika, szenvedély, utálat. Minden érzésünket visszatükrözte. De mégis miért esett ennyire jól nekem? Hiszen nem kedvelem. Nem értem magamat. Úgy érzem, mintha a felszín mögé látnék. Pozitív csalódás. Riley elhúzódott tőlem, és felállt. - Ezt nem kellett volna. –mondta gyorsan és elment, engem itt hagyva a parton, egyedül. Mi volt ez? Az előbb megcsókol, most meg elmegy? Fura. De Rileyval olyan más volt. Szikra helyett láng gyúlt kettőnk között. Nem, ez nem fordulhat elő. Ennyire nem dőlhetek be neki. Biztos fogadott egy haverjával. Én ezt képtelen vagyok elhinni. De az érzéseimet nem tudom meggyőzni. A táskámból elővettem a mobilom, és bekapcsoltam rajta a nyomkövetőt, hogy Mason megtaláljon. Elővettem egy szál cigit még a táskámból és az ujjammal meggyújtottam, és egy mélyet szívtam belőle. Míg Masonre vártam, gondolkodásra adtam a fejem. Egy újabb slukkot szívtam cigarettámból és magam elé meredtem. Ki ölhette meg Charlotte-ot? Az Anyám nem lehetett. Ha valakit megöletne, beutalást kapna kastélyunkba. Nem hogy, házhoz megy és még bizonyítékot is hagy. Zavart a sztori, mivel valaki rám akarta kenni az egészet. Kiakasztott Alexander vádaskodása, én ennél precízebb lettem volna. Közben az eső elállt én pedig felálltam. Levettem a cipőmet és lépésenként közelítettem az óceán felé. A víz elérte a lábamat, és irigykedve néztem a lábamra törő hullámokat. 
Már hallottam, ahogy tőlem 200 méterre lévő parkolóban egy autó állt meg, és egy személy közeledett felém. Nem néztem hátra, azt hittem Mason lesz, de miután mellém ért, akkor láttam, hogy Julian. Úgy látszik végre félre tette a hisztijét és a duzzogását.
- Minden oké? –kérdezte Julian együtt érzően. Fogalma sincs, hogy mit érezhettem most.
- Nem, de az én életem sose lesz az. –vontam vállat könnyedén. Bár nyugodtnak tűntem, mégsem voltam az. Legszívesebben most egy érzéketlen ribanc lennék, aki nem törődik senkivel és semmivel. De ez a személy sose lehettem volna. Az érzéseimet nem tudom eltüntetni. Csak egy gúnyos mosoly ült ki az arcomra, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Összerogytam és kifeküdtem a vízben. Nem érdekelt, hogy mennyire lettem vizes. Csak Riley pulcsija úszta meg, amit ott hagytam az eredeti helyemen. Én tényleg egy idegroncs vagyok. Ilyen hozzáállással főleg. Nem, be kell bizonyítanom, hogy én nem vagyok az! Földre löktem maga, de most fel kell állnom. Én nem lehetek ez, és nem is vagyok. Össze kell szednem magam, hogy egy új jövőt alkossak magamnak. Királyi családból származom, halhatatlan vagyok, és a legnagyobb hatalommal rendelkezem. Hercegnő vagyok, és kötelességem példát mutatni másoknak. Nem hagyhatom ennyiben. Julian segített felállni, és egy törölközőt borított rám. Felszedtem a földön hagyott pulcsit és táskát, ezután Julian átkarolt és együtt felmentünk az autóhoz. Tudom, hogy nekem is kell a segítség, még ha nem is vallom be másoknak. És csak ekkor esett le minden.