13. rész

Elnézést a csúszásért, elég sűrű hetem volt, és nem fért az időmbe, hogy megírjam az újabb részt, de már kész vagyok, és remélem tetszeni fog. Jó olvasást mindenkinek! -C


Kimentünk a parkolóig, és azonnal kérdőre vontam.
- Miért jöttél be hozzám, amíg kómában voltam? – kérdeztem csípőre tett kézzel. Riley kék szemeiben a ravaszság csillant meg és tudtam, hogy elsőre nem az igazat fogja mondani.
- Nem voltam benn. –állította Riley. Nevetséges.
- Fenn voltam, amikor Masonnek mondtad. Biztos vagyok benne, hogy te voltál. Ezeregy ember közül is felismerem a hangod. –közöltem oda vetve.
- Ezt azt hiszem, bóknak veszem. –mosolyogott rám gúnyosan. Csak örülne, ha az lenne. – Figyelj, lehet, utáljuk egymást, de egy ellenségemnek se akarnám a halálát. Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben-e.
Nem hittem neki. A dumája felszínes. Ennél több ok kellett, hogy legyen. Ha jóban lennénk, elfogadnám az érvet, de ha nem bírjuk egymást, akkor ez nem lehet igaz. Ha Riley lett volna kómában, egyszer sem mentem volna be hozzá megnézni, hogy hogy van. Itt másnak is kellett lenni. Mason pedig sose fogja elmondani. Titoktartásban soha nem viccel. Azt hiszi, hogy engem lerázhat ennyivel, de ez nem így van.
- Riley, engem nem érdekelnek a felületes dolgaid, én csak az igazat akarom tudni. Ennyi.  Végül is hozzám jöttél be, nem máshoz. Jogom van tudni, hogy miért jöttél be hozzám. –fejtettem ki Rileynak. Csak sóhajtott egyet, majd a szemembe nézett.
- Calissa…- kezdett bele, de mindketten egy felénk rohanó srácra lettünk figyelmesek. Pontosan előttem állt meg, és sietősen hátra nézett.
- Calissa, egy állítólagos ismerősöd szétveri a sulit miközben a nevedet kiáltozza. –mondta azonnal, a srác.
- Nem mondta, hogy mi a neve? –kérdeztem.
- Alexander. –felelt a fiú. Ó, hogy az a… Ez a szerencsétlen alak mégis mit keres itt? Alexander egy balek volt, aki bedőlt nekem még 21 évvel ezelőtt. Én neki egy csábító, tökéletes, érzéki, elérhetetlen zsákmány voltam. Meg akart szerezni, de csak játszadoztam vele. Sose hagytam volna magam. Mindig lenéztem. Alexander a nagyképű gazdagok sorát erősítette. A szolgálóikkal és az ismerőseivel is úgy bánt, mint a kutyákkal. Neki csak emberi trófeák kellettek. Egy félvámpír semmirekellő, aki a halott szülei pénze fölött ül. Sose tett semmit azért, hogy egy fillérrel is több legyen a családi kasszájukban.
- Küld ide. –feleltem határozottan a fiúnak. Hercegnő vagyok, nem? Kivételesen nem én fogok futkározni. A srác azonnal eltűnt és Alexanderrel tért vissza. Alexanderrel két vámpír testőr volt, akik vigyáztak rá. Szőke haj, kék szem, gyűlöltem ezt az arcot nézni.
- Te ölted meg! –üvöltött az arcomba Alex köszönés nélkül. Izmai megfeszültek és ütésre kész kezei felém emelkedtek, de testőre megállította.
- Kérem ifjú úr, vegye figyelembe, hogy jelenleg a királyi család egyik tagjával áll szemben. Ha megüti, börtönnél rosszabb is várhat önre. –figyelmeztette a testőr.
- Látom még mindig csak egy gyerek vagy. –nevettem gúnyosan. Tudom, nem kellene felhúznom, de ő egy olyan személy, aki kiprovokálja belőlem. Alex egy lépéssel közelebb jött, ahogy mögöttem Riley is. Mégis minek jött közelebb Riley is? Nem néztem hátra, csak némán hallgatóztam. Riley is támadásra kész volt, mint ha csak az élete múlna rajta. De az én életemről volt szó, és nem az övéről. Különös. Egy olyan ember testi épségét akarja védeni, akit nem is kedvel. Meglepő fordulat.
- Te ölted meg Charlotte-ot! –üvöltötte felém Alex. Charlotte? Vicces, életemben összesen egyszer találkoztam vele, egy bálon. Mi okom lenne megölni? Igaz, hogy sose kedveltem, de még ez sem lenne elég indok. Charlotte hasonló személyiségű volt, mint Alex. Egy mondatot, ha válthattam vele. Nem mentem a közelébe és ő se jött az enyémbe.
- Mikor ölték meg? –kérdeztem Alextől, aki kissé meglepettnek látszott.
- Három napja. –felelt lassan. Akkor főleg nem én lehettem.
- Három napja én még kómában feküdtem. Nem lehettem én a tettes. –mondtam határozottan. Alex abba hagyta a pillanatnyi kétségbeesést, és végre elkezdett gondolkozni.
- De ott volt egy régebbi királyi pecsét is. –mondta Alex.
- Szerinted lennék olyan ostoba, hogy a tetthelyen hagynék bizonyítékot? –fogtam a fejem. Komolyan nem mondok semmit.
- Ez mondjuk logikus. –vont vállat. Azt hittem falnak megyek. Ennyire sötét világot még nem éltem.
- Valaki fel akar ültetni. Ez minden. –feleltem gyorsan. Alex dünnyögött még valamit magának, és köszönés nélkül elment. Hát jó. Ő tudja, hogy mit csinál. Riley felé fordultam, aki láthatóan lenyugodott. Már nyitottam a számat, hogy elkezdjek beszélni, de valaki hátulról megbilincselte a kezemet. Megfordultam, és Masont pillantottam meg. Mérgesnek tűnt, és szinte egy erdőt tudott volna kipusztítani.
- Most azonnal visszajössz velem. –közölte mérgesen. A bilincset fogva elkezdett húzni, én viszont az ellenkező irányba próbáltam szabadulni.
- Hagyj békén Mason! –kiabáltam.
- Nem tehetem, nem akarom, hogy bajod essen. –húzott tovább Mason. És ekkor szakadt el nálam a cérna. Ezt már sosem tolerálom. Mondhatnak rólam bármit, csak azt nem hogy bajom eshet. Azonnal kirántottam a kezeimet Mason kezéből. Széttéptem a bilincset, és dühösen meredtem Masonre.
- Nem vagyok porcelánból, nem vagyok törékeny, engem nem kell félteni, fogja már fel mindenki! –üvöltöttem. Mason és Riley is megrezzent a hangomtól. Mit vár? Tele voltam dühvel és mérgességgel. –Ne mondj nekem még egyszer ilyet. Ennyire nem lehet hülye mindenki körülöttem. Senki sem fog fel semmit. Milyen szerencsétlen világba kerültem? Minden bűzlik az alkoholtól, a megjátszott jó kedvtől, a kétszínű emberektől. Egyszer már eljátszották velem ezt. Még egyszer nem hagyom. Ennyi. Elég volt. Végre mindenki befejezhetné. –feleltem normális hangnemben. Masont sokkolta, amit mondtam, Rileyn viszont egy elégedett vigyort láttam.
- Én csak jót akarok neked Calissa. –mondta halkan.
- Inkább túlzottan beleélted magad az apa szerepbe. Erre nem lesz több esélyed neked sem, remélem ezt tudod. Nem olyan világban élünk, hogy mindenkit féltsünk és érzelmekkel teli vitákba keveredjünk. Itt, ha földre löknek fel kell állnod, és nem sajnáltatni magadat. Az érzelem itt semmit nem játszik, csak egy rossz adottságú kártya az élet pókerlapjai közt. És kitudja, hogy mikor teszi le az asztalra. Bár húsz évig egy szobába zárva éltem, mégis úgy érzem, hogy többet tudok a világról, mint képzelnéd. Sok minden nem a boldogságról szól. Van, akinek igen, nekem nem. A sötétség oldalán születtem, és ott is járom utamat. Erről az útról pedig senki nem fog letéríteni. Nem érzem magam rossznak, mégis ezen az oldalon ragadtam. Fogd fel Mason, hogy én nagyon szeretlek téged, de úgy érzem nem ez az elsődleges dolog ,amivel foglalkozni kell. Nekem nem a lelkemet kell ápolni. Csak újból fel kell építeni engem. – mondtam Masonnek, majd Riley intett, hogy üljek be a kocsijába, és ott hagyva Masont elhajtottunk az iskola parkolójából.