26. Rész

Mit is mondhatnék...
Semmilyen visszajelzést nem kaptam az előző részhez ami nagyon rosszul esett, bár remélem ez csak átmeneti ügy. Így én is elbizonytalanodom magamban, hogy lehet valamit rosszul csinálok.
Nagyon nagy köszönet a 35 feliratkozónak és a 11 500+ oldalmegtekintésnek! Talán emiatt is hozom a következő részt és nem adom fel a reményt az olvasóimmal kapcsolatban!<3
Jó olvasást mindenkinek :*
Kisses -C

Már eltelt egy hét is amióta nem láttam a többieket. Madisont és Josht sem láttam már pár napja. Hazaérve megmutattam nekik a szobáikat és azóta nem futottam össze velük. Minek bízta rám őket Amabel egyáltalán? Tudhatta volna, hogy úgysem felügyelek rájuk. Biztos csak aludni járnak vissza hozzám. Meg van nekik is a külön életük. Elmentem Juliet temetésére is, bár nem hiszem, hogy valakinek feltűnt volna, ha lelépek. A szüleimmel csak egyszer találkoztam össze, akkor is csak veszekedtek velem. El kellett magyaráznom, hogy más vagyok, mint amit gondolnak. Húsz év után sem képesek bízni bennem. Néha napján bekapcsoltam a telefonom, de nem hívott senki. Még üzenetet se kaptam. Mason leállíthatta őket. Kár volt rajta gondolkozni is. Én léptem le, nem várhatom el, hogy azonnal utánam jöjjenek. Ez csak arra ad bizonyítékot, hogy senki sem becsült meg a társaságból. Megint miért rágódom ezen? A kastélyban járkálva elmentem az irodám előtt. Megtorpantam és vissza tolattam az ajtóhoz. Lassan benyitottam a szobába. Régebben imádtam itt lenni, csupa antik bútor, pompa és fények. De a szoba sötét és komor volt. A bútorok le voltak takarva fehér lepedőkkel az íróasztalomat kivéve, amin egy toronymagasságú papírhalom állt. A poros, élettelen szobából újból valami csodálatosat akartam csinálni. Az egyik függönyt elhúztam, hogy egy minimális napfény jöjjön be az ablakon keresztül. „Befejezetlenek” állt a legfelső papíron. Egy legyintéssel eltűntettem az összes port a szobából, de a bútorokról mégsem szedtem le a lepleket. Kivételesen jobban tetszett így. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban, a lábaimat felpakoltam az asztalra és levettem a legfelső összecsatolt papír állományt és elkezdtem olvasni. És csak olvastam, és olvastam. Véget nem érőnek tűnt a feladat az aláírásokkal és a pecsétekkel együtt. Mindet elvittem az ehhez kijelölt irodába, hogy érvényesíteni tudják őket. Az udvarra kimerészkedve verőfényes napsütés fogadott. A növényzet tele volt élettel, csak én lógtam ki a sorból. Különböző személyek járkáltak ki-be a kastélyból én meg álltam, mint egy fadarab. Nem tudtam merre mehetnék, mit csinálhatnék. Hátrafelé lépkedtem, amikor összeütköztem egy rohanó lánnyal. Az esést kivédtem egy hátra szaltóval, de a lány csúnyán elesett. 18-19 évesnek tűnt. Félvámpír volt gyönyörű sötétbarna loknikkal, amik leomlottak a vállára. Zöldes barnás szemeivel ijedten nézett rám. Fehér bőre kivirított a tömegből, akárcsak az enyém.

- Hé, minden oké? –néztem végig rajta ridegen. A lány csak hátrálni kezdett, már csak az hiányzott, hogy ennél is jobban féljen tőlem. Rezzenéstelen arccal nyújtottam a kezem felé, amit egy perces néma csend után el is fogadott.

- Eee... elnézést kérek… én… elnéé… elnézést Felség, én csak… -dadogott össze vissza. Kétségbeesetten, lehajtott fejjél állt előttem és várt az ítéletére.

- Nyugi, nincs semmi baj. Legalább okot adtál a bemelegítésre. –sóhajtottam. –Mi dolgod erre?

- Édesanyám itt dolgozok szolgálóként, ahogyan én is. –felelte alig hallhatóan. –Még új vagyok, elnézést a kellemetlenségekért. –térdelt le elém a fejét fogva. Komolyan azt hiszi, hogy megütöm? Kissé elfordított fejjel csodálkoztam azon, hogy vannak még emberek, akik elhiszik ezt a maszlagot. Régebben talán szokás volt, és büntetés járt érte, de ki vagyok én, hogy ítélkezzem?

- Állj már fel, mielőtt meglát valaki. –közöltem nyugodtan. –Mégis mitől félsz ennyire? Ez egy szimpla baleset volt. Én se figyeltem eléggé. –vontam vállat könnyedén.

- Ön túl jó hozzám, Felség. –hajtotta le a fejét újból. Könnycseppei az aszfaltot súrolták, válla rázkódott a sírástól.

- Ülj le a padra. –parancsoltam rá és szó nélkül ment az ülőhely felé. - Túl kevés az önbizalmad. Higgy magadban egy kicsit. Ezzel nem teszel rosszat a világnak. Legközelebb ne dobd el az életed ilyen könnyen. Harcolj érte! Nagy szerencséd volt neked is. Ha 300 évvel ezelőtt futunk össze, nem biztos, hogy ezt mondanám. Mi a neved?

- Rebecca. –szipogta halkan.

- Rendben van, Rebecca.  Szeretnék segíteni neked, ha engeded. –mondtam mosolyogva. Óvatosan kinézett a nagy hajzuhatag alól és bólintott. –Hány éves vagy?

- 18. –felelte kicsit nagyobb bátorsággal. Leguggoltam elé és jobban megnéztem a lábát. Igen, a lábát. Az izmai rendben voltak, erős tartása volt. Röntgen látással tüzetesebben szemügyre vettem. Régebben atlétikázhatott, de gondolom abbahagyta.

- Jobb sorsot szánok neked, mint a takarítás. – álltam fel. Tetszett a félelem a szemeiben ezért próbáltam minél komolyabbra és ridegebbre venni a formát. Húsz év rehabilitáció után ráfér az emberre, hogy újból rettegjenek tőle. Kíváncsi tekintettel nézett fel rám a szavak hallatán.

- Első lecke. Mindig a szemébe nézünk valakinek, ha beszélünk. Ezzel megmutathatod a bátorságodat és leróhatod a tiszteleted is. –feleltem komoran. –Gyere velem. –indultam el a hátsó udvar felé. Tisztes távolságot tartva Rebecca jött utánam, akárcsak egy kutya. Szerencsém volt, a kémek edzése pont most kezdődött el.

- Calissa Dragnight! Azt hittem sose jön el hozzám. –üdvözölt régi tanárom.

- Ki nem hagynám, hogy újból lássam tanítani Mr. Jackson. –mosolyogtam kedvesen. 10 éves koromban ő volt az első, aki elkezdett tanítani a harcművészetekre. Persze elég gyorsan áttértem arra, hogy magamat edzem.

- Segíthetne nekem, ha van ideje. – mondta kedvesen Mr. Jackson. A negyvenes évei végén változtatták át vámpírrá, átlagos külsejű volt.

- Mi lenne a probléma? –mosolyogtam önelégülten. Imádtam kínozni szegényeket. Nem véletlenül vezettem én is gyakorlatokat régebben. Mások azt hitték, hogy a elhivatottsági szeretetemből fakad, de igazából csak saját szórakozásra csináltam.

- Fegyelem hiány. –sóhajtott Mr. Jackson.

- Mr. Jackson, csak nem elpuhult az idők során? –nevettem őszintén.

- Már az utolsókat rúgom itt. Fél év múlva felmondok. –mesélte boldogan.

- Túl sok ideje csinálja ezt. Nem is csodálom. Szívből örülök, hogy felmond. Minden embernek jár a szabadság. –feleltem kedvesen. –Van kijelölve helyettes?

- Lett volna egy utódom, aki egy évvel ezelőtt még elvállalta volna. Most viszont nem tudom, hogy rá merjem-e hagyni. Egy hete vérfürdőket rendez szerte a városban. A rendőrségnek is kezd feltűnni. Nálunk is felkerült a bűnözők listájára, de még várnak az elfogási paranccsal. Lehet, hogy a börtön helyre tenné. Nem tudom mi történt vele. Még sosem csinált ilyet. –panaszkodott Mr. Jackson. Biztos voltam benne, hogy Mr. Jackson nagyon megfontolt döntéssel választotta ki az illetőt, de a viselkedés érthetetlen.

- Ki az? –emeltem fel a szemöldököm.

- Még régebben te tanítottad. Riley Johnson. –ejtette ki a szavakat. A szemeim elkerekedtek és a mobilom kiesett a kezemből. Zavartan felvettem a földről és némán bámultam előre. Kizárt, hogy ez Riley lenne. Sose tenne ilyet. Nem lehet ő. Én nem ilyennek ismerem. Lehet, hogy van benne erőszak, de ez nem jelent semmit. –De mindegy is. Hallom a királynő születésnapján zongorázni fogsz. –váltott témát Mr. Jackson.

- Én? Micsoda? –lepődtem meg. Átnyújtott nekem egy meghívót. Hatalmas betűkkel állt rajta, hogy a délutánt nyitja Calissa Dragnight zongora előadással. Már csak ez hiányzott. –Magánál hagynám Rebeccát.  Jó alap, kis dolgozással fényes karrier várhat rá. Tegye, amit tennie kell. –futottam vissza a kastélyba. Kérdés nélkül nyitottam be az ajtón, ahol a szüleim és pár politikus beszélgettek. Kivételesen illedelmes formámban voltam, így egy gyors meghajlás után kezdtem csak neki a mondandómnak.

- Elnézést kérek a zavarásért. –hajoltam meg újból. –Egy fontos ügyben szeretnék beszélni a királynővel. –álltam meg az ajtóban. A szüleim összenéztek, Anyám elköszönt az úriemberektől és kijött velem együtt a szobából.

- Calissa. Mit szeretnél? –türelmetlenkedett. Egyik lábával dobolt, kezeivel a fejét fogta.

- Mikor akartál szólni nekem arról, hogy zongoráznom kellene öt órakor? –értetlenül néztem rá. Anya csak félre nézett, majd vissza rám.

- Ne legyél már ilyen. Egy klasszikust kell előadnod. Kérlek, most az egyszer legyél jó kislány és tedd meg értem. –könyörgött Anya nekem. 

- Ez a duma kissé felszínes tőled, de rendben van. Megteszem. –sóhajtottam. Szemeiben felcsillant a remény és megsimította az arcom.

- Talán elhamarkodottan ítéltünk meg téged. Nem akarunk neked rosszat apáddal, csak szeretnénk, hogy minden normális legyen. –mosolygott rám.

- Nincs késő a tökéletes Anya szerephez? –nevettem kínosan. Anya szó nélkül ott hagyott a beszélgetésünk után. Nekem is mennem kellett gyakorolni. Már vagy száz éve, hogy nem ültem be a zongora mögé. Egyáltalán mit kellene eljátszanom? Visszamentem a szobámba, majd a gardróbon keresztül a titkos szobámba. Leszedtem a zongoráról a fehér lepedőt és leültem elé. Az ujjaimmal végig simítottam a billentyűket. Tökéletes állapotban volt még mindig. Nem tudtam, hogy mit kellene eljátszanom a kezeim bemelegítésére. Végül előszedtem egy kottát, amiben zeneszámokat írtam át zongorára. Sose játszottam el egyet se. Épp itt az ideje. Eurythmics-től a Sweet Dreams-et lapoztam fel. Gyönyörű hangzása volt, nem felejtettem el a tudásom. Két és fél perc után a dal végére értem. Egy tapsolásra figyeltem fel. Oldalra nézve Davidet pillantottam meg az ajtóban. Felmerült bennem a kérdés, hogy minek van itt, de gyorsan rájöttem, hogy őt is a partira hívták.  Ugyanúgy nemes származású.

- Pedig azt hittem, hogy a rokonaidnál senki nem lehet tehetségtelenebb. –nevetett David és leült mellém.

- Akkor ne tapsolj, hanem csukd be az ajtót. –álltam fel mellőle és ültem le a kanapéra. –Hogy jutottál be ide?

- Nyitva hagytad az ajtaját –vont vállat. –Ne már Liss, ne csináld ezt. Miért nem tudod felfogni egy meg nem történt dolognak?

- Azt szeretném tenni. De az emlékkel együtt az összes ott lévő embert is ki akarom törölni az életemből. –feleltem ridegen. Nem néztem rá, háttal ültem neki. Csak az idegeimen táncol.

- Engem is? –kérdezett vissza komolyan.

- Nem. Téged nem. –ráztam a fejem. –Próbálok megbocsátani, de ez nem megy ilyen könnyen.

- Kiket nem akarsz még elfelejteni? –kérdezett újból kíváncsian.

- Mason és Julian. –sóhajtottam. –Juliannek még magyarázattal tartozom.

- Mégis miért? –vonta fel a szemöldökét David. Rá néztem majd előre.

- Megígértem neki, hogy nem mondom el. –feleltem nyugodtan. David nem mondott semmit, csendben ültünk a szobában. Járkálni kezdett és jobban szemügyre vette a helyet.

- Szóval ez lenne a híres titkos szoba. Mi van ezekben a vitrinekben? –hajolt le az üvegdobozokhoz.

- Mágiával átitatott ereklyék. –ugrottam fel azonnal. Arrébb tessékeltem a vitrintől és leültettem a kanapéra. David furcsán rám nézett, mert nem értette, hogy ezek miért olyan fontosak.

- Veled meg mi van? Veszélyes cuccok? Akkor miért nem tartod egy széf mögött? –csóválta a fejét. Kényelmesen elfeküdt a kanapén helyet nem hagyva nekem. Egy pillantra elgondolkoztam, hogy belenézzek-e a fejébe, de elvetettem az ötletet. Megbíztam annyira Davidben, hogy ne cselekedjek feleslegesen. Visszaemlékezve nem volt ennyire nyugodt, mint most. Igazi nőcsábász volt. Rám sose gondolt úgy, mint egy prédára. Nem alkottunk egy párt. Semmi nem történt köztünk az eljegyzés alatt se. Az a kor mást követelt a 21. századdal ellentétben. A mai napig ritkán tudom elveszteni a komolyságom. Akkor se volt másképp. Voltak pillanatok, amikor tudtam bohó lenni, részegre ittam magam, hülyeségeket csináltam vagy lefeküdtem egy ismeretlennel. Túl korán kellett felnőnöm bizonyos feladatokhoz. A személyiségem velejárója volt.

- A szüleim nem tudják, hogy én megszereztem ezeket. –feleltem halkabban. - Majd egyszer szeretnék belőle alkotni valamit, ami a vámpírok segítségére lehet más varázslényekkel szemben. –halványan mosolyogtam.

- Ennyire jelentős dolgok lennének? –döbbent meg David.

- Igen. Látod azt a kicsi pecsétgyűrűt? –mutattam egy arany gyűrűre. David némán bólintott. –Immunissá tesz az ezüsttel szemben.

David szemei teljesen elkerekedtek. Sose hallott még ilyenről, mert sose mondtam neki.

- Ez igaz? Ha ezt lehetne sokszorosítani, akkor elég nehezen lehetne megölni minket. –gondolkozott hangosan. És ez pontosan így van.

- Igen.  –feleltem. –Egyszer sikerülni fog. Mióta akarja felhívni magára a figyelmet? –kérdeztem rá Rileyra.

- Amióta visszajöttünk. Szerintem csak miattad csinálja. Kissé összezuhant. Borzasztó kritikus és bunkó lett. Ő így éli túl. De te a hét alatt egyszer sem kerested fel. Mégsem állíthat be hozzád csak úgy. –magyarázta David.

- Nekem ez lenne a normális. Ha problémája van, akkor álljon elém. –vontam vállat lazán.

- Adj neki még egy esélyt. Élni fog vele. Nem olyan típus, aki beakarna csapni. Ez a terve máshogy sült el. Ennyi. Te is túlzásba vitted kicsit. –mondta David. Végre felült a kanapén és én is le tudtam ülni mellé. A fejemet a vállának döntöttem.

- Ez lenne a helyes döntés? –sóhajtottam. Gonosznak éreztem magam, amiatt, hogy mindenkit leráztam. De hát ezt akartam, nem? David lelkiismeret furdalást okozott nekem a beszélgetésünk után. Közben ő is elment öltözni és én is. Egy bézs színű, aszimmetrikus-hullámos szoknyarésszel rendelkező ruhát választottam magamnak. Kerestem hozzá egy pasztell lakk tűsarkút. A hajamat kontyba fogtam és egy minimális sminket raktam magamra. Lassan lesétáltam az udvarra. Rengeteg vámpír vegyült el az udvaron. Az Anyám születésnapja mindig fő szenzációnak számított. Elbotorkáltam a hátsóudvarig és megálltam a színpad mellett. Akárcsak egy esküvőn, feldíszített asztalok körül ültek az emberek. Volt egy köszöntő beszéd még az elején és utána jöttem én. Magabiztosan, ridegen felsétáltam a színpadra, meghajoltam, majd leültem a zongora mögé. Debussytől a Clair de lune-t játszottam el. Egyik kedvenc klasszikusom. Hiba nélkül becsukott szemmel zongoráztam végig öt percet. Felálltam és meghajoltam. Hatalmas tapsvihar zaja érte el a fülemet, de nem igazán törődtem vele, mert a színpad előtt ott állt ő. Öltönyben, zsebre dugott kézzel nézett rám. Meghasadt a szívem, ahogy megláttam. Azonnal lefutottam volna hozzá és a karjaiba vetettem volna magam, de ez mégsem történhet meg egy ilyen eseményen. Pedig, hogy imádom az öltönyös pasikat. Olyan tökéletesen állt rajta.

Szemeiben a csalódottság és a szeretet keveréke látszódott. Könnyekkel küszködve, remegő kézzel akartam lemenni a színpadról, de megbotlottam. Zuhanni kezdtem és Riley elkapott.

- Nem hagyhattam, hogy még egyszer bajod essen. –felelte komoran. Fájdalom ült ki az arcára, de próbált higgadt maradni. Megköszöntem a segítséget és leültem az asztalunkhoz.

- Ki ez a helyes srác? –súgta nekem unokatestvérem, Daisy. Anyám húgának, Claranak volt az egyik lánya.

- Senki. –legyintettem.

- Ó, ugyan már. Láttam, hogy néztél rá. Te fülig szerelmes vagy. –nevetett Daisy hangosan.

- Fogd már be. –csitítottam. –Ez egy elég komplikált ügy.

- Új barátod lenne? –kérdezte Clara. Már csak ő hiányzott. –Avery, nem is mesélted nekem.

- Én se tudtam róla. –nézett rám kérdőn Anya.

- Mert nincs is. –próbáltam lezárni a témát.

- Mi a neve? –kérdezte Anya.

- Riley Johnson. –köhögtem. Nem láttam Rileyt, de éreztem, hogy a közelembe van.

- Mi olyan különleges ebben a Rileyban? –értetlenkedett Clara nénikém. –Nálunk már nem igazán a fiatalság és a szépség játszik. Ezt mindannyian megkaptuk. De mi van mélyen legbelül?

- Hasonlóan tekintettél rá, mint ahogy Masonre szoktál. De ez más volt. Mélyebbről jött és igazibbnak tűnt. –bólogatott Daisy.

- Hagyjátok már békén. Nélkületek is van elég gondja. –zárta le Apa az egész témát. Hálával tartozom neki érte és ezt ő is tudja. William bácsikám közelebb hajolt hozzám. Ő Clara nénikém férje volt és Daisy apja. Bár én az utóbbiban nem lennék biztos. Clara néni rosszabb, mint azok, akiknek ez a hivatása. Csinálhat akármit, a házasság egy életre szól. Vámpírok között nagyon erősen indokolt esetben választanak szét párokat. Ezért sincsen sok esküvő. Az emberek nem szeretnek megállapodni, és ha meg is teszik, akkor ez a következő partnert zavarni fogja, hogy volt egy olyan előtte, akivel képes volt a házasságra.

- Lissám, hol van elrejtve az az igen jó fajta whisky? –részeg lehelete megcsapott és próbáltam nem feltűnően arrébb húzódni. Sose találkoztam vele még józanon.

- Második emelet, első ajtó, jobbra. –taglaltam és már fel is állt az asztaltól. Én kevertem magamnak bort vérrel. David jött oda hozzánk, kezében egy boros pohárral. Illedelmesen meghajolt.

- Üdvözlünk David. –fogadta kedvesen Anya. Újabb reményt látott benne, hogy összehozzon minket.

- Elnézést kérek a zavarásért, kérem, tekintsenek el ettől az illetlenségtől, de nagy fontos lenne Calissával beszélnem. –hajolt meg újból.

- Velem nyugodtan beszélgethetsz. –mosolygott Daisy. –Csak te meg én. Az egyik szobában.

Daisy teljesen az anyjára ütött, egyik pasiról ugrik a másikra.

- Észben tartom. –bólintott David. –Calissa tudnál jönni?

Némán felálltam és ketten elmentünk. Hátulról átkarolta a vállam és úgy sétáltunk tovább.

- Te tényleg össze akarsz zavarni? Minek hoztad ide? –akadtam ki Daviden.

- Hogy meg tudjátok beszélni a problémáitokat. –ültünk le az udvar legvégében. Senki se látott vagy hallott minket. Riley sétált felénk és mire észbe kaptam David nem volt sehol. Rágyújtott egy cigarettára és adott egyet nekem is. 

- Milyen volt kicsit elszabadulni? –kezdtem én a beszélgetést.

- Fasza. Ki kellett eresztenem a gőzt. –szívott bele a cigarettájába.

- Mr. Jacksonnak szüksége van rád. –sóhajtottam. – Az ő érdekében legalább csináld titokban.

- Mikor beszéltél vele? –kérdezte érdeklődve. Nem akartam gondolkodni, csak ültem mellette.

- Délelőtt. Vittem neki egy újoncot. –feleltem a kérdésre nyugodtan. –Ez az utolsó csoportja.

- Tudom. Már nem vagyok biztos abban, hogy el akarom vállalni az állást. –mesélte. –Túl nagy kötöttségekkel jár.

- Heti háromszor két órát kellene elviselned. –forgattam a szemeim. –Nem olyan nagy dolog. Ha elutaznál, akkor meg helyettesítenek. 

- Gyönyörű vagy ebben a ruhában. –mosolygott halványan.

- Te sem panaszkodhatsz. –nevettem el magam. Jól esett a közelsége, vele őszintén tudtam beszélni.

- Mindenkinek hiányzol. Főképp nekem és Masonnek. –felelte. –Belátom, hogy hiba volt az, amit csináltam. Nagyobb figyelemmel lehettem volna a múltadra. Ezt elszúrtam. És nagyon sajnálom. Nem akartam rosszat neked. –magyarázkodott. Megbocsássak neki?

- Figyelj, ez nem ilyen egyszerű. Életem legrosszabb szakaszától szeretném magam megóvni. Helyes srác vagy, de melletted ezek után úgy érezném, hogy hasonló veszélynek lennék kitéve. Talán kívülről megvan minden erőm a túléléshez, de belülről nem. Szeszélyes vagyok, könnyen lesz hangulat ingadozásom is és bennem él a gonosz. Ezt az oldalamat sose fogom tudni kitörölni. Nem tudok azzal egyetérteni, hogy a jó is megvan bennem. Mivel én nem érzem. Néha lehetek kedves, az ördög is tud kedves lenni. Ha ez egyszer teljesen felfal belülről, akkor mindenkit magammal fogok rántani, aki körülöttem van. Te sokkal jobbat érdemelsz nálam. Addig élj, amíg lehet. Én a legboldogabbat kívánom neked. –mondtam Rileynak csendesen. Teljesen felém fordult és mérgesen rám nézett.

- Hogy tudsz nekem ilyen hülye dumát lenyomni? Calissa, ez engem nem érdekel. Nem vagyok a feladós típus. Az a részed is téged képez és én úgy fogadlak el, ahogy vagy. –próbálta kedvesen elmondani. Én csak felemelt orral elfordítottam a fejem és nem akartam hallani semmit se. –Jaj, ne hisztizz már! –emelte meg a hangját. –Miért nem vagy képes magadat elfogadni?!

- Te nekem ne beszélj erről Mr. Mindent Tudok Calissáról! Fogalmad sincs arról, hogy mit beszélsz. Most azonnal hagyd el a kastély területét. –mutattam a kapu irányába mérgesen.

- Dehogy megyek! –háborodott fel. Azonnal pofon vágtam. Riley lefogta a kezeim és lenyomott a padra.

- Eressz el te pöcs!! –ordítottam és tökön rúgtam. Egyből elengedett és összegörnyedt. –Azonnal tűnj el innen!

Felálltam a padról és elindultam visszafele. Riley elállta az utat.

- Szembe akarsz nézni az ördöggel? Rossz napot választottál hozzá. –vicsorogtam. Támadásra kész voltam, csak a megfelelő pillanatra vártam. Újból eljutottunk arra a fokozatra, hogy harcolunk a másik ellen.  Nem lett tőle kevesebb a kapcsolatunk, de jó volt levezetni a feszültséget. Újból döntetlen volt az állás. Én se adok bele mindent. Nincs is minek. Csak megöletném vele Rileyt.

- Utállak! –ordítottam.

- Utállak! –ordította ő is, majd megcsókolt. Talán egy új kezdet lenne? Valami azt akarja, hogy megint ott legyünk ahol majdnem elkezdtük. Akkor még nem láttam ki a rózsaszín felhőből. Ahogy ezek után se fogok.

25. rész

Sziasztok!
Ma újból egy csodás bár kissé komorabb résszel jöttem nektek.
Köszönöm a 11 000+ megtekintést és a 33 feliratkozót!
Kérlek hagyjatok magatok után valami nyomot! <3
Kisses -C

Semmit nem aludtam az este. Nem mozdultam arrébb, nem akartam érzékelni a környezetemet vagy magamat. Összetörtem. Széttéptek a szellemek. Nem akartam a világon lenni. Miért fáj ez ennyire? Csak egy egyszerű szakítás volt. Szinte együtt se voltunk. Talán csak lelkiismeret furdalása volt azok után, hogy bevágta a fejem. Még bocsánatot sem kért. Nem foglalkozhatok vele többet. Nem érdekel, hogy mit fog csinálni. Összehozta a világ legrosszabb napját. Az este alatt elég sokat gondolkoztam az életemről. Itt az ideje változni. Elpuhultam a pszichiátrián. Vissza kell hoznom az igazi énemet. Ez nem én vagyok. Talán csak Riley miatt bolondultam meg. Hova tűnt az a kőkemény csaj, akit ismertem? Vissza kell rángatnom a vakációjáról. Mióta érdekeltek engem az érzések? Eddig sose támaszkodtam rájuk. Most se fogok. Új lappal indíthattam, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem nekem való. Az egyszer mocskos vászon sose változik vissza fehérré. Ezt még a mosópor reklámokban sem tudják megoldani. Helló világ, visszatértem. Kinyitottam a szemeim és felálltam a földről. Ügyesen Mason állába vágtam a fejem, aki egy ideje itt állhatott.

- Üdvözöllek újra az élőhalottak sorában. –köszönt Mason mosolyogva. Még mielőtt bármit is szólhattam volna, Mason átnyújtott egy doboz cigarettát, egy öngyújtót és egy whiskys üveget.

- Jobban nem is ismerhetnél. –sóhajtottam boldogan.

- Mióta nézel ki úgy, mint a tetovált lányok királynője? –kérdezte zavartan Mason. El is felejtettem. Még nem varázsoltam vissza a régi énemet. Pedig egész jó ebben a testben lenni. Eltolom kicsit a változtatások idejét.

- Gondolom nem azzal beszéltél, akire számítottam. –forgattam a szemeim. Mason vettem egy mély levegőt, mielőtt folytatta. Néha én is ki tudom akasztani szegényt. Pedig ő az egyetlen józan és szerethető ember mellettem.

- Nem mondj ilyet. Nagyon ki van készülve. Lelkiismeret furdalása van amiatt, hogy itt hagyott téged. Ashley legalább bevánszorgott a hajóra hozzád képest. Megbánta, amit tett és mondott. Fejezd be te is a hisztit és béküljetek ki. –mesélte Mason. Próbált hatni a maradék érzéseimre, de nem igazán működött.

- Már nem érdekel Mason. Tőlem azt csinál, amit akar. Én hozzá nem érek még egyszer. Nem utálom, de nem is szeretem. Nem érdemli meg semelyiket se. A semleges zónában maradt. –feleltem lazán. Mason nagyon jól tudta, hogy mit jelent nálam a semleges zóna.

- Ugye nem? Kérlek, mond, hogy nem. –rázta a fejét Mason. – Tudhattam volna, hogy Riley egyszer kihozza belőled a régi énedet.

- A nevét se ejtsd ki. Miatta is puhultam el. –dacoskodtam Masonnel.

- Pedig ez volt a legjobb dolog, amit veled valaha tehetett. Felszínre hozta, az igazi, az egyedi, a bátor Calissát, akit ismerek, de jelenleg csak egy beton falat látok előtte. –csóválta a fejét Mason. –Mindig is ilyen voltál. Minél távolabb, annál jobb. Szerinted az érzelem az igazi gyengeség. Szerintem inkább túlzottan meg akarsz felelni annak a képnek, amit hisz rólad mindenki. A megtörhetetlen, kegyetlen gyilkos kell nekik. De te nem vagy az. Nem kell annak lenned. Miért nem fogadod el magad így? A tökéletlen az új tökéletes. –magyarázott Mason. Csalódott volt, de segíteni akart. Ha rólam volt szó, sose adta fel. Tudja, hogy mik a gyengepontjaim és ott akar támadni. Szemeiben ott volt a fájdalom tüze.

- Azt hiszem ezt egyedül is el tudom dönteni. Azért kösz a segítséget. –csókoltam meg Masont, majd tovább mentem, vissza a kikötőbe. Játszadoztam vele, pedig tudtam, hogy nem tehetném. Túl jó ember ehhez. Kár, hogy nem lépett ki időben a sötétségemből. Mason utolért és közösen mentünk tovább. Nem szóltunk egymáshoz, csak egy gúnyos mosoly húzódott végig az arcomon. Beérve mindenki ledöbbent a külsőm láttán. Pár embernek még az is megfordult a fejében, hogy ez a személy nem én vagyok.

- Elmagyaráznád nekem a tegnap estét? –vont kérdőre Chris. Leült velem szembe az asztal másik oldalára.

- Ja az? Nem volt para, egész jól szórakoztam. Kár, hogy a vége uncsi volt. Bocs, hogy belerángattam Ashleyt, az egész az én hibám. Nem értem, hogy miért ilyenkor akartam letartóztatni egy bűnözőt. –vontam vállat könnyedén. Mégis hova tűnt a választékos szóbeszédem? Talán egy kicsit túlzásba vittem. Rágyújtottam még egy cigarettára és az üveg whiskymből is kiöntöttem egy pohárral. A hűtőből kiszedtem egy tasakos vért, aminek a tartalmát összekevertem a pohárban lévő whiskyvel. Dupla lerészegedéssel kezdeni a napot másnaposan a legjobb.

- Mégis hogy mondhatsz ilyet? Ashleyt majdnem megerőszakolták! –emelte fel a hangját Chris. Néma csend lett az egész hajón, mindenki a mi beszélgetésünket figyelte.

- Úgy tudom nagykislány. Tud magára vigyázni. Mellesleg azt mondták, hogy nem igazán ellenkezett. –fejtettem ki unottan. Neki ennyi is elég volt, azonnal átmászott az asztalon és már lendítette az öklét. Gyorsan elkaptam a kezeit és a háta mögé szorítottam. A tarkóján elnyomtam a cigi csikket és még volt időm inni a whisky-vér keverékemből is.

- Milyen kiszámítható vagy. –mosolyogtam gúnyosan. –Legközelebb próbálj meg átfontolt döntéseket hozni.

Elengedtem és neki löktem az asztalnak. A sokkos állapotban nem igazán tudott beszélni, persze nem, mint ha akartam volna, hogy megszólaljon. Előszedtem a telefonom és gyorsan tárcsáztam a királynőt.

- Drága Anyukám! Kérlek, jelents be egy sajtó tájékoztatót holnapra. Ma repülök is haza. –mondtam boldogan. A többiek furán néztek rám a hátam mögött, de nem igazán érdekelt még a jelenlétük se.

- Rendben. Úgyis beszélni akartam veled. A napokban Juliet elhunyt. A holttestet megtalálták, így meg lesz tartva a temetés. Remélem, csatlakozol hozzánk. –felelte Anya nyugodtan. Juliet Glanvillere gondol? Mióta volt jóban a családommal?

- Mi történt? –kérdeztem vissza azonnal.

- Valaki az iskoládból megtámadta. A helyszínen megtalálták az egyik régi pecsétünket. Mennyit tudsz erről? –kért számon Anya. Már megint ez a pecsét? Mégis ki akarja rám kenni ezt az egészet?

- Később visszahívlak. –tettem le a telefont. –Mason, te jó vagy a számítógépes dolgokban?

- Jason vagy Riley az, akik ezt igazán értik. –felelt Mason nyugodtan.

- Riley ezerszer jobb hacker, mint én. –szabadkozott Jason. Francba.

- Akkor megoldom egyedül. –sóhajtottam és mágiával rácsatlakoztam az asztalon lévő laptophoz. Ezt előbb is meg kellett volna tennem. Az agyamban csak úgy cikáztak az információk és már nem éreztem magam analfabétának a témával kapcsolatban. Azonnal tudtam, hogy mit kell tennem. Az ujjaim pörögtek az billentyűzeten és könnyedén feltörtem az iskola hálózatát. Nagyon koncentráltam, de a többiek gondolatai együttesen elnyomták a belső hangomat. Kutakodtam a videó fájlok között, de egyiken sem volt semmi gyanús. Nem véletlenül nem történt semmi. A kamerák éjjel 1 és 5 között nem működtek. Csak egy felhasználóval lehet belépni a fájlok közé, így még egy tanárt sem tudnék gyanúsítani. Nem igazán akartam nyomozást indítani, nem érdekelt annyira. Több száz évig azt hittem, hogy halott, most pár hónapig kiderült, hogy él és újból halott. Azt hiszem, fel tudom dolgozni. Kedveltem Julietet, de a saját karrieremet mindig előrébb kellett tennem. Ritkán találkoztunk és akkor is kevés időre. Akkor még ember volt, az olyan barátok pedig könnyen jöttek-mentek. 

- Liss, mi történt? –kérdezte feszülten Mason.

- Juliet meghalt és ezt is rám próbálják kenni. –mosolyogtam. Mindenkit lesokkolt a hír, kivéve Julient. Szerintem életében nem örült valaminek ennyire, mint most. Bár nem ő ölte meg a szülei gyilkosát, de fellélegezhet a bosszú alól.

- Akkor te vagy az igazi célpont. –jelentette ki Mason.

- Igen erre én is rájöttem. –feleltem unatkozva. Úgyse tehetek semmit.

- Mit fogsz most csinálni? –kérdezte David.

- Semmit. Kivárom a sorsom. –nevettem. –Nem tudnak megölni. Sajnálatukra. Sokszor gondolok arra, hogy több hasznom lenne halottként.

- Ne beszélj ilyeneket. –rázta mérgesen a fejét Ashley.

- Ugyan már. Szerintem mindegyikőtöknek megfordult a fejében a halálom. Én vagyok az egyetlen, aki képes lenne a civilizációnkat egy újabb fokozatra emelni, ha születne egy gyerekem. De én ezt nem akarom. Nem akarok egy rohadt kölyköt. Elegem van ebből a titulusból. Inkább haljak meg, mint hogy ezt megtegyem. –kritizáltam.

- Csak azért mondod, mert sose volt családod. Mi bármit megtennénk, hogy ilyen csoda történjen velünk. –mért végig Cordelia engem.

- Egy férfinak ez könnyebb. Csak egy halandó nő kell neki, mint Kayla és hopp össze is jött egy félvér gyerek. –vont vállat Jason. Kayla megijedt egy pillanatra, ahogy körbe nézett a szobában. A srácok szívatás céljából is direkt őt nézték, ami miatt csak egyre hátrébb ment.

- Calissa is elég lenne egy sebezhetőbb pillanatában. –vetette oda Riley. Lenézően rá néztem. Nagyon jól tudja, hogy mi az igazi álláspontom. –Legalább mondanád az igazat.

- Ezt most muszáj volt? –forgattam a szemeim.

- Te mégis honnan tudnád, hogy igazat mond-e vagy nem? –nézett rá furán Nicole. Hajrá Riley, mond csak el. Tálalj ki teljesen.

- Ittam a véréből. –vont vállat. Mindenki teljesen ledöbbenve nézett Rileyra, majd rám.

- Micsoda? Mikor? –kerekedtek ki Olivia szemei.

- Még a bálon. Meglőttek egy ezüstgolyóval. Ha Lissa nem itatott volna meg a vérével, ott halok meg. –felelt Riley nyugodtan.

- Te tudsz kedves lenni? –lepődött meg Cornelia.

- Nem hagyhattam meghalni. Nagy döntést hoztam vele, de vállalom a következményeket. –sóhajtottam.

- Szóval ezért voltatok ilyen furák eddig. –gondolkozott Nicole.

- Lényegtelen. Én megyek haza. Majd valaki telefonáljon, hogy mikor küldjem vissza a repülőt értetek. –mentem el pakolni, de Mason megfogta a kezem.

- Legalább estig maradj. Összepakolunk mi is, este még bulizunk egyet és együtt haza megyünk. Rendben? –kérlelt Mason. Újból használta különleges képességét rajtam, hogy beleegyezzek az említett tervbe.

- Rendben van drága. –feleltem kedvesen mosolyogva. Pár percre elillant a régi Calissa és egy új került a helyébe. A lelkemben lévő tátongó ürességet boldogság és szeretet töltötte meg. Erősen harcoltam a borzasztó érzés ellen, de Mason legyőzött engem. Bármennyire is lehetnék ez a személy én, mégsem vagyok. Eddig csak rossz tapasztalatom volt velük kapcsolatban. Én csak érzelemmentesen tudok élni. Hiszen ezért létezem. Még nem tudom a pontos feladatom, de a halálommal fog járni egyszer. Túl sok éve várok a semmire. Talán itt az ideje magamra is gondolni néha. Az arcomra fagyott mosollyal próbáltam Mason felé menni, de a boldogság túladagolás miatt képtelen voltam kárt tenni benne. Szerencsésen nem kellett sokat várnom arra, hogy elmúljon a hatása. A vállaimra újból rázúdult a teher, szívem ismét kővé dermedt. Fájt, de rohadtul. Nem akartam így élni, de én már akkor letértem a boldogsághoz vezető útról, amikor megszülettem.

- Még egy ilyen, és herék nélkül maradsz. –közöltem mereven. Mason csak kinevetett és beletúrt a hajamba.

- A mosolygás jobban áll. –mosolyodott el. Fel se tűnt, hogy még mindig vigyor ül az arcomon. Azonnal visszaváltottam a régi stílusomra. A nap további részében aludtam és nem csináltam semmit. Este Masonék tényleg összecsaptak egy bulit. Hatalmas káosz volt a hajón, mindenki fel-le rohangált. Mégis mi értelme ennek? Én magányosan ültem a felső teraszon bort iszogatva, kezemben cigarettával. Az esti holdfényt kémleltem és elmélyültem a gondolataimban. Nem lenne szabad élnem. Semmilyen formában sem. Az örök kárhozatra vagyok ítélve. Megpróbálhatnám magam megölni, de úgyse sikerülne. David jött fel hozzám és leült velem szembe.

- Mire jó ez neked? –tette fel az első kérdését sóhajtva.

- Én ezzel magamat és titeket is megvédelek. –szögeztem le.

- Most mi bajod lesz, ha véletlenül valaki megtalálja a gyengepontod? Vérbeli halhatatlan vagy, nem tudom, hogy minek aggódsz. –csóválta a fejét David.

- Nem is magam miatt aggódnék. –kortyoltam bele a borba. David érezte a mondatom komolyságát, de elmosolyodott.

- Velem együtt négyen vagyunk, akik miatt tűzbe tennéd a kezed. Azt hiszem mindannyian meg tudjuk óvni magunkat, ha kell. –simította meg a karomat gyengéden. David, Julian és Mason. Ki a negyedik?

- Mióta tudod? –néztem félre. A lelkem legmélyebb bugyrában nézve tudtam, hogy bármit tett is Riley, meg tudnék bocsátani neki. Lehet, csak annyira vágyom, hogy kicsit teperjen értem? Mindketten túl könnyen oda dobtuk magunkat a másiknak.

- Azóta tudom, amióta az egyetlen közös kávézás közben leejtettem a kiskanalat. Lehajolva nem volt nehéz kiszúrni Riley kezét a combodon. –felelte nyugodtan. Kínosan éreztem magam, hogy valaki tud erről az információról. 

- Mondtad bárkinek is? –félve kérdeztem.

- Nyugi, nem. Ő lenne az igaz szerelmed? –kérdezte felvont szemöldökkel.

- A tudatalattim szerint igen. Mason pedig a lelki társam. És elméletben 3 év múlva választanom kell majd közülük. –sóhajtottam hangosan. Még senkinek sem mondtam ezt el. Masonnek se.

- Akkor úgysem tudod elkerülni, hogy ne jöjjetek össze R-rel. –rövidített a biztonság kedvéért. –Haragudhattok egymásra bármennyire, mégsem távolodhattok el.

- De én nem akarok választani. David ez nekem már sok. –fogtam a fejem. - Persze most még könnyű lenne, tudnám, hogy kit kell választani, de 3 év múlva lehet, annyira belegabalyodok R-be, hogy megváltoztatom a jelenlegi állásom. –néztem az eget.

- Sajnálom Cal, de meg kell tennem valamit. –fogott le David és megcsókolt. Kivételesen nem ellenkeztem, de nem tartott sokáig. Hatalmas csattanás hallatszott, a szemeimet kinyitva Riley volt előttem. A két srác elkezdett verekedni én pedig teljesen ledöbbenve ültem. Felpattantam és szétszedtem a két fiút.

- David te agyon akarod magad veretni?! –kiabáltam vele. – Nem vagy normális. Srácok, fejezzétek be!

Nem kellett több Davidnek, kitért a kezem elől és nekiment Rileynak. A földön hemperegve ütötték egymást, ahol tudták. Újból közéjük mentem, és még én is kaptam egy ütést Rileytól, amivel eltörte pár bordámat. Ha harc, akkor legyen harc. Teljesen ellöktem Davidet, hogy több baja ne legyen, és szembe néztem Rileyval. A fejem elborult a szemeim izottak. Mint ha csak tudtuk volna egymás lépéseit, én sorra kivédtem az ütéseket, ahogy ő is. Végtelennek tűnt a csata és még mindig nem győztem. Azelőtti taktikát kellett használnom, hogy Riley kém lett.  Sarokba tudtam szorítani és erősen neki nyomtam a falnak.

- Azt hiszem egyszer elmondtam, hogy ne keress többet. Szakítottunk, ha emlékszel. Későn jön rád a féltékenységi roham. – feleltem idegesen. Nem szólt egy szót se. Megfogta a derekam és magához húzott. Szenvedélyesen megcsókolt, és abban a gyenge pillanatomban már én voltam a falhoz nyomva. Tapsvihar hallatszódott mögülünk és én azonnal eltoltam Rileyt. Az egész banda fenn volt Julian kivételével.

- Ti tudtátok? –néztem végig a szempárokon kiakadva.

- Persze, már egy ideje. –forgatta a szemeit Nicole. Rileyra néztem, aki csak mosolygott rám.

- Meglepetésnek lett szánva. –vont vállat Mason.

- Csak Julian van kiakadva. Ő eddig nem tudta. –mondta Olivia.

- De ezzel mi mind azt szeretnénk mondani, hogy áldásunkat adjuk rátok. –állt fel a földről David.  Teljesen le voltam sokkolva. Akkor ez mind hazugság lett volna?

- Te utolsó senkiházi! –fordultam vissza Rileyhoz. –Ennyi lett volna az egész? Egy rohadt nagy hazugság? Én nem fogom magam olyan emberekkel körülvenni, akik annyit nem képesek elmondani, hogy tudnak a titkunkról. Nagy ügy, nem zavart volna. De te hazudtál nekem minden egyes percben. Ez nem meglepetés, hacsak nem a diliházba akartok visszakergetni. –magyaráztam mérgesen. –Nem vagyok képes elbírni ennyi mindent egyszerre. Bezzeg én mindig tartom a szám másokhoz képest. Ennek ennyi volt. Felejtsetek el engem. –ugrottam be a vízbe.
 A nagy tömeg miatt máshogy nem jutottam volna le az emeletről. Mágia segítségével megszárítottam magam, vissza váltottam az igazi kinézetemre, összeszedtem a cuccomat, elmentem a boszikért és fogtam egy taxit, ami a reptérre vitt. Ezzel csak jobban eltaszított magától. Mason figyelmeztethette volna, hogy utálom a meglepetéseket. Már biztosan tudtam, hogy nem akarok semmit se Rileytól. Nem akarok visszajutni ugyanabba az állapotba. Akkor is csak hazugság vett körül.

- Viszlát, Horvátország, viszlát, emlékek. –búcsúztam el attól az országtól, amitől a legnagyobb fájdalmamat kaptam.

24. rész

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt! Kicsit hosszúra sikeredett, de nem hiszem, hogy ezt bárki is bánná.
Köszönöm ezt a csodálatos designt Lexie Pop-nak, már nagyon ráfért az oldalra, szavakban nem lehet meghálálni!
Köszönöm a 10300+ oldalmegtekintést és a 29 feliratkozót!
Imádlak titeket <3
Jó olvasást mindenkinek!
Kisses -C

Felültem és lesütött szemmel csak a fejemet fogtam. Engem helyben fognak meghurcolni. Pedig eddig nem volt semmi probléma. Talán nem kellett volna titkolnunk a kapcsolatunkat. Mire volt jó mindez? Becsaptunk mindenkit. Azt hiszem elvesztettem az összes lehetséges barát jelöltet. De úgyis egymásra találtunk volna. A fejemben a tudatalattim szavai csengtek. Az örök szerelmem és a lelki társam. Lehet csak viccelt. Ha tehetném, még magamnak is hazudnék. Mégis teljesen más volt a helyzet, mint amit vártam.  A többiek csak röhögtek rajtunk.

- Téged nagyon átvágott a tudatalattid. –nevetett Kayla és Olivia. Ezek tényleg nem tudják elképzelni?

- Ne szívassatok engem! Ennyire nem értitek a helyzetet? Senki nem vágta át. Ők ketten járnak! Ashley is tudja! Mond meg nekik. – fakadt ki Chris. Még mindig a földet pásztáztam és nem tudtam mit mondani. Egy pillanatra ránéztem Rileyra, aki erősen méregette Christ. Sose láttam még ennyire idegesnek és csalódottnak. Persze nem is ismerem még ehhez eléggé, de az én hülyeségeimen se akadt ki ennyire. Elvesztette valakiben a bizalmát, akit nagyon régóta ismerhet. Átérzem a helyzetet. Meg tudta volna ölni a szemeivel.

- Hát nem tudom, hogy te miről beszélsz édes. –felelt Ashley nyugodtan. – Nem gondolhatod komolyan, hogy ezek járnak… Így is elég gáz dolog, hogy megcsókolták egymást, ne rontsd még a helyzetet. –veregette meg Chris vállát Ashley. Találtam valakit, akit a megbízható emberek között tudhatok? Nem lenn rossz, így is kevés ilyen ember van az életemben.

- Ashleynek igaza van, ne éld bele magad olyan helyzetbe, ami nincsen. –értett egyet David. Julian volt az egyetlen, akit nem láttam a szobában. Fogtam magam és szó nélkül leléptem a helyszínről. A felső teraszon találtam meg, ahogy a tengert bámulta.

- Hé, minden oké? –kérdeztem kicsit meglökve. Nem nézett rám, csak egy halvány mosolyra húzta a száját.

- Aha, kicsit nagy volt a tömeg. Innen is tökéletesen hallottam mindent. –felelt az eget kémlelve.

- Hány óra van? –kérdeztem.

- Délután 6. Miért? –nézett rám kérdőn.

- Gyere, menjünk el vacsorázni. –mosolyogtam.

- Nem Rileyval akarsz menni? –kérdezte komolyan.

- Azzal a gyökérrel? Dehogy, pár órára rád akarom szentelni a figyelmemet, ha nem gond.  –borzoltam össze a haját. Elmentünk enni. Julian a lelkét kitárta nekem. Végig beszélgettük az egészet. Vele sose éreztem azt, hogy mi valaha együtt voltunk. Mindig inkább a barátzónába lógott át.

- Neked bejön Riley? –kérdezte Julian.

- Kinézetre még elég jó lenne, de a személyisége kész katasztrófa. –feleltem Juliannek, majd ittam egy kortyot a boromból.

- Nem tudom. Nekem jó embernek tűnik, csak van valami a múltjában, ami nagyon megtörte. –gondolkozott Julian. Sose hallottam még Juliant így beszélni valakiről. Számára fontos lehet Riley? De milyen alapon?

- Mire gondolsz? –kérdeztem tőle.

- Fogalmam sincs. Nem látok bele a fejébe, de nem is akarok. Lehet, hogy meleg? –tette fel magának a kérdést Julian. Kitört belőlem a röhögés és nem bírtam abbahagyni. Szerintem arról tudnék, ha Riley nem a lányokat szeretné. –Most mi van? Lehetséges. Senkivel se kavart eddig. Ashleynek és Oliviának van barátja, az ikrek túlfűtöttek szexuálisan, Cordeliának otthon van barátja. Kayla szerintem kavart Masonnel. Még ott vagy te, én és David. Mi voltunk kapcsolatban is, és David is majdnem eljegyzett téged. Na de Riley? Vele semmi nem történt.

- Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meleg. Julian ne gondolj mindig a legrosszabbra. –forgattam a szemeim. –Nem kell, hogy a társaságból bejöjjön neki bárki is. Sőt. Ésszerűbb lenne, ha nem innen akar bárkivel is összegabalyodni.

Ezt tényleg kiejtettem a számon? Nem is lehetnék nagyobb szerencsétlen. Pont én beszélek ilyenekről. Még Mason nem is tartozna ebbe a zónába, hiszen őt régebb óta ismerem, de Riley már igen. Julian szemeiben visszatükröződött valami. Először nem esett le, csak pár másodperccel később.

- Julian… - kezdtem bele, de elharaptam a mondat végét. A barátom, nem vághatom csak úgy oda neki. Becsuktam a szemem és vettem egy mély levegőt. A kezeimet lassan összezártam és a kíváncsi tekintetű Julian szemeibe néztem. –Te meleg vagy?

Elkapta a tekintetét, inkább a tengert figyelte. Éreztem rajta, hogy nem akar róla beszélni. Nem mentem bele jobban a témába, lehet, hogy így jobb neki. Csendben folytattam a borozgatást egy cigaretta társaságában. Hol a lábamat, hol a tengert vizslattam. Végre kihozták a rendelést, amibe már majdnem belekezdtem, hiszen egy ilyen zűrös nap után nem kívánhat jobbat az ember, de Julian megfogta a kezem.

- Ez így nem pontos kifejezés. –mondta alig hallhatóan. –Én inkább biszexnek mondanám magam.

- Miért tartott ennyi ideig kimondani? Tudod, hogy bennem megbízhatsz. Másrészt nem vagyok semminek az elrontója. –sóhajtottam.

- Ez az érzés csak nemrég alakult ki bennem. Nem akartam elkiabálni. Persze egy nőt sose lehet pótolni, viszont tetszik Riley. Amióta először megláttam. Ne kérdezd miért. Viszont nem tudom, hogy ő kikhez vonzódik. –taglalta Julian. Igazat mondott. Fülig belezúgott Rileyba. Mondjuk, megértem miért. Az identitás még az anyaméhben eldől, mégis sose éreztem ezt Julianen. Csak divat őrültnek tűnt, nem több. De ez nem magyarázat. Semmi bajom nincs a ténnyel, csak irritál a tudat, hogy nem vettem észre előbb. Mondjuk azt se tudtam, hogy kivel csalt meg Julian még annak idején. Akkor csak az számított, hogy megcsalt.

- Kiderítem neked, ha akarod. –ajánlottam fel. Végig gondolva nem lenne rossz ötlet. Én úgyis alig tudok róla bármit is. Ő pedig kívülről tudja az egész életem. Valamit mindig rosszul csinálok.

- Tényleg megtennéd? Király lenne. –mosolygott Julian. Kár, hogy már tudom a válasz felét. Befejeztük a vacsorát, fizettünk, és mindketten visszamentünk a hajóra. A többiek most akartak menni vacsorázni, de szóltunk, hogy mi most ettünk.

- Elmegyek futni. –szóltam Masonnek, aki csak bólintott. –Kilométer hiányom van. –nevettem. Elmosolyodott, megborzolta a hajam és továbbment.

- Á, nem vagyok éhes. Maradok inkább a hajón. –hallottam a háttérben Riley hangját. Én nem azért megyek el futni, hogy vele legyek. Tényleg futni akarok, illetve meditálni egy csendesebb helyen. Még az üres hajó is túl hangos. Bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Kábé a félénél jártam amikor Riley rám nyitott.

- Hé, fordulj meg!  - emeltem fel a hangom.

- Miért velem vitatkozol ilyeneken? Tudod, hogy láttalak már meztelenül. –sóhajtott Riley.

- Csak azért nem érdekelt, mert sokat ittam. Nekem ez túl gyors volt ilyen rövid idő alatt. –feleltem nyugodtan.

- Akkor a szex is rossz volt? Nem kellett volna? Menj vissza a múltba és csináld másképp, ha ilyen problémáid vannak. –nézett félre Riley.

- Na jó. Csak egy pillanatra használd az eszed zsenikém. Lehetnél toleránsabb is velem. Te tudod az egész múltam, jelenem, jövőm. Gondolj csak vissza 1709-re a betörés után. –válaszoltam komoran. – Nem mondanám, hogy szégyenlős vagyok, de lelkileg megtört az az eset.

Riley visszaemlékezve már másképp látta az egészet. Nem szóltam egy szót se, csak öltöztem tovább, ha már nem megy ki. Odajött mellém és óvatosan megpuszilt.

- Sajnálom Lissa, nem akartam, hogy rosszul essen. –felelt halkabban. Leült az ágyra és az ölébe ültetett. Hátulról a fejét a vállamra tette. –Nekem semmi bajom nincs a testeddel, oda vagyok érte. Semmi rosszat nem akarok neked.

- Csak a testem kell? –meredtem magam elé. Riley elvette a fejét és maga felé fordított.

- Hogy mondhatsz ilyet? Lelkestül testestül elvarázsoltál már vagy 100 éve. –felelte gyengéden.

- Már vagy 100 éve? –kérdeztem vissza furán.

- Régebben a palotában dolgoztam kémként. Nem véletlenül olyan jó a technikám. Még te tanítottad. Mi voltunk az utolsó újonc csapat, akiknek az edzéstervét te hoztad össze és csináltad végig velük nap, mint nap. Később beválogattak a legjobbak közé. Mentem pár küldetésre aztán elbúcsúztam ettől a szereptől. Tudtam, ha ténylegesen a legjobb leszek, akkor vége az életemnek, ezért még időben kiszálltam. Különben örökké kémként élhettem volna. –mesélte. Teljesen ledöbbentem. Nem emlékeztem Rileyra. Pedig az utolsó csapatom volt a legjobb. Abban az időben túl sok emberrel találkoztam, hogy megjegyezzek bármilyen nevet is.

- Ezt nem tudom elhinni. Mérges vagyok magamra, hogy nem emlékszem rád. Azóta én is nagyon sokat változtam. Sokkal komolyabb lettem, máshogy fogom fel az életet. Ha akkor olyan lettem volna, mint most… - gondolkoztam.

- Hé, ne aggódj ezen. Ha minden máshogy lett volna, lehet, mi sose lennénk olyan jóban. –nevetett Riley. Próbáltam átérezni, de nem igazán ment.

- A tudatalattim szerint úgyis jóba lettünk volna valahogy. A lelkünk vonzza egymást. –ejtettem ki a szavakat, amit nem kellett volna.

- Mit mondtál? –nézett döbbentem Riley. Mekkora hülye vagyok!

- Felejtsd el. Nem fontos. – motyogtam. –És miért voltál olyan bunkó velem?

- Régebben mérges voltam rád. Lett volna egy lehetőségem, hogy elmenjek veled egy igazi küldetésre, de te visszautasítottál mindenkit, akit a szüleid kirendeltek melléd. Addig felnéztem rád, utána kezdett irritálni, hogy semmibe veszed az embereket. –vont vállat.

- Komolyan? Ez volt a kiváltó ok? Hát te sem vagy semmi. Nem vettem semmibe az embereket. Egyszerűen megvolt a magam tökéletes terve. Nem hagyhattam, hogy hiba csússzon a szerkezetbe azzal, hogy bárki mást is belerángatok egy küldetésbe. Egyedül is meg tudtam oldani a helyzetet. –feleltem arrogánsan.

- Jól van, nyugi. Nem akartalak felhúzni. –szorított magához. Érdekes, hogy minden pasi, ha tudja, hogy rosszat tett mindig próbál a nő kedvében járni, hogy elnyerje újból a bizalmát. Riley sem tett másképp, csak ő a hízelgést választotta.

- Ha már nem mehetek el futni, akkor hadd menjek el letusolni. –kértem Rileyt. Azonnal engedett a szorításból és végre összeszedhettem a cuccaimat, amit a kikötő zuhanyzójába vinni akartam. Szerencsésen Riley nem akart velem jönni. A zuhanyzóba beérve magamra zártam az ajtót és megpróbáltam az erőmre koncentrálni. Hosszú sötétbarna haj, erősebben ívelt szemöldök, más arcszerkezet, világoskék szem, vörös ajkak, agyon tetovált test, fehér bőr. Kinyitottam a szemeimet, hogy lássam mennyire sikerült az erős koncentrálás. Tökéletes pontosan ugyanazt a képet kaptam vissza a tükörből, mint amit a fejemben elképzeltem a fehér kötött sapka kivételével. Az nem tudom, hogy került rám. Nem is gondoltam sapkákra. Ashleynek küldtem egy sms-t, hogy egy óra múlva találkozzunk a kikötő másik végében és csatoltam hozzá egy képet az új külsőmről.

                   

Csak később vettem észre, hogy egy szál melltartóban villogok a képen. Végül is mindegy, nem a saját testem. Leszedtem a sapkát a fejemről, gyors letusoltam és felvettem egy szürke, mély kivágású trikót és egy fehér színű kék virágokkal díszített szövet sortot. Épp elég feltűnő vagyok ruhák nélkül is. Amíg a többiek vacsoráztak én gyorsan visszafutottam a hajóra, hogy ledobjam a cuccaim. Teljesen kiment a fejemből, hogy Riley a hajón van. Kommandós harci mozdulatokkal jutottam el a szobámig majd vissza a mólóra. Oké, ez megvan. Fogtam a táskám és gyorsan elslisszoltam a tetthelyről, még mielőtt valaki észrevett volna. Megérkeztem a találkozó helyre, de Ashley még nem volt ott. Leültem az aszfaltra, amíg vártam. Újból összegyűjtöttem az energiáimat és megpróbáltam a pulzusomat és a szívverésemet elindítani, de csak másodszorra sikeredett. A testem kezdett hőt termelni és végre nem voltam olyan, mint egy jégcsap. Kicsit megszédültem a sok varázslástól főleg, hogy nem vagyok az erőm teljében. Maximum három órát bír ki a szívem, élőhalottként nincs sok esély arra, hogy örökké működne. Két alak közeledett felém, aki Ashley és Chris volt.

- Biztos magadra hagyhatlak? Nem lesz baj? –kérdezte Chris Ashleytől.

- Ő egy ember. –suttogta. –Mi bajom lehetne?

- Azért légy óvatos. –nyomott puszit Ashley homlokára Chris. Chris elment a másik irányba, Ashley pedig idejött hozzám és megölelt, mint ha csak most találkoznánk.

- Elment? –kérdezte Ashley óvatosan. Körbe nézve Chrisnek már hűlt helye volt.

- Most már elég lesz az ölelésből. Nincs itt. Nem is érzékelem a jelenlétét. –toltam el magamtól Ashleyt.

- Egy pillanatra megijedtem, hogy rossz emberhez megyek oda, de mivel csak te voltál itt, gondoltam nincs veszteni valóm. –nevetett kínosan Ashley. Legalább jó kedvében van, nem úgy, mint én.

- Hogy tudtál egy ilyen kedves embert megcsalni? –kérdeztem értetlenül.

- Hé, azért nem olyan kedves. Gondolj csak vissza arra, amikor felébredtél. –vont vállat Ashley. Oké, ez igaz. Ashley - Calissa 1-0.

- Szóval, hova is megyünk? –kérdeztem Ashleyt miközben sétáltunk a kikötőben.

- Oda. –mutatott egy óriási yachtra Ashley. Még a miénknél is nagyobb volt. Tökéletesen ki volt világítva, a zene ordított a hajóról. A hajó előtt két őr fogadott minket.

- Ashley Nichols és Elisabeth de Clare. –mondta azonnal Ashley. Az egyik őr fellapozta a listát ahol könnyedén megtalálta a két nevet. Ashley egy nagyon régre visszanyúló boszorkány családnevet választott nekem, hogy a körülöttem terjengő mágia ne legyen feltűnő. Így még varázslatot is használhatok, ha akarok. Felmenve a fedélzetre egy csomó őrült boszorkány táncolt és bulizott, akikből rendesen érezhető volt az alkohol szag. Ilyen lenne egy igazi maffia buli? Vagy ez csak egy kisebbik változat? Jobb, ha nem tudom a választ. Átfurakodva a tömegen megláttam Ashley nagy szerelmét. Magas, vékony, fekete hajú, harmincas éveiben járó férfi volt. Ránézésre sose mondtam volna meg, hogy ő egy maffiafőnök, de régebben láttam róla képeket. Fent volt az üldözöttek listáján.

- Ashley! Drágám! Hát eljöttél. –köszöntötte egy csókkal Ashleyt. Miért pont a szemem előtt? –Ő lenne a barátnőd? Kissé félénk. –nézett rám a fekete szemeivel. Közelebb léptem pár lépést és bemutatkoztam rendesen.

- Elisabeth de Clare. Nagyon fejedelmi családból származol. Nagyon sok mágia él körülötted, de elég tompán érzem. Mitől van ez? –kérdezte Daniel.

- Volt egy kisebb balhém otthon, ami miatt korlátozták a varázserőmet. –vontam vállat könnyedén. – Nem olyan gáz, már hozzászoktam szinte.

Szerencsésen semmi nem tűnt fel neki. Nagyon tüzetesen átvizsgált az a fekete szempár és kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

- Mindenesetre örülök, hogy eljöttél. Érezd magad otthon. Végre van valaki, aki vigyáz az én drágaságomra. –mosolygott kissé gunyorosan. Próbált pszichésen hatni rám, de találkoztam nála rosszabb személyekkel is. Nem igazán hatott meg az elcsépelt művelete.

- Szerintem tud magára vigyázni. Nincs porcelánból. –feleltem miközben meggyújtottam egy cigarettát. Hánynom kellett attól a gyomorforgató látványtól, amik ezek ketten nyújtottak. Szinte felfalták egymást.

- Valami baj van? –kérdezte Daniel tőlem érdeklődve.

- Nem, semmi, csak néha rám jön a tengeribetegség. –legyintettem és újból beleszívtam a cigarettámba.

- Menj, igyál valamit. Attól biztosan jobban leszel. –bólintott Ashley. Csodálom, hogy kibírta mondani ezt a mondatot a nagy csókcsaták közepette. Soha nem akarok ilyen párkapcsolatot. Amint arrébb mentem tőlük tényleg jobban éreztem magam. Sorra ittam a feleseket és kezdtem érezni, hogy nemsokára elég részeg állapotban leszek. Senkivel se beszéltem, a vonagló tömegbe se igazán vágytam. Egyedül táncoltam végig a folyosókat, amikor majdnem felbuktam valakiben. Daniel kapta el a kezem mielőtt tényleg elestem volna.

- Kicsi lány, nem bírod a tömeget? Mit keresel itt kinn? –kérdezte kedvesen és segített felállni.

- Nem igazán van buli hangulatom. –nevettem. –Elég szar napom volt ahhoz, hogy most bulizni tudjak.

- Mesélj, én szívesen meghallgatlak. –ültetett le egy székre.

- A családomat nem érdeklem, barátaim nem igazán vannak. Magányos farkas típus vagyok. Totál balszerencsés napom volt ma is. Semmi se sikerült, úgy ahogy akartam. És még megpróbáltam összejönni az exemmel. –nevettem hangosan. Egész jól megy a hazudozás.

- Az exek mindig húzósak. –nevetett Daniel is. – A családod hogy éli meg a vámpírokat?

- Jaj, ne is mond. Az is csoda, hogy Ashleyvel jóba vagyunk. Nem igazán rajongok értük. A családom is csak szidni tudja őket. Nagyon sok problémát okoznak nekünk nap, mint nap. Persze kordában lehet őket tartani, de a királynő parancsaira jönnek, nem önszántukból. –magyaráztam nagy kézmozdulatokkal. Kicsit tényleg sokat ittam. Oké Lissa, szedd össze magad.

- Le a királynővel! Az egyetlen normális vámpírt is tönkre tette. –felelt magabiztosan. Tuti rám célzott.

- Kire gondolsz? –kérdeztem óvatlanul.

- A hercegnőre. Lehetett volna rá esély, hogy a mi oldalunkra állítsuk. De pont akkor került diliházba. –sóhajtott Daniel. Kivételesen örülök annak, hogy itt vagyok. Legalább lett valami plusz információm is.

- Nincs azaz Isten, hogy ezt összehozzuk. –válaszoltam elgondolkozva. –Nem a királynő hibája volt az, hogy a hercegnő ilyen sorsa jutott.

- Akkor kié? –kérdezte felvont szemöldökkel Daniel.

- Az enyém. Én csesztem el mindent. –mosolyogtam. Daniel nagyon dühös pillantást vetett rám. Nem kellett volna ilyeneket motyognom.

- Milyen jó, hogy nincs sok mágiád. –mondta gúnyosan és egy újabb képszakadás következett be.  Már egy börtönben ébredtem fel. Azonnal felálltam és futottam az ajtóhoz, ami természetesen zárva volt. Vámpír erőmmel szétütöttem és kimentem a folyosóra. Őrök vettek üldözőbe, akiket elég könnyen elintéztem. Az ötödik boszorkány után már kezdtem fáradni, jobb lett volna kevesebbet inni. Kiérve azonnal lefogtam Ashleyt és egy ezüstkést szorítottam a nyakához.

- Nyugodtan, nem igazán érdekel az a cafka. –vont vállat könnyedén Daniel.

- Ennyit érek neked? –zokogott Ashley.

- Komolyan elhitted, hogy te vagy az egyetlen nő az életemben? Szánalmas. –válaszolt gúnyosan Daniel.

-  Fejezzétek be ezt a kibaszott hisztit! –ordítottam. Általában nem káromkodom, de az ital kihozta belőlem.

- Mégis ki vagy te, hogy ilyen nagyképűen viselkedsz? –förmedt rám Daniel.

- Calissa Dragnight vagyok és Ashley az én pártfogoltam. –löktem el magamtól Ashleyt, aki a földre esett. Nem bírt beszélni, csak zokogott a fölre rogyva. Puskák hadát irányították felém mind hiába. Már éppen azon voltam, hogy mindenkit megölök ezen a hajón, amikor valaki megragadott engem és Ashleyt. A tengerbe ugrottunk majd ki a szárazföldre 100 méterrel arrébb. A tengervizet köpködve láttam, hogy Riley áll előttem.

- Mégis mit képzelsz? Minek avatkozol bele?! –ordítottam vele.

- Inkább örülj, hogy megmentettelek Lissa. –felelte közömbösen.

- Hogyan…? –kérdeztem.

- A parfümöd elárul. –válaszolta komoran.

- Nem érdekel, én visszamegyek oda. –erősködtem, de Riley megállított.

- Nem mész sehova. –parancsolta rám.

- Mi vagyok én? A kutyád? Frászt! Eressz el! –üvöltöztem. Ashley még mindig sírt, nem akarta elhinni, hogy ez pont vele történt meg.

- Lissa, sokat ittál. Fejezd be! –emelte fel a hangját Riley is.

- Ez a probléma veled. Nem hagyod, hogy azt csináljam, amit akarok! Pontosan ezért nem akartam, hogy akkor velem gyere. Csak elrontasz vele mindent! –ordibáltam még mindig. Borzasztóan mérges voltam Rileyra. Legszívesebben megütöttem volna, de mégsem tettem.

- Tényleg? Akkor csinálj, amit akarsz! Ennyi volt. –fejezte be a beszélgetést és elhagyta a helyszínt.

- Rendben! Akkor szakítsunk! De soha többé ne keress! –üvöltöttem utána, míg végül én is összerogytam.

23. Fejezet

Sziasztok!

A szavazás lezárult, én pedig boldogan hozom nektek a következő részt!

Köszönöm az összes olvasónak aki bizalmat szavazott nekem! Nagyon hálás vagyok érte.

Köszönöm a megmaradt 28 feliratkozót illetve a 9500+ oldalmegtekintést! Csodálatosak vagytok!<3

Kellemes olvasást mindenkinek!

Kisses -C

A nap ragyogóan csillant meg a víz felszínén. Nyár volt, a kedvenc évszakom. Mindig a vízben voltam a legtöbbet és csak kis időkre feküdtem ki a napra. Barnulni úgysem tudtam, ezért kár lett volna órákat pazarolni rá. Szép lassan sétáltam a víz felé, nem siettem el a dolgot. A tenger örökké várni fog rám. A hűvös víz nagyon jól esett a lábamnak és feltöltött energiával. 

 Már majdnem elkezdtem élvezni az ittlétet, amikor mellettem Corneliáék futottak be a vízbe, teljesen lefröcskölve engem. Vettem egy mély levegőt és próbáltam nem megölni őket a szemeimmel. Mason ölbe kapott engem és befutott velem a vízbe. Ráléphetett valamire, mivel engem eldobott ő pedig arccal előre bezuhant a vízbe. Összenéztünk, és csak nevettünk. Rileyra néztem, aki komoran figyelte a jelenetet. Értékelem, hogy féltékeny típus, de Masonre nincs miért. Na jó… Talán addig van, amíg nem leszünk egy hivatalos pár. Nem is tudom, hogy ezt minek teszem. Olyan érzésem van, mint ha mindkettőt megcsalnám. És lehet, hogy tényleg ezt teszem. Pedig Masonnel átbeszéltem az egészet. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék Rileyért és végül beugrott valami.- Hé, Johnson! –kiabáltam neki. –Fogadjunk, hogy nem tudsz leúszni.

- Ez egy kihívás lenne Dragnight? –kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében. Legalább felvidítom valamivel.

- Inkább egy verseny, ahol már tudjuk, hogy ki a nyertes. –feleltem elégedetten. – Odáig kell menni, ahol a sziklafal van.

Riley elfordított a fejét és elmosolyodott. Masonre néztem, aki jelezte, hogy minden oké, és nem voltam feltűnő mások előtt. Kimentem a vízből és megálltam pontosan Riley mellett. Chris ment el mellettünk, és amikor észrevette, hogy egy versenyre készülünk csak lenézően tovább ment. Tudtam, hogy Riley beszélt vele, de az már nekem is sok, ha az egyik legjobb barátját ennyire megveti egy ilyen dolog után. Közös megegyezés alapján végre elindultunk. Főképp víz alatt mentünk mindketten, mivel a strandon lévő embereknek feltűnne a rakéta gyorsaság. Döntetlen lett a vége és a falnál összeért a kezünk. Kidugtam a fejem a vízből és Rileyra néztem. Egy halvány mosoly ült az arcán, aminek nagyon örültem. Nem akartam elhanyagolni, de mindenki előtt mégsem csinálhattunk jelenetet. Itt legalább látó és halló távolságon kívül vagyunk mindenki számára.

- Mi volt Chrissel? –kérdeztem nyugodtan.

- Hát… Azt a részét felfogta, hogy nem szabad elmondania senkinek. Nagyon nem értett egyet, szerinte hülyeség titkolni, mivel egy ilyen kis „piti” dologgal, az ő szavaival élve nincs értelme rejtőzködnünk. –felelt Riley. Láttam rajta, hogy ő se tudja, hogy mit csináljunk vele, de legalább tartja a száját. 

- Este átjössz? –kérdeztem titokzatosan. Riley csak nevetett majd bólintott. Most úgyis én alszom egyedül. Ha sikerül időben visszamenni a saját szobájába, akkor nem lesz baj. És még az Ashleys ügyet is le kell ma rendeznem. Majd gondolkoznom kell, egy új személyen, akit megvalósítok. Teljesen el kell térnie tőlem. Talán egy sötétbarna haj, tetovált test, pár piercing, kék szemek és egy teljesen más arcforma. Illetve ne felejtsem el a szívverést is. Ha lesz még vámpír a hajón, az könnyen kiszúrna. Szó nélkül megcsókoltam Rileyt, aki visszacsókolt.

 A csók, csókolózást követett. Nem figyeltünk arra, hogy körülöttünk mi zajlik, csak a másik volt a fontos. Erősebbnek éreztem a szenvedélyét, mint tegnap. Tényleg akart engem, de nem úgy, mint egy tárgyat. Meghagyta a saját szabadságom, ahogy én is az övét. Nem voltunk olyanok, akik nem tudnak öt lépést egymás nélkül tenni. Megvolt a privátszféránk egymás nélkül is. Neki lökött a falnak, ahol erősen bevertem a fejem. Süllyedni kezdtem, a testem nem mozgott, csak az agyam volt ébren. Hallottam és éreztem a körülöttem zajló dolgokat. Próbáltam mozgatni a végtagjaimat, de semmi nem működött. Riley ragadhatta meg a kezem, aki felhúzott a víz tetejére.

- Lissa, Lissa, ébredj fel! –hallottam kétségbeesett hangját. Erősen megrázott de nem történt semmi. A karjaiban kivitt a partra. Hallottam, ahogy futottak hozzánk a barátaink és a strandon lévő emberek.

- Mi történt? –kérdezte azonnal Mason. A gondolatában volt, hogy hátha a szellem jött el megint értem. Végül észrevette, hogy a fejemből folyik a vér, és kissé lenyugodott.

- Kicsit neki löktem a falnak és beverte a fejét. –mondta kétségbeesetten Riley. Fogalma nem volt, hogy mit csináljon velem, de Mason pontosan tudta. 

- Fektessük le a törölközőkre. –utasította Mason Rileyt. Az őrjöngő tömeg közben hívta nekem a mentőt. Hallottam, ahogy egy ember fut át a tömegen és áll meg Rileyék mellett.

- Orvos vagyok, mindenki menjen arrébb. –mondta a férfi. Ezt bebuktam. De nagyon. Megállapítják a halált, és egy fekete hullazsákba tesznek, majd valahogy ki kell jutnom a kórházból is. Ez is csak velem történhet meg. –Nincs pulzusa, és nem lélegzik. Meghalt. –mondta az orvos az öt perces újraélesztése után. A barátaim jelenlétét a háttérből érzékeltem. Arrébb mentek és tanácskoztak, hogy mit kellene tenni.

- Nyugi, majd felébred, és valahogy kijön a kórházból. –mondta Chris de Riley nyomban fejen vágta.

- Ember, hogy lehetsz ilyen hülye? Éppen hogy van varázsereje is. Ha most ez is ugrott, akkor esélye sincs kijutni. Majd én bemegyek és megkeresem. Úgyis miattam történt az egész. Tartozom neki ennyivel. –magyarázta Riley.

- Én is megyek veled. –mondta Mason. –Legalább legyen egy olyan személy is, akit nem utál. Már bocs.

Riley igazat adott Masonnek, ahogy a többiek is, kivéve Christ. Chris arcvonásai merevek maradtak, nem tudtam volna megtippelni, hogy mi járhat a fejében. Elhalkult minden körülöttem addig, amíg teljesen nem hallottam a külvilágot.A fejemben voltam. Egy fekete, széttépet ruha volt rajtam és saját magammal álltam szembe.

- Rég találkoztunk. –felelte Lissa.

- Hát… Régen volt ekkora balesetem. De, még ha nem is így szemtől szembe, mi egy személy vagyunk. –vontam vállat könnyedén. –Miért vagyok itt?

- Hogy megtudd az igazat. –mosolyodott el. –Mindig is ezek voltak a kedvenc részeim, amikor valakit valamivel szembesítenek. –vigyorgott. Már meg sem lepődöm magamon.

- Remek. Akkor haladjunk. Szeretnék kikerülni egy hullazsákból. –sürgettem saját magamat.

- Jól van. Két ember között őrlődsz, ugye? Fel kell, hogy készítselek arra, hogy az egyik közülük a lelki társad, a másik az igaz szerelmed. Nem mondhatom meg, hogy melyik-melyik, de egyet el kell engedned közülük. A kettő együtt nem lesz jó párosítás. Most még bírják, de egy idő után harcolni fognak érted. Ha nem akarsz szenvedni, akkor 3 éven belül le kell zárnod az egyik kapcsolatod. Mert a végén ugyanott fogsz kikötni ahol 20 évet töltöttél. –magyarázta Lissa. Ez nem jelent jót. Három évem lenne összesen arra, hogy elengedjem az egyiket? Most még könnyebb lenne, hiszen Rileyt nem ismerem annyira, őt el tudnám engedni. De három év múlva nem biztos.

- Fel fogok ébredni valaha? –kérdeztem bosszúsan magamat vizslatva. –Vagy örökre veled maradok?

- Hmm, nem lenne rossz, de el kell, hogy engedjelek. –sóhajtott boldogan Lissa. –Kitalálod, hogy melyik a kedvenc mesém?

Ez most hogy jött ide? Kit érdekel a kedvenc meséje. Úgysem szabadulok, amíg nem válaszolok.

- Jelen helyzetben a Csipkerózsikát mondanám. Gyakorlatban úgyis alszom. –feleltem unottan. Nem akartam magammal foglalkozni, csak az számított, amit mondtam. Ezentúl máshogy kell néznem mindent.

- Nahát! Milyen okos vagy! –ugrált boldogan Lissa. –Akkor viszont tudod, hogy mi a vége.

- Ugye nem az, amire gondolok…? –kérdeztem zavarosan.

- De. Az igaz szerelem csókja. Addig nem engedem, hogy felébredj. –makacskodott. Ismét visszatértem a külvilágba. Nem éreztem magamon ruhadarabot, csak a fekete zacskót. Ennyi idő eltelt volna? Két ember volt még rajtam kívül a szobában, akik tudtak mozogni. Végre az én zsákomhoz értek, és a fejemig lehúzták a fekete zacskó cipzárját.

- Hála az égnek, hogy megvan. –sóhajtott Riley. –Most mihez kezdjünk? Még mindig nem ébredt fel.

- Gondolom a tudat alattija szórakozik vele. Megint. –válaszolt Mason.

- Ezt hogy érted? –kérdezte Riley érdeklődve.

- Hát volt egy hasonló eset, amikor nem ébredt fel. Ilyenkor a tudat alattija, vagyis saját maga veszi uralma alá a testét és egy kisebb beszélgetésük van. Calissa a jövőbe nem tud látni, de tudat alatt mégis. Ilyenkor pedig kap pár információt a jövőre nézve. –magyarázta Mason.

Visszahúzták a cipzárt, és jött egy újabb képszakadás. Amikor újból felébredtem már a hajón voltam, ruhában. Remélem Ashley adott rám ruhákat és nem más.

- Meddig várjunk? –kérdezte Nicole.

- Ameddig el nem engedi a tudat alattija. Szereti a vicces és kínos dolgokat. Utoljára arra ébredhetett fel, hogy ha valaki megnyalja az orrát. –nevetett Mason.

- Fúj, ki talál ki ilyeneket? –nézett furán Cordelia.

- Végül is saját maga. –vont vállat Mason. Rendben, akkor csak ki kellene írni magamra, mint múltkor. Ha a fejem működik, akkor a varázslat is.

- Nézd, valami szöveg van a homlokán! –mutogatott Ashley.

- Csak az igaz szerelem csókja ébreszthet fel engem. –olvasta Mason. –Basszus. Nagyon kiszúrt vele.

- De miért Mason? Te nem vagy elég hozzá? –kérdezte Cordelia.

- Ezt én sem tudhatom. –sóhajtott. Éreztem, ahogy Mason összenéz Rileyval, Ashleyvel és Chrissel.  –Egy próbát megér.

Közelebb hajolt hozzám, erősen koncentrált, majd megcsókolt. Vártam a csodát, de semmi.

- Francba. Akkor hogy oldjuk meg? Öregem ez a csaj kész rejtély… - felelte Jason. 

- Majd én megpróbálom. –mondta Riley nyugodtan. A többiek kiröhögték pár személyt kivéve.

- Szerintem te ehhez kevés vagy. –jelentette ki Cornelia. Riley nem szólt egy szót sem, laza léptekkel mellém jött, lehajolt, és megcsókolt. Nekem pedig kinyíltak a szemeim.

/OFF/ Én és a blog...

Sziasztok!
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mihez kezdjek ezzel a bloggal. Imádom magát a történetet, az egyik kedvencem azok közül amiket írok. Viszont elhanyagoltam az oldalt és az olvasóimat egyaránt... Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni ezért!

Úgy döntöttem, hogy ha megszavazzátok, akkor folytatom ezt a blogot! Nagyon sokat jelentene nekem az, ha TI döntenétek el, hogy van-e értelme foglalkoznom vele. Úgy tűnik, hogy a következő időben (nem csak nyáron) sokkal több szabadidőm lesz, amikor tudnék új részeket hozni.

Tudom, hogy a régi olvasóimnak vissza kell szereznem a bizalmát de remélem hozzájuk is eljut, hogy a szívemből beszélek.

A döntés a TI kezetekben van!

Kisses -C

22. rész

GIGA NAGY BOCSÁNAT minden olvasó részére!
Szinte sose jutott időm arra, hogy begépeljem a következő részt, voltak hetek amikor még laptop elé sem kerültem, így ez mindig elmaradt. De ma már itt az új rész, és megígérem mindenkinek, hogy a következő részt még két héten belül hozom kárpótlásként!
Kisses -C


- Mason! –ordítottam. –Ez nem vicces!
A szobából csak a halk nevetés hallatszott, én pedig azt hittem, hogy felrobbanok. Szerencsésen a kiabálásom mindenkit megnyugtatott, hogy nem történt köztünk semmi, főleg Rileyt. Ezután mindenki tette a dolgát, kivéve Riley, aki engem figyelt. Olyan volt, mint ha belelátna a lelkem legsötétebb zugaiba is, a hideg kirázott az érzéstől. Ashley épp egy újságot lapozgatott, amikor rárontottam és kivonszoltam a teraszra. Tökéletes ürügy volt arra, hogy ne nézzek Riley szemébe. Ashley meg se lepődött, nyugodtan leült egy székre, és a teljes figyelmét rám szentelte.
- Emlékszel? –kérdeztem enyhén kíváncsian, miközben az ujjaimmal az asztalon doboltam.
- Igen. –válaszolt röviden Ashley.
- Elmondod?- rágtam a körmöm.
- Nem. Nem vagyok az a típus. Figyelj, talán jobb lesz, ha ez titokban marad. Nagyon ijesztő még nekem is a párosotok, szóval én hallgatok. De lassan jobb lesz, ha elmondjátok másoknak is. Nincs értelme titokban tartani, ha bírjátok egymást. –mondta Ashley higgadtan. Fura, de igaz. Talán mégis jobb lenne, ha elmondanánk mindenkinek. Úgyse tudjuk örökké titokban tartani. De ez nem csak az én döntésem. Közben Kayla mindenkit a nappaliba hívott.
- A mai szoba beosztás: Ashley – Riley, Chris - Nicole, Cordelia – David, Cornelia – Mason, én – Jason, Julian – Olivia, Calissa te ma egyedül alszol. –húzta ki a neveket extra gyorsan Kayla. Egyáltalán hova siet? Mason is végre kijött a szobájából, felöltözve belőtt séróval.
- Na mehetünk srácok. –ejtette ki a szavakat Mason, majd Chris és Riley is követte.
- Hova, hova fiúk? –kérdezte Cordelia gyanakodva.
- Benézünk a városba kicsit, estére kellene pár ital. –forgatta a szemeit Riley húga kijelentésére, és ezzel a lendülettel el is mentek. Ebből nem csak bolt lesz. Leültem a kanapéra és kérdőn tekintettem körbe.
- Velünk mi lesz? –kérdeztem unottan.
- Strand? –vetette fel az ötletet Cornelia. A többiek helyeseltek, nekem pedig olyan mindegy volt. Átöltöztünk, összeszedtük a cuccainkat és kisétáltunk. A parton rengetegen voltak, éppen hogy szorítottunk magunknak helyet. Különös hangokat hallottam Ashley felől, de neki nem mozdult a szája. Körbe néztem de sehol egy olyan ember, aki Ashleyhez beszélt volna. Végig gondolva rájöttem, hogy a gondolatait hallom, amik igen erősek. Úgy éreztem kicsit bele kell hallgatnom.
„Ashley drága, jó volt újra látni téged.”
„Téged is Jeremy. Sok idő telt el azóta.”
„Légy újból az enyém!”
„Nem hagyhatok itt mindenkit. Bármennyire is szeretném, ez nem ilyen egyszerű.”
„Ezek szerint te tegnap nem élvezted a csókunkat.”
„Ez nem igaz, de mindketten mások vagyunk.”
„Most arra célzol, hogy én maffia vezér vagyok, te meg egy átlagos lány? Nem hiszem, hogy ez szerepet játszana.”
Ashleynek van valakije Chrisen kívül? Egy maffia vezér?? Még hozzá egy varázsló, aki nem vette észre, hogy Ashley vámpír? Lehet Ashleynek se esett le, hogy egy varázslóval áll szemben. Azonnal elrángattam Ashleyt a többiektől és pofon vágtam.
- Térj észhez! –válaszoltam az értetlen pillantására dühösen. –Nem lehetsz Jeremyvel! Ő egy varázsló. Lehet meg is igézett téged. És gondolj Chrisre is!
- Te erről honnan tudsz? –bámult rám döbbent arccal. Ha a butaság fájna, egyesek ordítanának…
- Üvöltenek a gondolataid. –sóhajtottam idegesen.
- Gyere el velem hozzá. Meglátod, hogy valójában milyen. –invitált Ashley de azonnal megráztam a fejem.
- Te hülye vagy? Dehogy megyek! Engem azonnal kiszúrnak. És nagyon nem jársz jól, ha kiderül, hogy az én pártfogoltam vagy. –fogtam a fejem. Hogy lehet ennyire őrült? Nem érdekel mit mond, ki kell szeretnie ebből a fickóból!

- Változz át. Nagyobb erőd van bárkinél. Ez nem fog kifogni rajtad. –bíztatott Ashley.
- Ashley ez akkor is hülyeség. Nem akarok hazugságba keveredni. –ingattam a fejem mérgesen. Kizárt, hogy ilyet tegyek.
- Mert most se hazudsz senkinek, mi? –tette csípőre a kezét Ashley. Életében először talált rajtam fogást. Gratulálok neki. –Ennyi erővel te meg Masont csalod.
- Most álljunk meg! –akadtam ki Ashleyre. –Mégis milyen okból bírálsz engem felül, egy olyan dolog miatt amivel senkit sem bántok meg?! Maximum döbbent arccal fognak ránk nézni és akkor mi van? Túlélik. Masonnel pedig barátok vagyunk, és ő tudta az elejétől kezdve. És az, hogy köztem és Riley között van valami… -azonnal meg álltam, mert észrevettem Ashley mögött Christ. Szerencsésen csak az utolsó mondatot hallotta.
- Te és Riley? –nevetett fel hangosan, de azonnal csendre intettem. –Képtelenség. Jobban utál, mint bárkit.
- Tegnap este előttem estek egymásnak. –köhögött Ashley. Remek. Gondolom ezt azért kaptam, mert nemet mondtam neki. Most egy emberrel több vagy kevesebb már lényegtelen.
- Ez kicsit sok nekem. –ült le egy napozóágyra Chris. –Ez mégis hogyan történt? Én erre miért nem jöttem rá korábban?
- Először is, egy szót se senkinek! Bennünk csak reggel tudatosult, hogy több mint kavarás. Az elején nem tudom, hogy minek indult. Senki se tudta, e-miatt ne okold magad. Az, hogy ezt nem mondta el neked Riley, az már nem az én dolgom. Nem ismerlek titeket olyan régóta, hogy bárkivel is megosszak személyes dolgokat. És nem most van itt az ideje, hogy közhírré tegyük. –magyaráztam Chrisnek, aki teljes merev testtartással bámulta a földet.
- Most rohadtul sajnálom Masont. Teljesen ki lesz akadva. –sóhajtott Chris értetlenül.
- Mason nem a pasim! Ő volt az első, aki tudott erről. –fogtam a fejem. Ma mindenkinek valami baja van?
- Szerintem mindenkinek joga van tudnia erről. –közölte velem Chris. Csak egy pillanatra néztem el, amikor megpillantottam Masont és Rileyt a távolban, de Chris már el is tűnt.
- Várj meg itt. –mondtam gyorsan Ashleynek és vámpírsebességemmel Masonékhez futottam, akik majdnem nekem ütköztek.
- Riley, keresd meg Christ és magyarázd el neki, hogy senki sem tudhatja. –néztem Riley aki szó nélkül eltűnt mellőlünk.
- Mi a baj ezen kívül? –nézett rám Mason. Túl jól ismer.
- Mindenki azt hiszi, hogy együtt vagyunk. Ashley és Chris is azt mondta, hogy megcsaltalak. –duzzogtam.
- Ne húzd fel magad olyanon ami nem igaz. –kaptam egy szívdöglesztő mosolyt tőle. –Tetszik a bikinid. –mosolygott Mason. Ránéztem a fehér, azték mintával díszített ruhadarabra és én is elmosolyodtam.

- Direkt az újak közül választottam. Mindig imádtam az ízlésedet. –nevettem el magam és közben lassan leértünk a partra. Láttam, hogy Chris és Riley egy elég mély beszélgetést folytatnak, így visszamentem Ashleyhez.
- Na? Benne vagy? –kérdezte óvatosan Ashley.
- Sokba fog ez még kerülni neked. –sóhajtottam.