16. rész

Már csak egy ajtó választott el minket a bálteremtől. Bentről kiszűrődött a beszélgetések és a zene együttes hatása. Régen voltam bálon. Még a benn töltött éveimhez képest is. Valamiért mindig volt jobb elfoglaltságom a bálozás helyett. Imádtam őket, és sokszor éreztem azt, hogy ez az én terepem lenne.
- Én nem mehetek be. –mondtam azonnal.
- Miért is? Csak nem vagy kitiltva innen. –felelt Olivia.
- Nem, viszont nekem a szüleimmel kell mennem. Ez a szokás. –válaszoltam.
- Akkor benn találkozunk. –integetett Ashley és a többiekkel együtt bementek. Hallottam, ahogy felolvassák a neveiket és letrappolnak a lépcsőn. Az egyik ajtó melletti székre ültem és vártam a szüleimet. Vajon Riley eljön ma este? Mondjuk eddig minden eseményen ott volt. De ez miért is érdekel engem? Csak egy csók volt, semmi több. Különben sem bírjuk egymást. Ugye? Vagy éppen ez a cselekedet volt a megváltó? Na jó, ezt gyorsan ki kell vernem a fejemből. De Riley olyan helyes, még ha bunkó is. Gondolatmenetemből egy ideges lány fel-alá járkálása ugrasztott ki, aki Riley húga volt, Cornelia. Folyamatosan a telefonját nyomkodta és a bejárat felé pillantott.
- Nem lenne jobb neked is, ha bemennél az ismerőseidhez és ott várnád azt a személyt, aki miatt ennyire ideges vagy? –kérdeztem tőle. Épp eléggé ideges volt e nélkül is.
- Sajnálom, hogy Őfelségét megzavartam jelenlétemmel. –válaszolt bunkón Cornelia.
- Eléggé zavarod az aurámat a negatív kisugárzásoddal. De látom te nyerted el a Miss Flegma Picsa címet. Nálatok a bunkóság családi vonás? –néztem rá furcsán.
- Már elnézést, de nem bírom az olyan ismeretleneket, akik megmondják, hogy mit tegyek. –felelte enyhén gúnyosan.
- Sajnálom, hogy van önálló véleményem, de senki se kérte, hogy fogadd el, amit mondok. –vontam vállat lazán. Ennyire még én sem húztam fel magam rajta. Cornelia fújtatva berohant a bálterembe egyedül hagyva engem. Szinte unalmamba merültem, amikor egy régi ismerős állt meg előttem.
- Te mit keresel itt? –néztem Davidre. David nemesi sarj és vámpír. Elég jóba voltunk régen, viszont ő többet érzett, én pedig nem. Ezután egyre kevesebbet láttuk egymást, szinte csak a kötelező programokon találkoztunk.
- A szüleid meghívtak ide, pár hétre. –felelt mosolyogva. David egy nagyon helyes, szőke hajú srác, de valami miatt sose tetszett.
- Lehetek a kísérőd ezen a csodálatos estén? –hajolt meg előttem és a kezét nyújtotta. Bólintottam és megfogtam a kezét. A szüleim is megérkeztek és végre bemehettünk.
- Kérem, fogadják tisztelettel a királyi párt! –mondták be, az ajtó kinyílt és a szüleim beléptek rajta. Hatalmas tapsvihar hallatszott. –Következzen a vámpír hercegnő, és kísérője Lord David Quince!
Davidbe karolva sétáltam be a terembe.

Mi is kaptunk tapsot, de pár szemrehányást is. A második része kevésbé érdekelt. Megkezdődött az első tánc, az angolkeringő. Párosával többen is beálltak köztük mi is. Mindig ez a nyitótánc. A tánc véget ért, és mindenki ment a dolgára. Én mégis a nagy tömegben Rileyt kerestem. Le kellene állítanom magam. Azt hittem Davidet kivéve nem ér több hasonló meglepetés az este, de nagyot tévedtem. A többi ifjú nemes is itt volt. A tipikus max 21 évesnek kinéző egoista banda. Már a szemem sarkából láttam, hogy Anya int nekem, hogy menjek oda köszönni. David érezte rajtam a feszültséget ezért kivitt a levegőre.
- Tudom, hogy ők is hozzájárultak ahhoz, hogy te diliházba kerülj, viszont köszönni tényleg kell. Ha te nem fogsz, akkor ők jönnek ide. Gondolj arra, hogy a szüleid jelenlétében nem sérthetnek meg. –mondta David.
- Állj meg egy kicsit. –kezdtem bele. –Nem érdekel, ha beszólnak. Csak a tettük zavar, ami miatt basztam a rezet ott ahol nem kellett volna. –feleltem ökölbe szorított kézzel. Kérdés nélkül tudnék mindegyiknek behúzni. Mason jött ki utánunk, és óvatosan megsimította a kezemet.
- Minden rendben? –nézett rám majd Davidre. Nem szóltam hozzá. Már nem éreztem, hogy mérges lennék rá, de nem volt jó időzítés.
- Ha köszönést akarnak, megkapják. Nagyon szívélyesen fogom üdvözölni őket. –indultam el mérgesen, de lefogtak. Egyik kezemet Mason, másikat David fogta. Először nagyon mérges lettem, de fokozatosan lenyugtattam magam. Sajnos igazuk volt. Nem rendezhettem jelenetet. A szüleim kivágnának itthonról. David és Mason elengedett.
- Itt más is van, nem csak a nemesek. Gyere, sétáljunk egyet. –kínálta fel magát Mason pszichológusnak. Davidnek intettem, hogy jól leszek és elindultunk Masonnel. Elmeséltem neki Rileyt és Juliant is. Sokat számít, ha van melletted egy személy, akire mindig számíthatsz.
- Sajnálom a reggeli kirohanásomat, nem érdemelted meg. –fejeztem be. Mason mosolyogva megsimította az arcomat és homlokon csókolt. Egy apró gesztus, mély érzelmekkel. De ez most Masonnek volt a legnehezebb. Tett egy ígéretet Rileynak, amit nem oldhat fel. Pont a válaszokat nem mondhatja el.
- Gyere, menjünk be táncolni. –invitáltam. Nem akartam neki rosszat, inkább hagytam a témát. Bementünk a terembe, de Ashleyék letámadtak minket.
- Most igyál, ha inni akarsz. –adott át óvatosan egy lapos üveget. Gyorsan körbenéztem, hogy ki figyel rám, és meghúztam az üveget. Nagyon rám fért, és kicsit felpörgetett. Masonnel beálltunk egy partnerváltós táncra. Ezzel csak egy probléma volt. Riley lett az új partnerem.
- Az őrületbe kergetsz, mégis mit akarsz tőlem? –kérdeztem Rileyra nézve.
- Én? Semmit. –mondta nyugodtan. A tánc végéig nem szóltunk egymáshoz, de nyugtalanított a válasza. Ha semmi lenne, nem csókolt volna meg. Ez így nem fair. Senki sem ad nekem válaszokat. A táncnak vége lett, és mindenki bejött középre. Riley kihasználva az alkalmat megragadta a kezem, kivonszolt a folyosóra, majd be az egyik szobába.
- Ez mégis mit… -kezdtem bele, de egy csókkal elhallgattatott. Csókunk csókolózásba torkollott és elkezdtek lekerülni a ruhák. Ezután csak egy lövést hallottam, Riley összecsuklott, oldalában egy ezüst golyóval.