25. rész

Sziasztok!
Ma újból egy csodás bár kissé komorabb résszel jöttem nektek.
Köszönöm a 11 000+ megtekintést és a 33 feliratkozót!
Kérlek hagyjatok magatok után valami nyomot! <3
Kisses -C

Semmit nem aludtam az este. Nem mozdultam arrébb, nem akartam érzékelni a környezetemet vagy magamat. Összetörtem. Széttéptek a szellemek. Nem akartam a világon lenni. Miért fáj ez ennyire? Csak egy egyszerű szakítás volt. Szinte együtt se voltunk. Talán csak lelkiismeret furdalása volt azok után, hogy bevágta a fejem. Még bocsánatot sem kért. Nem foglalkozhatok vele többet. Nem érdekel, hogy mit fog csinálni. Összehozta a világ legrosszabb napját. Az este alatt elég sokat gondolkoztam az életemről. Itt az ideje változni. Elpuhultam a pszichiátrián. Vissza kell hoznom az igazi énemet. Ez nem én vagyok. Talán csak Riley miatt bolondultam meg. Hova tűnt az a kőkemény csaj, akit ismertem? Vissza kell rángatnom a vakációjáról. Mióta érdekeltek engem az érzések? Eddig sose támaszkodtam rájuk. Most se fogok. Új lappal indíthattam, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem nekem való. Az egyszer mocskos vászon sose változik vissza fehérré. Ezt még a mosópor reklámokban sem tudják megoldani. Helló világ, visszatértem. Kinyitottam a szemeim és felálltam a földről. Ügyesen Mason állába vágtam a fejem, aki egy ideje itt állhatott.

- Üdvözöllek újra az élőhalottak sorában. –köszönt Mason mosolyogva. Még mielőtt bármit is szólhattam volna, Mason átnyújtott egy doboz cigarettát, egy öngyújtót és egy whiskys üveget.

- Jobban nem is ismerhetnél. –sóhajtottam boldogan.

- Mióta nézel ki úgy, mint a tetovált lányok királynője? –kérdezte zavartan Mason. El is felejtettem. Még nem varázsoltam vissza a régi énemet. Pedig egész jó ebben a testben lenni. Eltolom kicsit a változtatások idejét.

- Gondolom nem azzal beszéltél, akire számítottam. –forgattam a szemeim. Mason vettem egy mély levegőt, mielőtt folytatta. Néha én is ki tudom akasztani szegényt. Pedig ő az egyetlen józan és szerethető ember mellettem.

- Nem mondj ilyet. Nagyon ki van készülve. Lelkiismeret furdalása van amiatt, hogy itt hagyott téged. Ashley legalább bevánszorgott a hajóra hozzád képest. Megbánta, amit tett és mondott. Fejezd be te is a hisztit és béküljetek ki. –mesélte Mason. Próbált hatni a maradék érzéseimre, de nem igazán működött.

- Már nem érdekel Mason. Tőlem azt csinál, amit akar. Én hozzá nem érek még egyszer. Nem utálom, de nem is szeretem. Nem érdemli meg semelyiket se. A semleges zónában maradt. –feleltem lazán. Mason nagyon jól tudta, hogy mit jelent nálam a semleges zóna.

- Ugye nem? Kérlek, mond, hogy nem. –rázta a fejét Mason. – Tudhattam volna, hogy Riley egyszer kihozza belőled a régi énedet.

- A nevét se ejtsd ki. Miatta is puhultam el. –dacoskodtam Masonnel.

- Pedig ez volt a legjobb dolog, amit veled valaha tehetett. Felszínre hozta, az igazi, az egyedi, a bátor Calissát, akit ismerek, de jelenleg csak egy beton falat látok előtte. –csóválta a fejét Mason. –Mindig is ilyen voltál. Minél távolabb, annál jobb. Szerinted az érzelem az igazi gyengeség. Szerintem inkább túlzottan meg akarsz felelni annak a képnek, amit hisz rólad mindenki. A megtörhetetlen, kegyetlen gyilkos kell nekik. De te nem vagy az. Nem kell annak lenned. Miért nem fogadod el magad így? A tökéletlen az új tökéletes. –magyarázott Mason. Csalódott volt, de segíteni akart. Ha rólam volt szó, sose adta fel. Tudja, hogy mik a gyengepontjaim és ott akar támadni. Szemeiben ott volt a fájdalom tüze.

- Azt hiszem ezt egyedül is el tudom dönteni. Azért kösz a segítséget. –csókoltam meg Masont, majd tovább mentem, vissza a kikötőbe. Játszadoztam vele, pedig tudtam, hogy nem tehetném. Túl jó ember ehhez. Kár, hogy nem lépett ki időben a sötétségemből. Mason utolért és közösen mentünk tovább. Nem szóltunk egymáshoz, csak egy gúnyos mosoly húzódott végig az arcomon. Beérve mindenki ledöbbent a külsőm láttán. Pár embernek még az is megfordult a fejében, hogy ez a személy nem én vagyok.

- Elmagyaráznád nekem a tegnap estét? –vont kérdőre Chris. Leült velem szembe az asztal másik oldalára.

- Ja az? Nem volt para, egész jól szórakoztam. Kár, hogy a vége uncsi volt. Bocs, hogy belerángattam Ashleyt, az egész az én hibám. Nem értem, hogy miért ilyenkor akartam letartóztatni egy bűnözőt. –vontam vállat könnyedén. Mégis hova tűnt a választékos szóbeszédem? Talán egy kicsit túlzásba vittem. Rágyújtottam még egy cigarettára és az üveg whiskymből is kiöntöttem egy pohárral. A hűtőből kiszedtem egy tasakos vért, aminek a tartalmát összekevertem a pohárban lévő whiskyvel. Dupla lerészegedéssel kezdeni a napot másnaposan a legjobb.

- Mégis hogy mondhatsz ilyet? Ashleyt majdnem megerőszakolták! –emelte fel a hangját Chris. Néma csend lett az egész hajón, mindenki a mi beszélgetésünket figyelte.

- Úgy tudom nagykislány. Tud magára vigyázni. Mellesleg azt mondták, hogy nem igazán ellenkezett. –fejtettem ki unottan. Neki ennyi is elég volt, azonnal átmászott az asztalon és már lendítette az öklét. Gyorsan elkaptam a kezeit és a háta mögé szorítottam. A tarkóján elnyomtam a cigi csikket és még volt időm inni a whisky-vér keverékemből is.

- Milyen kiszámítható vagy. –mosolyogtam gúnyosan. –Legközelebb próbálj meg átfontolt döntéseket hozni.

Elengedtem és neki löktem az asztalnak. A sokkos állapotban nem igazán tudott beszélni, persze nem, mint ha akartam volna, hogy megszólaljon. Előszedtem a telefonom és gyorsan tárcsáztam a királynőt.

- Drága Anyukám! Kérlek, jelents be egy sajtó tájékoztatót holnapra. Ma repülök is haza. –mondtam boldogan. A többiek furán néztek rám a hátam mögött, de nem igazán érdekelt még a jelenlétük se.

- Rendben. Úgyis beszélni akartam veled. A napokban Juliet elhunyt. A holttestet megtalálták, így meg lesz tartva a temetés. Remélem, csatlakozol hozzánk. –felelte Anya nyugodtan. Juliet Glanvillere gondol? Mióta volt jóban a családommal?

- Mi történt? –kérdeztem vissza azonnal.

- Valaki az iskoládból megtámadta. A helyszínen megtalálták az egyik régi pecsétünket. Mennyit tudsz erről? –kért számon Anya. Már megint ez a pecsét? Mégis ki akarja rám kenni ezt az egészet?

- Később visszahívlak. –tettem le a telefont. –Mason, te jó vagy a számítógépes dolgokban?

- Jason vagy Riley az, akik ezt igazán értik. –felelt Mason nyugodtan.

- Riley ezerszer jobb hacker, mint én. –szabadkozott Jason. Francba.

- Akkor megoldom egyedül. –sóhajtottam és mágiával rácsatlakoztam az asztalon lévő laptophoz. Ezt előbb is meg kellett volna tennem. Az agyamban csak úgy cikáztak az információk és már nem éreztem magam analfabétának a témával kapcsolatban. Azonnal tudtam, hogy mit kell tennem. Az ujjaim pörögtek az billentyűzeten és könnyedén feltörtem az iskola hálózatát. Nagyon koncentráltam, de a többiek gondolatai együttesen elnyomták a belső hangomat. Kutakodtam a videó fájlok között, de egyiken sem volt semmi gyanús. Nem véletlenül nem történt semmi. A kamerák éjjel 1 és 5 között nem működtek. Csak egy felhasználóval lehet belépni a fájlok közé, így még egy tanárt sem tudnék gyanúsítani. Nem igazán akartam nyomozást indítani, nem érdekelt annyira. Több száz évig azt hittem, hogy halott, most pár hónapig kiderült, hogy él és újból halott. Azt hiszem, fel tudom dolgozni. Kedveltem Julietet, de a saját karrieremet mindig előrébb kellett tennem. Ritkán találkoztunk és akkor is kevés időre. Akkor még ember volt, az olyan barátok pedig könnyen jöttek-mentek. 

- Liss, mi történt? –kérdezte feszülten Mason.

- Juliet meghalt és ezt is rám próbálják kenni. –mosolyogtam. Mindenkit lesokkolt a hír, kivéve Julient. Szerintem életében nem örült valaminek ennyire, mint most. Bár nem ő ölte meg a szülei gyilkosát, de fellélegezhet a bosszú alól.

- Akkor te vagy az igazi célpont. –jelentette ki Mason.

- Igen erre én is rájöttem. –feleltem unatkozva. Úgyse tehetek semmit.

- Mit fogsz most csinálni? –kérdezte David.

- Semmit. Kivárom a sorsom. –nevettem. –Nem tudnak megölni. Sajnálatukra. Sokszor gondolok arra, hogy több hasznom lenne halottként.

- Ne beszélj ilyeneket. –rázta mérgesen a fejét Ashley.

- Ugyan már. Szerintem mindegyikőtöknek megfordult a fejében a halálom. Én vagyok az egyetlen, aki képes lenne a civilizációnkat egy újabb fokozatra emelni, ha születne egy gyerekem. De én ezt nem akarom. Nem akarok egy rohadt kölyköt. Elegem van ebből a titulusból. Inkább haljak meg, mint hogy ezt megtegyem. –kritizáltam.

- Csak azért mondod, mert sose volt családod. Mi bármit megtennénk, hogy ilyen csoda történjen velünk. –mért végig Cordelia engem.

- Egy férfinak ez könnyebb. Csak egy halandó nő kell neki, mint Kayla és hopp össze is jött egy félvér gyerek. –vont vállat Jason. Kayla megijedt egy pillanatra, ahogy körbe nézett a szobában. A srácok szívatás céljából is direkt őt nézték, ami miatt csak egyre hátrébb ment.

- Calissa is elég lenne egy sebezhetőbb pillanatában. –vetette oda Riley. Lenézően rá néztem. Nagyon jól tudja, hogy mi az igazi álláspontom. –Legalább mondanád az igazat.

- Ezt most muszáj volt? –forgattam a szemeim.

- Te mégis honnan tudnád, hogy igazat mond-e vagy nem? –nézett rá furán Nicole. Hajrá Riley, mond csak el. Tálalj ki teljesen.

- Ittam a véréből. –vont vállat. Mindenki teljesen ledöbbenve nézett Rileyra, majd rám.

- Micsoda? Mikor? –kerekedtek ki Olivia szemei.

- Még a bálon. Meglőttek egy ezüstgolyóval. Ha Lissa nem itatott volna meg a vérével, ott halok meg. –felelt Riley nyugodtan.

- Te tudsz kedves lenni? –lepődött meg Cornelia.

- Nem hagyhattam meghalni. Nagy döntést hoztam vele, de vállalom a következményeket. –sóhajtottam.

- Szóval ezért voltatok ilyen furák eddig. –gondolkozott Nicole.

- Lényegtelen. Én megyek haza. Majd valaki telefonáljon, hogy mikor küldjem vissza a repülőt értetek. –mentem el pakolni, de Mason megfogta a kezem.

- Legalább estig maradj. Összepakolunk mi is, este még bulizunk egyet és együtt haza megyünk. Rendben? –kérlelt Mason. Újból használta különleges képességét rajtam, hogy beleegyezzek az említett tervbe.

- Rendben van drága. –feleltem kedvesen mosolyogva. Pár percre elillant a régi Calissa és egy új került a helyébe. A lelkemben lévő tátongó ürességet boldogság és szeretet töltötte meg. Erősen harcoltam a borzasztó érzés ellen, de Mason legyőzött engem. Bármennyire is lehetnék ez a személy én, mégsem vagyok. Eddig csak rossz tapasztalatom volt velük kapcsolatban. Én csak érzelemmentesen tudok élni. Hiszen ezért létezem. Még nem tudom a pontos feladatom, de a halálommal fog járni egyszer. Túl sok éve várok a semmire. Talán itt az ideje magamra is gondolni néha. Az arcomra fagyott mosollyal próbáltam Mason felé menni, de a boldogság túladagolás miatt képtelen voltam kárt tenni benne. Szerencsésen nem kellett sokat várnom arra, hogy elmúljon a hatása. A vállaimra újból rázúdult a teher, szívem ismét kővé dermedt. Fájt, de rohadtul. Nem akartam így élni, de én már akkor letértem a boldogsághoz vezető útról, amikor megszülettem.

- Még egy ilyen, és herék nélkül maradsz. –közöltem mereven. Mason csak kinevetett és beletúrt a hajamba.

- A mosolygás jobban áll. –mosolyodott el. Fel se tűnt, hogy még mindig vigyor ül az arcomon. Azonnal visszaváltottam a régi stílusomra. A nap további részében aludtam és nem csináltam semmit. Este Masonék tényleg összecsaptak egy bulit. Hatalmas káosz volt a hajón, mindenki fel-le rohangált. Mégis mi értelme ennek? Én magányosan ültem a felső teraszon bort iszogatva, kezemben cigarettával. Az esti holdfényt kémleltem és elmélyültem a gondolataimban. Nem lenne szabad élnem. Semmilyen formában sem. Az örök kárhozatra vagyok ítélve. Megpróbálhatnám magam megölni, de úgyse sikerülne. David jött fel hozzám és leült velem szembe.

- Mire jó ez neked? –tette fel az első kérdését sóhajtva.

- Én ezzel magamat és titeket is megvédelek. –szögeztem le.

- Most mi bajod lesz, ha véletlenül valaki megtalálja a gyengepontod? Vérbeli halhatatlan vagy, nem tudom, hogy minek aggódsz. –csóválta a fejét David.

- Nem is magam miatt aggódnék. –kortyoltam bele a borba. David érezte a mondatom komolyságát, de elmosolyodott.

- Velem együtt négyen vagyunk, akik miatt tűzbe tennéd a kezed. Azt hiszem mindannyian meg tudjuk óvni magunkat, ha kell. –simította meg a karomat gyengéden. David, Julian és Mason. Ki a negyedik?

- Mióta tudod? –néztem félre. A lelkem legmélyebb bugyrában nézve tudtam, hogy bármit tett is Riley, meg tudnék bocsátani neki. Lehet, csak annyira vágyom, hogy kicsit teperjen értem? Mindketten túl könnyen oda dobtuk magunkat a másiknak.

- Azóta tudom, amióta az egyetlen közös kávézás közben leejtettem a kiskanalat. Lehajolva nem volt nehéz kiszúrni Riley kezét a combodon. –felelte nyugodtan. Kínosan éreztem magam, hogy valaki tud erről az információról. 

- Mondtad bárkinek is? –félve kérdeztem.

- Nyugi, nem. Ő lenne az igaz szerelmed? –kérdezte felvont szemöldökkel.

- A tudatalattim szerint igen. Mason pedig a lelki társam. És elméletben 3 év múlva választanom kell majd közülük. –sóhajtottam hangosan. Még senkinek sem mondtam ezt el. Masonnek se.

- Akkor úgysem tudod elkerülni, hogy ne jöjjetek össze R-rel. –rövidített a biztonság kedvéért. –Haragudhattok egymásra bármennyire, mégsem távolodhattok el.

- De én nem akarok választani. David ez nekem már sok. –fogtam a fejem. - Persze most még könnyű lenne, tudnám, hogy kit kell választani, de 3 év múlva lehet, annyira belegabalyodok R-be, hogy megváltoztatom a jelenlegi állásom. –néztem az eget.

- Sajnálom Cal, de meg kell tennem valamit. –fogott le David és megcsókolt. Kivételesen nem ellenkeztem, de nem tartott sokáig. Hatalmas csattanás hallatszott, a szemeimet kinyitva Riley volt előttem. A két srác elkezdett verekedni én pedig teljesen ledöbbenve ültem. Felpattantam és szétszedtem a két fiút.

- David te agyon akarod magad veretni?! –kiabáltam vele. – Nem vagy normális. Srácok, fejezzétek be!

Nem kellett több Davidnek, kitért a kezem elől és nekiment Rileynak. A földön hemperegve ütötték egymást, ahol tudták. Újból közéjük mentem, és még én is kaptam egy ütést Rileytól, amivel eltörte pár bordámat. Ha harc, akkor legyen harc. Teljesen ellöktem Davidet, hogy több baja ne legyen, és szembe néztem Rileyval. A fejem elborult a szemeim izottak. Mint ha csak tudtuk volna egymás lépéseit, én sorra kivédtem az ütéseket, ahogy ő is. Végtelennek tűnt a csata és még mindig nem győztem. Azelőtti taktikát kellett használnom, hogy Riley kém lett.  Sarokba tudtam szorítani és erősen neki nyomtam a falnak.

- Azt hiszem egyszer elmondtam, hogy ne keress többet. Szakítottunk, ha emlékszel. Későn jön rád a féltékenységi roham. – feleltem idegesen. Nem szólt egy szót se. Megfogta a derekam és magához húzott. Szenvedélyesen megcsókolt, és abban a gyenge pillanatomban már én voltam a falhoz nyomva. Tapsvihar hallatszódott mögülünk és én azonnal eltoltam Rileyt. Az egész banda fenn volt Julian kivételével.

- Ti tudtátok? –néztem végig a szempárokon kiakadva.

- Persze, már egy ideje. –forgatta a szemeit Nicole. Rileyra néztem, aki csak mosolygott rám.

- Meglepetésnek lett szánva. –vont vállat Mason.

- Csak Julian van kiakadva. Ő eddig nem tudta. –mondta Olivia.

- De ezzel mi mind azt szeretnénk mondani, hogy áldásunkat adjuk rátok. –állt fel a földről David.  Teljesen le voltam sokkolva. Akkor ez mind hazugság lett volna?

- Te utolsó senkiházi! –fordultam vissza Rileyhoz. –Ennyi lett volna az egész? Egy rohadt nagy hazugság? Én nem fogom magam olyan emberekkel körülvenni, akik annyit nem képesek elmondani, hogy tudnak a titkunkról. Nagy ügy, nem zavart volna. De te hazudtál nekem minden egyes percben. Ez nem meglepetés, hacsak nem a diliházba akartok visszakergetni. –magyaráztam mérgesen. –Nem vagyok képes elbírni ennyi mindent egyszerre. Bezzeg én mindig tartom a szám másokhoz képest. Ennek ennyi volt. Felejtsetek el engem. –ugrottam be a vízbe.
 A nagy tömeg miatt máshogy nem jutottam volna le az emeletről. Mágia segítségével megszárítottam magam, vissza váltottam az igazi kinézetemre, összeszedtem a cuccomat, elmentem a boszikért és fogtam egy taxit, ami a reptérre vitt. Ezzel csak jobban eltaszított magától. Mason figyelmeztethette volna, hogy utálom a meglepetéseket. Már biztosan tudtam, hogy nem akarok semmit se Rileytól. Nem akarok visszajutni ugyanabba az állapotba. Akkor is csak hazugság vett körül.

- Viszlát, Horvátország, viszlát, emlékek. –búcsúztam el attól az országtól, amitől a legnagyobb fájdalmamat kaptam.