Elnézést a késésért, remélem mindenkit kiengesztelek ezzel a résszel!
Köszönöm a 27 feliratkozót és a 6000+ oldal megjelenítést!
Jó olvasást!
Ui.: Hagyjatok magatok után nyomot!
Kisses -C
Reggel későn kelhettem, mert ébredésemkor valaki épp az ajtón dörömbölt és arra lettem figyelmes, hogy Riley már felöltözve ül az ágyon és engem néz.
- Mióta próbálják kidönteni az ajtót? –néztem fel álmosan.
- Csak most kezdték el. –nyugtatott meg Riley. Vámpírképességeim miatt mélyen alszok, de a kisebb zajok is ki tudnak zökkenteni az álmomból. Mosolyogva rám nézett és visszafeküdt mellém. Közelebb jött és homlokon csókolt, amibe teljesen beleborzongtam.
- Nem mennél el a bőröndömig egy melltartóért és egy bugyiért? Nincs sok kedvem meztelenül mászkálni. –kértem Rileyt.
- Pedig milyen szexi lennél. –mosolyodott el. –Legközelebb kötelező lesz ezt a tökéletességet reggel is megmutatni nekem. –célzott a testemre. Legalább valaki elégedett vele. Én túl vékonynak találom magam, fel lehetne használni engem egy biológia órán. Nevetve oldalba böktem, de azért felállt és előszedte nekem a szükséges dolgokat.
- Koronát miért hoztál magaddal? –mutatott egy fekete zacskóra a bőröndöm tetején.
- Azt is add ide, kérlek. –néztem furcsán. Megint a bizonyos fekete zacskós. Újabb meglepetés? Egy korona? Miért adna nekem koronát? Elvettem Rileytól a táskát, és azonnal kivettem a tartalmát. Egy hétköznapra hordható koronát és egy kis cetlit szedtem ki belőle. Régebben kötelező volt hordanom egy hasonlót, és elég sok darabom is volt belőle. Ma már csak alkalmik vannak és egy-két hétköznapi.
„Ne feledj el nyaralás közben is fenséges maradni, Hercegnő.”
- Ezt ki küldte? –nézett rám gyanakvón Riley.
- Fogalmam sincs. Már egy ideje kapok hasonló dolgokat. De még monogram sincsen. –vontam vállat.
- Valaki küldözget neked dolgokat és te még el is fogadod? –fogta a fejét Riley.
- Zárjuk le a témát. –sóhajtottam. Újabb dörömbölés hallatszódott, ami lassacskán kezdett az idegeimre menni.
- Húzz el az ajtó elől. –ordítottam ki.
- Mi van már veletek is? Minek zárjátok be az ajtót, mint mindenki más? –felelt Cordelia.
- Talán mert mindenki aludni szeretne még? –mondtam a fejemet fogva. Cordelia végre elment az ajtótól. Rileyval összenéztünk, és tudtuk, hogy nemsokára ki kellene menni.
- Még mielőtt bármit is tennénk, beszéljünk meg egy-két dolgot. Milyen kapcsolat is a miénk? –kezdtem el öltözködni közben.
- Szerintem elég nyilvánvaló. Még ha nem is mondtuk ki. Ez kezd több lenni, mint kavarás szerintem. Én úgy fogalmaznék, hogy együtt vagyunk. –kaptam egy szexi mosolyt a kérdésemre.
- Mi lesz a többiekkel? –tettem fel egy újabb kérdést.
- Ez most maradjon egy darabig titok. Elsőre senki nem fogná fel. Kell nekik idő ehhez, ahogy nekünk is. –válaszolt Riley és elmosolyodva rám nézett. –A pólót fordítsd ki. –nevette el magát.
- Gyere és fordítsd meg. –mondtam csábosan. Riley olyan közel jött, amennyire csak lehetett. Ajkaink egy forró csók erejéig összeértek. –Együtt vagyunk, mi? –nevettem el magam. Jó érzés volt hallani ezt a szót, szinte megőrjített.
- Együtt. –mosolyodott el és újból megcsókolt. Megfordítottam a pólóm és rá néztem.
- Beszólások? –néztem rá azonnal és bólintott. Most legalább megbeszéltük előre. Szörnyen nagy erővel lelöktem Rileyt az ágyról. Nem akartam fájdalmat okozni neki, viszont hatásos kezdés.
- Te mégis mi a faszt keresel az ágyban? –üvöltöttem. Riley egy fájdalmas de elismerő tekintettel nézett rám.
- Én megmondtam neked, hogy nem fogok a földön aludni! –üvöltött Riley is. Lehet mindenkit felébresztettünk, de nem volt más lehetőség. Fújtatva kinyitottam az ajtót és leültem az egyik székre. Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle három, tasakos vért. Nem pazaroltam arra az időmet, hogy pohárba öntsem vagy megmelegítsem, csak feltéptem és megittam. Kayla elpirulva kócos hajjal kijött a szobájukból, és kezdtem féltékeny lenni. Tudom, hogy Mason nem a pasim, de attól még több mint barát és mindig is több lesz, még ha szerelmes is leszek valakibe. Ő, azaz ember, akit sosem felejtek és mindig mellettem lesz. Bementem Masonhöz aki még az ágyban feküdt behunyt szemekkel, én pedig befeküdtem mellé. Nem nagyon érzékelhette, hogy ki lehetett, mert egy csókkal köszöntött. A szemei kinyíltak és rádöbbent, hogy nem Kayla vagyok. Nem szólt egy szót se, csak magához húzott.
- Azt hittem, hogy te testestül, lelkestül az enyém vagy. –sóhajtottam szomorúan.
- Csak a tiéd vagyok. –mosolyodott el. –De ez fordítva is jó lenne, ha igaz lenne. Ha te lehetsz másokkal, akkor én is. Nekem is szarul esik, sőt talán még jobban is, mint hinnéd, mégsem reklamálok érte.
- Én ezt mind értem Mason. De nem tudok mit kezdeni azzal a tudattal, hogy eddig csak te voltál az életemben, és most lehet, jön más is. Épp elég, hogy Julian és David is oda vannak értem. És igen lehet, féltékeny vagyok Kaylara, hogy ilyen tökéletes pasival fekszik le, mint te. És tényleg zavar, hogy osztoznom kell valakivel rajtad, mert eddig csak egymásnak voltunk. Imádtam ezt a világot, de a mostanit is, és egyszerűen képtelen lennék dönteni. –csuktam be a szemem. Mason nem válaszolt azonnal, csak bámulta a mennyezetet.
- Úgy érzed, választanod kell? –kérdezte Mason. Hangja bizonytalan volt, de ő jobban tudta, hogy mi a helyes, mint én.
- Basszus, most nem pszichológusra van szükségem. –fújtattam. –Igen úgy érzem, hogy választanom kell. Nem tudnám összehozni a kettőt. Mindig azt érezném, hogy valamelyikőtöket megcsalom, és így is lenne. –magyaráztam értehetetlenül Masonnek.
- Figyelj, állapodjunk meg. Ameddig nem vagy biztos Rileyban, és én sem Kaylaban, addig folytatjuk. Utána pedig választunk. –mondta Mason, miközben kisimította az arcomból egyik szőke tincsemet.
- Te erről olyan könnyen beszélsz. Te el tudnál szakadni tőlem ezen a téren, de én nem. –válaszoltam dacosan.
- Miért vagy ebben olyan biztos? –nézett rám Mason felvont szemöldökkel, eléggé érezte a téma komolyságát. –Abszolút nem könnyű nekem sem, de sokszor nem hagysz más választást. És eddig sose figyeltem arra, hogy mi lenne jó nekem, mert sokkal tartozom neked. A megmentőm, a legjobb barátom és még a szerelmem is vagy egyben. A hibáinkkal együtt tökéletes párost alkotunk. Ez a mi hibánk, a tökéletesség. Mégis úgy érzem, hogy azt az érzést, amikor veled vagyok, senki sem tudná pótolni. Eddig nem találtam hozzád hasonlót, pedig kerestem, és csakis azért, mert te folyton másokkal is voltál, egyéjszakás kalandjaid voltak, én meg nem tettem semmit. –mesélte feszülten Mason.
- De te mondtad mindig, hogy maradjunk csak barátok. –néztem előre értetlenül.
- Úgy gondoltam, hogy ha hibáznék is a barátság menthetőbb, mint egy kapcsolat. Amikor „eltűntél” húsz évre, egyre jobban kerestem a veszélyt, mint máskor. Szörnyen sok halál közeli élményben volt részem, mert benned mindig a veszélyt láttam. A tetteid, a szavaid mind arra utaltak, hogy még mindig nem tudom felmérni azt, hogy egy milyen gyönyörű, csábító és veszélyes teremtés mellé szegődtem le. Nem tudok betelni azzal aki vagy, és ennyi év után is azt tudom mondani, hogy még nem ismertelek ki. A sötétség oldalán élsz, mégis a lelkedben ott rejlik a fény, a ragyogás. Nem tudnálak, csak az egyik oldalra tenni, mert te a kettő közt vagy. Te magad vagy a sötétség és a világosság is. Amikor új barátaid lettek, nem véletlenül mentem el. Nem bírtam nézni azt, aki leszel, hogy felfal a rosszabbik oldal. Mára már nagyon bánom, hogy elmentem. Ha maradtam volna, lehet, nem történik meg ez veled. Egy év után visszajöttem, hogy megnézzem mi lett veled, de nem találtalak. Miután megtudtam, hogy hol vagy, azonnal rohantam, de nem engedtek be. Egyszer tudtam beszökni, és azóta is csak egy kép van a fejemben. A társalgóba lehettél, némán ültél a székeden, nem mozdultál, nem is pislogtál. Üveges tekintettel bámultál előre. Egy ápoló ment oda hozzád, és elkezdett magyarázni valamit, de te nem válaszoltál és nem is néztél rá. Az ápoló megérintett és te hirtelen felindulásból rátámadtál, feltépted a torkát. Nem ez volt az első szökési kísérleted. Ekkor éreztem először, hogy jó úton haladsz. Mérges voltál, bosszút akartál. Büszke voltam rád a tetted ellenére. Megigéztem egy benti ápolót, aki folyamatosan jelentett az állapotodról. Sajnos nem tudtam melletted lenni fizikailag, de lélekben teljesen ott voltam. –magyarázott Mason, én pedig teljesen ledöbbent arccal néztem rá. Ő mindezt látta? Figyelt engem? Mi van? Lendületből pofon vágtam Masont.
- Tudod, hogy mennyit segített volna, ha adsz valami életjelet, vagy újból beszöksz? Nem kellett volna ott lennem ennyi ideig! Főleg, hogy abban az évben is ott hagytál a picsában. Minden más lett volna, ha te ott vagy. –vertem a fejem az ágytámlába.
- Tudom, már rájöttem, fejezd be a hisztit! –üvöltött rám Mason. Életében először emelte fel velem szemben így a hangját, és ezt ő is tudta.
- Nem hisztizem, fog fel! Ez csak egy szimpla kiborulás! –üvöltöttem én is. Mi segített volna elmulasztani a dühömet? Semmi. Mason mégis megcsókolt. Újból pofon vágtam, de vissza is csókoltam. Csókolózásunkba feledkezve Mason szorosan hozzám simult.
- Először mondtad ki. –nevettem el magam. De mégis mit csinálok? Naná, hogy ellent mondok az elveimnek. Mégis nem tudok nélküle élni. –Beleegyezem.
- Tudtam. –mosolyodott el. –Nekem senki sem tud ellenállni.
- Én semmiképp. –dobtam egy puszit felé nevetve. Fel akartam állni, de Mason visszahúzott még egy csók erejéig.
- Ne legyél féltékeny. –kérte Mason.
- Megpróbálok. –bólintottam és kimentem a szobából. Kilépve az összes szempár engem nézett, és kezdett kínos lenni. Nem értettem, hogy mi volt rajtam amit ennyire nézni kellett volna.
- Látom, jól telt a reggeled. –tett megjegyzést Riley idegesen. Egy másodperc késéssel leesett a dolog. A pólóm elcsúszott rajtam, a melltartóm pedig ki volt kapcsolva. Ennyire nem vettem észre?
