16. rész

Már csak egy ajtó választott el minket a bálteremtől. Bentről kiszűrődött a beszélgetések és a zene együttes hatása. Régen voltam bálon. Még a benn töltött éveimhez képest is. Valamiért mindig volt jobb elfoglaltságom a bálozás helyett. Imádtam őket, és sokszor éreztem azt, hogy ez az én terepem lenne.
- Én nem mehetek be. –mondtam azonnal.
- Miért is? Csak nem vagy kitiltva innen. –felelt Olivia.
- Nem, viszont nekem a szüleimmel kell mennem. Ez a szokás. –válaszoltam.
- Akkor benn találkozunk. –integetett Ashley és a többiekkel együtt bementek. Hallottam, ahogy felolvassák a neveiket és letrappolnak a lépcsőn. Az egyik ajtó melletti székre ültem és vártam a szüleimet. Vajon Riley eljön ma este? Mondjuk eddig minden eseményen ott volt. De ez miért is érdekel engem? Csak egy csók volt, semmi több. Különben sem bírjuk egymást. Ugye? Vagy éppen ez a cselekedet volt a megváltó? Na jó, ezt gyorsan ki kell vernem a fejemből. De Riley olyan helyes, még ha bunkó is. Gondolatmenetemből egy ideges lány fel-alá járkálása ugrasztott ki, aki Riley húga volt, Cornelia. Folyamatosan a telefonját nyomkodta és a bejárat felé pillantott.
- Nem lenne jobb neked is, ha bemennél az ismerőseidhez és ott várnád azt a személyt, aki miatt ennyire ideges vagy? –kérdeztem tőle. Épp eléggé ideges volt e nélkül is.
- Sajnálom, hogy Őfelségét megzavartam jelenlétemmel. –válaszolt bunkón Cornelia.
- Eléggé zavarod az aurámat a negatív kisugárzásoddal. De látom te nyerted el a Miss Flegma Picsa címet. Nálatok a bunkóság családi vonás? –néztem rá furcsán.
- Már elnézést, de nem bírom az olyan ismeretleneket, akik megmondják, hogy mit tegyek. –felelte enyhén gúnyosan.
- Sajnálom, hogy van önálló véleményem, de senki se kérte, hogy fogadd el, amit mondok. –vontam vállat lazán. Ennyire még én sem húztam fel magam rajta. Cornelia fújtatva berohant a bálterembe egyedül hagyva engem. Szinte unalmamba merültem, amikor egy régi ismerős állt meg előttem.
- Te mit keresel itt? –néztem Davidre. David nemesi sarj és vámpír. Elég jóba voltunk régen, viszont ő többet érzett, én pedig nem. Ezután egyre kevesebbet láttuk egymást, szinte csak a kötelező programokon találkoztunk.
- A szüleid meghívtak ide, pár hétre. –felelt mosolyogva. David egy nagyon helyes, szőke hajú srác, de valami miatt sose tetszett.
- Lehetek a kísérőd ezen a csodálatos estén? –hajolt meg előttem és a kezét nyújtotta. Bólintottam és megfogtam a kezét. A szüleim is megérkeztek és végre bemehettünk.
- Kérem, fogadják tisztelettel a királyi párt! –mondták be, az ajtó kinyílt és a szüleim beléptek rajta. Hatalmas tapsvihar hallatszott. –Következzen a vámpír hercegnő, és kísérője Lord David Quince!
Davidbe karolva sétáltam be a terembe.

Mi is kaptunk tapsot, de pár szemrehányást is. A második része kevésbé érdekelt. Megkezdődött az első tánc, az angolkeringő. Párosával többen is beálltak köztük mi is. Mindig ez a nyitótánc. A tánc véget ért, és mindenki ment a dolgára. Én mégis a nagy tömegben Rileyt kerestem. Le kellene állítanom magam. Azt hittem Davidet kivéve nem ér több hasonló meglepetés az este, de nagyot tévedtem. A többi ifjú nemes is itt volt. A tipikus max 21 évesnek kinéző egoista banda. Már a szemem sarkából láttam, hogy Anya int nekem, hogy menjek oda köszönni. David érezte rajtam a feszültséget ezért kivitt a levegőre.
- Tudom, hogy ők is hozzájárultak ahhoz, hogy te diliházba kerülj, viszont köszönni tényleg kell. Ha te nem fogsz, akkor ők jönnek ide. Gondolj arra, hogy a szüleid jelenlétében nem sérthetnek meg. –mondta David.
- Állj meg egy kicsit. –kezdtem bele. –Nem érdekel, ha beszólnak. Csak a tettük zavar, ami miatt basztam a rezet ott ahol nem kellett volna. –feleltem ökölbe szorított kézzel. Kérdés nélkül tudnék mindegyiknek behúzni. Mason jött ki utánunk, és óvatosan megsimította a kezemet.
- Minden rendben? –nézett rám majd Davidre. Nem szóltam hozzá. Már nem éreztem, hogy mérges lennék rá, de nem volt jó időzítés.
- Ha köszönést akarnak, megkapják. Nagyon szívélyesen fogom üdvözölni őket. –indultam el mérgesen, de lefogtak. Egyik kezemet Mason, másikat David fogta. Először nagyon mérges lettem, de fokozatosan lenyugtattam magam. Sajnos igazuk volt. Nem rendezhettem jelenetet. A szüleim kivágnának itthonról. David és Mason elengedett.
- Itt más is van, nem csak a nemesek. Gyere, sétáljunk egyet. –kínálta fel magát Mason pszichológusnak. Davidnek intettem, hogy jól leszek és elindultunk Masonnel. Elmeséltem neki Rileyt és Juliant is. Sokat számít, ha van melletted egy személy, akire mindig számíthatsz.
- Sajnálom a reggeli kirohanásomat, nem érdemelted meg. –fejeztem be. Mason mosolyogva megsimította az arcomat és homlokon csókolt. Egy apró gesztus, mély érzelmekkel. De ez most Masonnek volt a legnehezebb. Tett egy ígéretet Rileynak, amit nem oldhat fel. Pont a válaszokat nem mondhatja el.
- Gyere, menjünk be táncolni. –invitáltam. Nem akartam neki rosszat, inkább hagytam a témát. Bementünk a terembe, de Ashleyék letámadtak minket.
- Most igyál, ha inni akarsz. –adott át óvatosan egy lapos üveget. Gyorsan körbenéztem, hogy ki figyel rám, és meghúztam az üveget. Nagyon rám fért, és kicsit felpörgetett. Masonnel beálltunk egy partnerváltós táncra. Ezzel csak egy probléma volt. Riley lett az új partnerem.
- Az őrületbe kergetsz, mégis mit akarsz tőlem? –kérdeztem Rileyra nézve.
- Én? Semmit. –mondta nyugodtan. A tánc végéig nem szóltunk egymáshoz, de nyugtalanított a válasza. Ha semmi lenne, nem csókolt volna meg. Ez így nem fair. Senki sem ad nekem válaszokat. A táncnak vége lett, és mindenki bejött középre. Riley kihasználva az alkalmat megragadta a kezem, kivonszolt a folyosóra, majd be az egyik szobába.
- Ez mégis mit… -kezdtem bele, de egy csókkal elhallgattatott. Csókunk csókolózásba torkollott és elkezdtek lekerülni a ruhák. Ezután csak egy lövést hallottam, Riley összecsuklott, oldalában egy ezüst golyóval.

15. rész

13 feliratkozó!! Bár kettő rejtett de ez akkor is egy nagyon jó szám! Most le vagyok nyűgözve. Mint ha villámcsapás érte volna az oldalt, bár szerintem ehhez hozzájárul az új design ami végre sokkal jobb mint az előző...elismerem siralmas volt, de legalább nem kellett sokáig várni az újra:) Remélem mindenkinek tetszik az újabb rész! ;) -C

Érdekes volt a tudat, amikor rádöbbentem, hogy az érzelmeim irányították az időjárást. Ameddig szomorúbb hangulatom volt, addig esett az eső, és amint megnyugodtam azonnal kisütött a nap. Ezek nem véletlenek. Egy mosollyal az arcomon raktároztam el az élményt. Julian furcsán rám nézett, hiszen nem értette, hogy min mosolygok, de nem is kell tudnia. Julian nem haza vitt, hanem hozzá. Julian egy modern villában lakott, a környéken tele hasonló ilyen házzal. Tipikus gazdag környék, ahol Porschénél rosszabb kocsit biztosan nem találsz. Lakberendezős újságokból volt fogalmam a hasonló házakról, de élőben még bámulatosabbak. Egy gyönyörű golden retriver kutyus futott a kapu elé. Nem vagyok nagy állatrajongó, de ez a kutya nagyon édes volt. Óvatosan megsimogattam a kerítésen át.
- Mi a neve? –néztem Julianre. Julian feltűnően félre nézett, és már tudtam a választ. –Komolyan erre a kutyára emlékeztetlek? –nevettem kínosan. Ez nekem kicsit szokatlan volt. Bementünk a házba, ahol nem ért meglepetés. A ház belseje is teljesen modern volt, letisztult formákkal. Julianhez való. A nappaliban lévő kanapén viszont megakadt valamin a szemem. Báli ruhák. Kérdőn néztem Julianre, aki egy szexi mosolyra húzta a száját, és nekidőlt a falnak.
- Ez mind a tied. A szüleid ma bált rendeznek a kastélyotokban az iskola tanulóinak. –válaszolt nekem Julian. –Hármat Mason hozott, hármat én. –vont vállat.
- Először is nagyon köszönöm, ez nagyon kedves tőletek. Másodszor te együttműködtél Masonnel? –néztem meglepetten Julianre. Nem gondoltam, hogy valaha is képes lesz ilyesmire.
- Csak miattad tettem. –kaptam egy halvány mosolyt tőle. Azonnal megöleltem Juliant. Utána gyorsan elmentem zuhanyozni, és gondoltam egyesével bemutatva Juliannek, felpróbálom őket. A szüleim sose rendeznének egy gimis bálhoz hasonlító rendezvényt, így tudtam, hogy estélyi ruhák kellettek. Mindegyiket felpróbáltam, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. Leültem a kanapéra és csalódottan néztem Julianre.
- Most komolyan egyik sem jött be? –nézett rám enyhén mérgesen Julian.
- Nagyon szépek, de semelyiket sem érzem elég közel magamhoz. –feleltem Juliannek, és gondoltam kinézek a teraszra. Felálltam a kanapéról és elhúztam a függönyt. Az egyik kerti bútoron azonnal kiszúrtam egy fekete nejlon zsákot. A fejem után menve kiléptem a teraszra és jobban szemügyre vettem a dolgokat. A fekete zsákon találtam egy cetlit, amire ez volt ráírva: Calissának. Furcsának találtam mivel sem Julian, sem Mason nem rakhatta ide. Gondoltam, ha valaki pazarolt arra időt, hogy Julianhez betörjön miattam, akkor megnézem, hogy mit hozhattak nekem.
- Te hoztad? –nézett rám idegen Julian. Vállat vonva megráztam a fejem. Azt hittem, hogy Julian össze fog esni azzal a tudattal, hogy betörtek hozzá, de e helyett megemberelte magát, és eltűnt a konyhában. Egy óriás saláta csipesszel tért vissza és megfogta vele a zsákot.
- Ezt most azonnal kidobjuk. –jelentette ki és már indult a kuka felé, de megállítottam.
- Nézzük meg, hogy mi van benne. –kértem Juliant. – Ebbe a zsákba ruha lesz, nem egy halott ember bűzlő teteme. –forgattam a szemeim. Julian nehezen, de átadta a zsákot.
- Mostantól a te felelősséged. –mondta. Mint ha eddig nem az enyém lett volna. Bevittem a nappaliba, és kibontottam a fekete zsákot. Egy gyönyörű, szívdekoltázsú, arany-fehér színekben pompázó csodát találtam. Mint ha csak nekem tervezték volna. Egy anonim ember honnan tudja ilyen jól az ízlésemet? Ráhibázott volna? Vagy nem is olyan ismeretlen? A lényeg, hogy megtaláltam a tökéletes ruhát. A zsákban még találtam a ruhához illő ékszereket és cipőt is. Az egész szettet felpróbálta és úgy jöttem ki Julian elé.

- Gyönyörű vagy. –mondta Julian, miután alaposan végigmért. –Szinte rád öntötték, annyira tökéletesnek tűnik rajtad. –nézett rám magabiztosan Julian. Julian közelebb jött, és magához húzott. Azt hittem, hogy csak egy ölelést akar, de amikor ár majdnem megcsókolt, ellöktem magamtól.
- Basszus mi van ma? Csókoljuk meg Calissát nap? –néztem Julianre felháborodottan. Persze ő nem érthette, hiszen nem tudja az előzményeket. Azonnal visszaöltöztem, fogtam a cuccaim és eljöttem Juliantől. Gondoltam rá, hogy kölcsönveszem a kocsiját, de inkább vámpírsebességem mellett döntöttem. Öt perc alatt hazaértem és köszönések nélkül feltrappoltam a szobámba. egy újabb fekete szatyrot vettem észre, amin a következő cetli állt: Nyugi, erre is gondoltam. Különböző sminkcuccokat, és egy valentino parfümöt találtam benne. Egyre jobban érdekel, hogy ki ez az ismeretlen. Még volt pár óra a bál előtt, ezért gondoltam nyugodtan tudok venni egy forró fürdőt és kényelmesen el tudok készülni. Hát nagyot tévedtem. Két perc se telt bele, de Ashley, Kayla, Chris, az ikrek, Jason, és Olivia rontott be a szobába.
- Meglepetés! –ordították egyszerre. Jelenleg pont erre nem volt szükségem. Mindegyikőjük egy-egy bőröndöt fogott a kezében.
- Mindenki ide akar költözni? – néztem meglepetten rájuk.
- Jaj, ne hülyéskedj. Gondoltuk nálad készülődünk. –felelte mosolyogva Ashley. Én ennek kevésbé örültem, de nem volt szívem elküldeni őket. Mintha csak fesztiválozók jöttek volna a szobámba, olyan nagy kupi keletkezett. Ruhák és fehérneműs emberek voltak mindenhol. Teljesen beleborzongtam.
- Úgy leinnám magam. –mondta Kayla, és a többiek is bólogattak. Nagyon gyorsan kifutottam a szobámból le a földszintre, és onnan szereztem műanyag poharakat és italokat, mielőtt a szekrényemben lévő ritka drága, féltve őrzött italaimat bontják ki, és eltörik a kristálypoharakat. Szerencsére senkinek nem tűntek fel az italok, így nyugodtan folytathattam saját készülődésemet. Magamra zártam a gardróbomat és gyorsan átöltöztem. A benn lévő tükörnél megcsináltam a hajam és a sminkem is, és teljesen kész voltam. Amint kiléptem azonnal elhallgatott mindenki.
- Baszki…Kurva jól nézel ki. –nézett rám döbbenten Nicole.
- Hol szerezted a ruhát? –kérdezte Olivia.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Egy ismeretlentől kaptam. –válaszoltam könnyedén, mire mindenkinek felugrott a szemöldöke.
- Te csak úgy ismeretlenektől fogadsz el ruhát? –kérdezte Chris. Ez a mai felfogás…
- Nem. Valaki betört Julianhez, és letette ezt a ruhát a nekem címezve. –vontam vállat.
- Még jó, hogy nem Juliannek. –mondta Ashley és mindenki felnevetett.
- Kitudja. Lehet szexin állna neki. –viccelődtek az ikrek. Lehet lefeküdtek Juliannel, de ez már akkor sem vicces. Épp elég volt az első. Jason felém nyújtott egy whiskyvel töltött poharat. Elfogadtam tőle, és leültem melléjük. Régen röhögtem ennyit, mint velük. Gyorsan eltelt az a pár óra, és végre lemehettünk a bálterembe.