24. rész

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt! Kicsit hosszúra sikeredett, de nem hiszem, hogy ezt bárki is bánná.
Köszönöm ezt a csodálatos designt Lexie Pop-nak, már nagyon ráfért az oldalra, szavakban nem lehet meghálálni!
Köszönöm a 10300+ oldalmegtekintést és a 29 feliratkozót!
Imádlak titeket <3
Jó olvasást mindenkinek!
Kisses -C

Felültem és lesütött szemmel csak a fejemet fogtam. Engem helyben fognak meghurcolni. Pedig eddig nem volt semmi probléma. Talán nem kellett volna titkolnunk a kapcsolatunkat. Mire volt jó mindez? Becsaptunk mindenkit. Azt hiszem elvesztettem az összes lehetséges barát jelöltet. De úgyis egymásra találtunk volna. A fejemben a tudatalattim szavai csengtek. Az örök szerelmem és a lelki társam. Lehet csak viccelt. Ha tehetném, még magamnak is hazudnék. Mégis teljesen más volt a helyzet, mint amit vártam.  A többiek csak röhögtek rajtunk.

- Téged nagyon átvágott a tudatalattid. –nevetett Kayla és Olivia. Ezek tényleg nem tudják elképzelni?

- Ne szívassatok engem! Ennyire nem értitek a helyzetet? Senki nem vágta át. Ők ketten járnak! Ashley is tudja! Mond meg nekik. – fakadt ki Chris. Még mindig a földet pásztáztam és nem tudtam mit mondani. Egy pillanatra ránéztem Rileyra, aki erősen méregette Christ. Sose láttam még ennyire idegesnek és csalódottnak. Persze nem is ismerem még ehhez eléggé, de az én hülyeségeimen se akadt ki ennyire. Elvesztette valakiben a bizalmát, akit nagyon régóta ismerhet. Átérzem a helyzetet. Meg tudta volna ölni a szemeivel.

- Hát nem tudom, hogy te miről beszélsz édes. –felelt Ashley nyugodtan. – Nem gondolhatod komolyan, hogy ezek járnak… Így is elég gáz dolog, hogy megcsókolták egymást, ne rontsd még a helyzetet. –veregette meg Chris vállát Ashley. Találtam valakit, akit a megbízható emberek között tudhatok? Nem lenn rossz, így is kevés ilyen ember van az életemben.

- Ashleynek igaza van, ne éld bele magad olyan helyzetbe, ami nincsen. –értett egyet David. Julian volt az egyetlen, akit nem láttam a szobában. Fogtam magam és szó nélkül leléptem a helyszínről. A felső teraszon találtam meg, ahogy a tengert bámulta.

- Hé, minden oké? –kérdeztem kicsit meglökve. Nem nézett rám, csak egy halvány mosolyra húzta a száját.

- Aha, kicsit nagy volt a tömeg. Innen is tökéletesen hallottam mindent. –felelt az eget kémlelve.

- Hány óra van? –kérdeztem.

- Délután 6. Miért? –nézett rám kérdőn.

- Gyere, menjünk el vacsorázni. –mosolyogtam.

- Nem Rileyval akarsz menni? –kérdezte komolyan.

- Azzal a gyökérrel? Dehogy, pár órára rád akarom szentelni a figyelmemet, ha nem gond.  –borzoltam össze a haját. Elmentünk enni. Julian a lelkét kitárta nekem. Végig beszélgettük az egészet. Vele sose éreztem azt, hogy mi valaha együtt voltunk. Mindig inkább a barátzónába lógott át.

- Neked bejön Riley? –kérdezte Julian.

- Kinézetre még elég jó lenne, de a személyisége kész katasztrófa. –feleltem Juliannek, majd ittam egy kortyot a boromból.

- Nem tudom. Nekem jó embernek tűnik, csak van valami a múltjában, ami nagyon megtörte. –gondolkozott Julian. Sose hallottam még Juliant így beszélni valakiről. Számára fontos lehet Riley? De milyen alapon?

- Mire gondolsz? –kérdeztem tőle.

- Fogalmam sincs. Nem látok bele a fejébe, de nem is akarok. Lehet, hogy meleg? –tette fel magának a kérdést Julian. Kitört belőlem a röhögés és nem bírtam abbahagyni. Szerintem arról tudnék, ha Riley nem a lányokat szeretné. –Most mi van? Lehetséges. Senkivel se kavart eddig. Ashleynek és Oliviának van barátja, az ikrek túlfűtöttek szexuálisan, Cordeliának otthon van barátja. Kayla szerintem kavart Masonnel. Még ott vagy te, én és David. Mi voltunk kapcsolatban is, és David is majdnem eljegyzett téged. Na de Riley? Vele semmi nem történt.

- Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meleg. Julian ne gondolj mindig a legrosszabbra. –forgattam a szemeim. –Nem kell, hogy a társaságból bejöjjön neki bárki is. Sőt. Ésszerűbb lenne, ha nem innen akar bárkivel is összegabalyodni.

Ezt tényleg kiejtettem a számon? Nem is lehetnék nagyobb szerencsétlen. Pont én beszélek ilyenekről. Még Mason nem is tartozna ebbe a zónába, hiszen őt régebb óta ismerem, de Riley már igen. Julian szemeiben visszatükröződött valami. Először nem esett le, csak pár másodperccel később.

- Julian… - kezdtem bele, de elharaptam a mondat végét. A barátom, nem vághatom csak úgy oda neki. Becsuktam a szemem és vettem egy mély levegőt. A kezeimet lassan összezártam és a kíváncsi tekintetű Julian szemeibe néztem. –Te meleg vagy?

Elkapta a tekintetét, inkább a tengert figyelte. Éreztem rajta, hogy nem akar róla beszélni. Nem mentem bele jobban a témába, lehet, hogy így jobb neki. Csendben folytattam a borozgatást egy cigaretta társaságában. Hol a lábamat, hol a tengert vizslattam. Végre kihozták a rendelést, amibe már majdnem belekezdtem, hiszen egy ilyen zűrös nap után nem kívánhat jobbat az ember, de Julian megfogta a kezem.

- Ez így nem pontos kifejezés. –mondta alig hallhatóan. –Én inkább biszexnek mondanám magam.

- Miért tartott ennyi ideig kimondani? Tudod, hogy bennem megbízhatsz. Másrészt nem vagyok semminek az elrontója. –sóhajtottam.

- Ez az érzés csak nemrég alakult ki bennem. Nem akartam elkiabálni. Persze egy nőt sose lehet pótolni, viszont tetszik Riley. Amióta először megláttam. Ne kérdezd miért. Viszont nem tudom, hogy ő kikhez vonzódik. –taglalta Julian. Igazat mondott. Fülig belezúgott Rileyba. Mondjuk, megértem miért. Az identitás még az anyaméhben eldől, mégis sose éreztem ezt Julianen. Csak divat őrültnek tűnt, nem több. De ez nem magyarázat. Semmi bajom nincs a ténnyel, csak irritál a tudat, hogy nem vettem észre előbb. Mondjuk azt se tudtam, hogy kivel csalt meg Julian még annak idején. Akkor csak az számított, hogy megcsalt.

- Kiderítem neked, ha akarod. –ajánlottam fel. Végig gondolva nem lenne rossz ötlet. Én úgyis alig tudok róla bármit is. Ő pedig kívülről tudja az egész életem. Valamit mindig rosszul csinálok.

- Tényleg megtennéd? Király lenne. –mosolygott Julian. Kár, hogy már tudom a válasz felét. Befejeztük a vacsorát, fizettünk, és mindketten visszamentünk a hajóra. A többiek most akartak menni vacsorázni, de szóltunk, hogy mi most ettünk.

- Elmegyek futni. –szóltam Masonnek, aki csak bólintott. –Kilométer hiányom van. –nevettem. Elmosolyodott, megborzolta a hajam és továbbment.

- Á, nem vagyok éhes. Maradok inkább a hajón. –hallottam a háttérben Riley hangját. Én nem azért megyek el futni, hogy vele legyek. Tényleg futni akarok, illetve meditálni egy csendesebb helyen. Még az üres hajó is túl hangos. Bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Kábé a félénél jártam amikor Riley rám nyitott.

- Hé, fordulj meg!  - emeltem fel a hangom.

- Miért velem vitatkozol ilyeneken? Tudod, hogy láttalak már meztelenül. –sóhajtott Riley.

- Csak azért nem érdekelt, mert sokat ittam. Nekem ez túl gyors volt ilyen rövid idő alatt. –feleltem nyugodtan.

- Akkor a szex is rossz volt? Nem kellett volna? Menj vissza a múltba és csináld másképp, ha ilyen problémáid vannak. –nézett félre Riley.

- Na jó. Csak egy pillanatra használd az eszed zsenikém. Lehetnél toleránsabb is velem. Te tudod az egész múltam, jelenem, jövőm. Gondolj csak vissza 1709-re a betörés után. –válaszoltam komoran. – Nem mondanám, hogy szégyenlős vagyok, de lelkileg megtört az az eset.

Riley visszaemlékezve már másképp látta az egészet. Nem szóltam egy szót se, csak öltöztem tovább, ha már nem megy ki. Odajött mellém és óvatosan megpuszilt.

- Sajnálom Lissa, nem akartam, hogy rosszul essen. –felelt halkabban. Leült az ágyra és az ölébe ültetett. Hátulról a fejét a vállamra tette. –Nekem semmi bajom nincs a testeddel, oda vagyok érte. Semmi rosszat nem akarok neked.

- Csak a testem kell? –meredtem magam elé. Riley elvette a fejét és maga felé fordított.

- Hogy mondhatsz ilyet? Lelkestül testestül elvarázsoltál már vagy 100 éve. –felelte gyengéden.

- Már vagy 100 éve? –kérdeztem vissza furán.

- Régebben a palotában dolgoztam kémként. Nem véletlenül olyan jó a technikám. Még te tanítottad. Mi voltunk az utolsó újonc csapat, akiknek az edzéstervét te hoztad össze és csináltad végig velük nap, mint nap. Később beválogattak a legjobbak közé. Mentem pár küldetésre aztán elbúcsúztam ettől a szereptől. Tudtam, ha ténylegesen a legjobb leszek, akkor vége az életemnek, ezért még időben kiszálltam. Különben örökké kémként élhettem volna. –mesélte. Teljesen ledöbbentem. Nem emlékeztem Rileyra. Pedig az utolsó csapatom volt a legjobb. Abban az időben túl sok emberrel találkoztam, hogy megjegyezzek bármilyen nevet is.

- Ezt nem tudom elhinni. Mérges vagyok magamra, hogy nem emlékszem rád. Azóta én is nagyon sokat változtam. Sokkal komolyabb lettem, máshogy fogom fel az életet. Ha akkor olyan lettem volna, mint most… - gondolkoztam.

- Hé, ne aggódj ezen. Ha minden máshogy lett volna, lehet, mi sose lennénk olyan jóban. –nevetett Riley. Próbáltam átérezni, de nem igazán ment.

- A tudatalattim szerint úgyis jóba lettünk volna valahogy. A lelkünk vonzza egymást. –ejtettem ki a szavakat, amit nem kellett volna.

- Mit mondtál? –nézett döbbentem Riley. Mekkora hülye vagyok!

- Felejtsd el. Nem fontos. – motyogtam. –És miért voltál olyan bunkó velem?

- Régebben mérges voltam rád. Lett volna egy lehetőségem, hogy elmenjek veled egy igazi küldetésre, de te visszautasítottál mindenkit, akit a szüleid kirendeltek melléd. Addig felnéztem rád, utána kezdett irritálni, hogy semmibe veszed az embereket. –vont vállat.

- Komolyan? Ez volt a kiváltó ok? Hát te sem vagy semmi. Nem vettem semmibe az embereket. Egyszerűen megvolt a magam tökéletes terve. Nem hagyhattam, hogy hiba csússzon a szerkezetbe azzal, hogy bárki mást is belerángatok egy küldetésbe. Egyedül is meg tudtam oldani a helyzetet. –feleltem arrogánsan.

- Jól van, nyugi. Nem akartalak felhúzni. –szorított magához. Érdekes, hogy minden pasi, ha tudja, hogy rosszat tett mindig próbál a nő kedvében járni, hogy elnyerje újból a bizalmát. Riley sem tett másképp, csak ő a hízelgést választotta.

- Ha már nem mehetek el futni, akkor hadd menjek el letusolni. –kértem Rileyt. Azonnal engedett a szorításból és végre összeszedhettem a cuccaimat, amit a kikötő zuhanyzójába vinni akartam. Szerencsésen Riley nem akart velem jönni. A zuhanyzóba beérve magamra zártam az ajtót és megpróbáltam az erőmre koncentrálni. Hosszú sötétbarna haj, erősebben ívelt szemöldök, más arcszerkezet, világoskék szem, vörös ajkak, agyon tetovált test, fehér bőr. Kinyitottam a szemeimet, hogy lássam mennyire sikerült az erős koncentrálás. Tökéletes pontosan ugyanazt a képet kaptam vissza a tükörből, mint amit a fejemben elképzeltem a fehér kötött sapka kivételével. Az nem tudom, hogy került rám. Nem is gondoltam sapkákra. Ashleynek küldtem egy sms-t, hogy egy óra múlva találkozzunk a kikötő másik végében és csatoltam hozzá egy képet az új külsőmről.

                   

Csak később vettem észre, hogy egy szál melltartóban villogok a képen. Végül is mindegy, nem a saját testem. Leszedtem a sapkát a fejemről, gyors letusoltam és felvettem egy szürke, mély kivágású trikót és egy fehér színű kék virágokkal díszített szövet sortot. Épp elég feltűnő vagyok ruhák nélkül is. Amíg a többiek vacsoráztak én gyorsan visszafutottam a hajóra, hogy ledobjam a cuccaim. Teljesen kiment a fejemből, hogy Riley a hajón van. Kommandós harci mozdulatokkal jutottam el a szobámig majd vissza a mólóra. Oké, ez megvan. Fogtam a táskám és gyorsan elslisszoltam a tetthelyről, még mielőtt valaki észrevett volna. Megérkeztem a találkozó helyre, de Ashley még nem volt ott. Leültem az aszfaltra, amíg vártam. Újból összegyűjtöttem az energiáimat és megpróbáltam a pulzusomat és a szívverésemet elindítani, de csak másodszorra sikeredett. A testem kezdett hőt termelni és végre nem voltam olyan, mint egy jégcsap. Kicsit megszédültem a sok varázslástól főleg, hogy nem vagyok az erőm teljében. Maximum három órát bír ki a szívem, élőhalottként nincs sok esély arra, hogy örökké működne. Két alak közeledett felém, aki Ashley és Chris volt.

- Biztos magadra hagyhatlak? Nem lesz baj? –kérdezte Chris Ashleytől.

- Ő egy ember. –suttogta. –Mi bajom lehetne?

- Azért légy óvatos. –nyomott puszit Ashley homlokára Chris. Chris elment a másik irányba, Ashley pedig idejött hozzám és megölelt, mint ha csak most találkoznánk.

- Elment? –kérdezte Ashley óvatosan. Körbe nézve Chrisnek már hűlt helye volt.

- Most már elég lesz az ölelésből. Nincs itt. Nem is érzékelem a jelenlétét. –toltam el magamtól Ashleyt.

- Egy pillanatra megijedtem, hogy rossz emberhez megyek oda, de mivel csak te voltál itt, gondoltam nincs veszteni valóm. –nevetett kínosan Ashley. Legalább jó kedvében van, nem úgy, mint én.

- Hogy tudtál egy ilyen kedves embert megcsalni? –kérdeztem értetlenül.

- Hé, azért nem olyan kedves. Gondolj csak vissza arra, amikor felébredtél. –vont vállat Ashley. Oké, ez igaz. Ashley - Calissa 1-0.

- Szóval, hova is megyünk? –kérdeztem Ashleyt miközben sétáltunk a kikötőben.

- Oda. –mutatott egy óriási yachtra Ashley. Még a miénknél is nagyobb volt. Tökéletesen ki volt világítva, a zene ordított a hajóról. A hajó előtt két őr fogadott minket.

- Ashley Nichols és Elisabeth de Clare. –mondta azonnal Ashley. Az egyik őr fellapozta a listát ahol könnyedén megtalálta a két nevet. Ashley egy nagyon régre visszanyúló boszorkány családnevet választott nekem, hogy a körülöttem terjengő mágia ne legyen feltűnő. Így még varázslatot is használhatok, ha akarok. Felmenve a fedélzetre egy csomó őrült boszorkány táncolt és bulizott, akikből rendesen érezhető volt az alkohol szag. Ilyen lenne egy igazi maffia buli? Vagy ez csak egy kisebbik változat? Jobb, ha nem tudom a választ. Átfurakodva a tömegen megláttam Ashley nagy szerelmét. Magas, vékony, fekete hajú, harmincas éveiben járó férfi volt. Ránézésre sose mondtam volna meg, hogy ő egy maffiafőnök, de régebben láttam róla képeket. Fent volt az üldözöttek listáján.

- Ashley! Drágám! Hát eljöttél. –köszöntötte egy csókkal Ashleyt. Miért pont a szemem előtt? –Ő lenne a barátnőd? Kissé félénk. –nézett rám a fekete szemeivel. Közelebb léptem pár lépést és bemutatkoztam rendesen.

- Elisabeth de Clare. Nagyon fejedelmi családból származol. Nagyon sok mágia él körülötted, de elég tompán érzem. Mitől van ez? –kérdezte Daniel.

- Volt egy kisebb balhém otthon, ami miatt korlátozták a varázserőmet. –vontam vállat könnyedén. – Nem olyan gáz, már hozzászoktam szinte.

Szerencsésen semmi nem tűnt fel neki. Nagyon tüzetesen átvizsgált az a fekete szempár és kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

- Mindenesetre örülök, hogy eljöttél. Érezd magad otthon. Végre van valaki, aki vigyáz az én drágaságomra. –mosolygott kissé gunyorosan. Próbált pszichésen hatni rám, de találkoztam nála rosszabb személyekkel is. Nem igazán hatott meg az elcsépelt művelete.

- Szerintem tud magára vigyázni. Nincs porcelánból. –feleltem miközben meggyújtottam egy cigarettát. Hánynom kellett attól a gyomorforgató látványtól, amik ezek ketten nyújtottak. Szinte felfalták egymást.

- Valami baj van? –kérdezte Daniel tőlem érdeklődve.

- Nem, semmi, csak néha rám jön a tengeribetegség. –legyintettem és újból beleszívtam a cigarettámba.

- Menj, igyál valamit. Attól biztosan jobban leszel. –bólintott Ashley. Csodálom, hogy kibírta mondani ezt a mondatot a nagy csókcsaták közepette. Soha nem akarok ilyen párkapcsolatot. Amint arrébb mentem tőlük tényleg jobban éreztem magam. Sorra ittam a feleseket és kezdtem érezni, hogy nemsokára elég részeg állapotban leszek. Senkivel se beszéltem, a vonagló tömegbe se igazán vágytam. Egyedül táncoltam végig a folyosókat, amikor majdnem felbuktam valakiben. Daniel kapta el a kezem mielőtt tényleg elestem volna.

- Kicsi lány, nem bírod a tömeget? Mit keresel itt kinn? –kérdezte kedvesen és segített felállni.

- Nem igazán van buli hangulatom. –nevettem. –Elég szar napom volt ahhoz, hogy most bulizni tudjak.

- Mesélj, én szívesen meghallgatlak. –ültetett le egy székre.

- A családomat nem érdeklem, barátaim nem igazán vannak. Magányos farkas típus vagyok. Totál balszerencsés napom volt ma is. Semmi se sikerült, úgy ahogy akartam. És még megpróbáltam összejönni az exemmel. –nevettem hangosan. Egész jól megy a hazudozás.

- Az exek mindig húzósak. –nevetett Daniel is. – A családod hogy éli meg a vámpírokat?

- Jaj, ne is mond. Az is csoda, hogy Ashleyvel jóba vagyunk. Nem igazán rajongok értük. A családom is csak szidni tudja őket. Nagyon sok problémát okoznak nekünk nap, mint nap. Persze kordában lehet őket tartani, de a királynő parancsaira jönnek, nem önszántukból. –magyaráztam nagy kézmozdulatokkal. Kicsit tényleg sokat ittam. Oké Lissa, szedd össze magad.

- Le a királynővel! Az egyetlen normális vámpírt is tönkre tette. –felelt magabiztosan. Tuti rám célzott.

- Kire gondolsz? –kérdeztem óvatlanul.

- A hercegnőre. Lehetett volna rá esély, hogy a mi oldalunkra állítsuk. De pont akkor került diliházba. –sóhajtott Daniel. Kivételesen örülök annak, hogy itt vagyok. Legalább lett valami plusz információm is.

- Nincs azaz Isten, hogy ezt összehozzuk. –válaszoltam elgondolkozva. –Nem a királynő hibája volt az, hogy a hercegnő ilyen sorsa jutott.

- Akkor kié? –kérdezte felvont szemöldökkel Daniel.

- Az enyém. Én csesztem el mindent. –mosolyogtam. Daniel nagyon dühös pillantást vetett rám. Nem kellett volna ilyeneket motyognom.

- Milyen jó, hogy nincs sok mágiád. –mondta gúnyosan és egy újabb képszakadás következett be.  Már egy börtönben ébredtem fel. Azonnal felálltam és futottam az ajtóhoz, ami természetesen zárva volt. Vámpír erőmmel szétütöttem és kimentem a folyosóra. Őrök vettek üldözőbe, akiket elég könnyen elintéztem. Az ötödik boszorkány után már kezdtem fáradni, jobb lett volna kevesebbet inni. Kiérve azonnal lefogtam Ashleyt és egy ezüstkést szorítottam a nyakához.

- Nyugodtan, nem igazán érdekel az a cafka. –vont vállat könnyedén Daniel.

- Ennyit érek neked? –zokogott Ashley.

- Komolyan elhitted, hogy te vagy az egyetlen nő az életemben? Szánalmas. –válaszolt gúnyosan Daniel.

-  Fejezzétek be ezt a kibaszott hisztit! –ordítottam. Általában nem káromkodom, de az ital kihozta belőlem.

- Mégis ki vagy te, hogy ilyen nagyképűen viselkedsz? –förmedt rám Daniel.

- Calissa Dragnight vagyok és Ashley az én pártfogoltam. –löktem el magamtól Ashleyt, aki a földre esett. Nem bírt beszélni, csak zokogott a fölre rogyva. Puskák hadát irányították felém mind hiába. Már éppen azon voltam, hogy mindenkit megölök ezen a hajón, amikor valaki megragadott engem és Ashleyt. A tengerbe ugrottunk majd ki a szárazföldre 100 méterrel arrébb. A tengervizet köpködve láttam, hogy Riley áll előttem.

- Mégis mit képzelsz? Minek avatkozol bele?! –ordítottam vele.

- Inkább örülj, hogy megmentettelek Lissa. –felelte közömbösen.

- Hogyan…? –kérdeztem.

- A parfümöd elárul. –válaszolta komoran.

- Nem érdekel, én visszamegyek oda. –erősködtem, de Riley megállított.

- Nem mész sehova. –parancsolta rám.

- Mi vagyok én? A kutyád? Frászt! Eressz el! –üvöltöztem. Ashley még mindig sírt, nem akarta elhinni, hogy ez pont vele történt meg.

- Lissa, sokat ittál. Fejezd be! –emelte fel a hangját Riley is.

- Ez a probléma veled. Nem hagyod, hogy azt csináljam, amit akarok! Pontosan ezért nem akartam, hogy akkor velem gyere. Csak elrontasz vele mindent! –ordibáltam még mindig. Borzasztóan mérges voltam Rileyra. Legszívesebben megütöttem volna, de mégsem tettem.

- Tényleg? Akkor csinálj, amit akarsz! Ennyi volt. –fejezte be a beszélgetést és elhagyta a helyszínt.

- Rendben! Akkor szakítsunk! De soha többé ne keress! –üvöltöttem utána, míg végül én is összerogytam.

23. Fejezet

Sziasztok!

A szavazás lezárult, én pedig boldogan hozom nektek a következő részt!

Köszönöm az összes olvasónak aki bizalmat szavazott nekem! Nagyon hálás vagyok érte.

Köszönöm a megmaradt 28 feliratkozót illetve a 9500+ oldalmegtekintést! Csodálatosak vagytok!<3

Kellemes olvasást mindenkinek!

Kisses -C

A nap ragyogóan csillant meg a víz felszínén. Nyár volt, a kedvenc évszakom. Mindig a vízben voltam a legtöbbet és csak kis időkre feküdtem ki a napra. Barnulni úgysem tudtam, ezért kár lett volna órákat pazarolni rá. Szép lassan sétáltam a víz felé, nem siettem el a dolgot. A tenger örökké várni fog rám. A hűvös víz nagyon jól esett a lábamnak és feltöltött energiával. 

 Már majdnem elkezdtem élvezni az ittlétet, amikor mellettem Corneliáék futottak be a vízbe, teljesen lefröcskölve engem. Vettem egy mély levegőt és próbáltam nem megölni őket a szemeimmel. Mason ölbe kapott engem és befutott velem a vízbe. Ráléphetett valamire, mivel engem eldobott ő pedig arccal előre bezuhant a vízbe. Összenéztünk, és csak nevettünk. Rileyra néztem, aki komoran figyelte a jelenetet. Értékelem, hogy féltékeny típus, de Masonre nincs miért. Na jó… Talán addig van, amíg nem leszünk egy hivatalos pár. Nem is tudom, hogy ezt minek teszem. Olyan érzésem van, mint ha mindkettőt megcsalnám. És lehet, hogy tényleg ezt teszem. Pedig Masonnel átbeszéltem az egészet. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék Rileyért és végül beugrott valami.- Hé, Johnson! –kiabáltam neki. –Fogadjunk, hogy nem tudsz leúszni.

- Ez egy kihívás lenne Dragnight? –kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében. Legalább felvidítom valamivel.

- Inkább egy verseny, ahol már tudjuk, hogy ki a nyertes. –feleltem elégedetten. – Odáig kell menni, ahol a sziklafal van.

Riley elfordított a fejét és elmosolyodott. Masonre néztem, aki jelezte, hogy minden oké, és nem voltam feltűnő mások előtt. Kimentem a vízből és megálltam pontosan Riley mellett. Chris ment el mellettünk, és amikor észrevette, hogy egy versenyre készülünk csak lenézően tovább ment. Tudtam, hogy Riley beszélt vele, de az már nekem is sok, ha az egyik legjobb barátját ennyire megveti egy ilyen dolog után. Közös megegyezés alapján végre elindultunk. Főképp víz alatt mentünk mindketten, mivel a strandon lévő embereknek feltűnne a rakéta gyorsaság. Döntetlen lett a vége és a falnál összeért a kezünk. Kidugtam a fejem a vízből és Rileyra néztem. Egy halvány mosoly ült az arcán, aminek nagyon örültem. Nem akartam elhanyagolni, de mindenki előtt mégsem csinálhattunk jelenetet. Itt legalább látó és halló távolságon kívül vagyunk mindenki számára.

- Mi volt Chrissel? –kérdeztem nyugodtan.

- Hát… Azt a részét felfogta, hogy nem szabad elmondania senkinek. Nagyon nem értett egyet, szerinte hülyeség titkolni, mivel egy ilyen kis „piti” dologgal, az ő szavaival élve nincs értelme rejtőzködnünk. –felelt Riley. Láttam rajta, hogy ő se tudja, hogy mit csináljunk vele, de legalább tartja a száját. 

- Este átjössz? –kérdeztem titokzatosan. Riley csak nevetett majd bólintott. Most úgyis én alszom egyedül. Ha sikerül időben visszamenni a saját szobájába, akkor nem lesz baj. És még az Ashleys ügyet is le kell ma rendeznem. Majd gondolkoznom kell, egy új személyen, akit megvalósítok. Teljesen el kell térnie tőlem. Talán egy sötétbarna haj, tetovált test, pár piercing, kék szemek és egy teljesen más arcforma. Illetve ne felejtsem el a szívverést is. Ha lesz még vámpír a hajón, az könnyen kiszúrna. Szó nélkül megcsókoltam Rileyt, aki visszacsókolt.

 A csók, csókolózást követett. Nem figyeltünk arra, hogy körülöttünk mi zajlik, csak a másik volt a fontos. Erősebbnek éreztem a szenvedélyét, mint tegnap. Tényleg akart engem, de nem úgy, mint egy tárgyat. Meghagyta a saját szabadságom, ahogy én is az övét. Nem voltunk olyanok, akik nem tudnak öt lépést egymás nélkül tenni. Megvolt a privátszféránk egymás nélkül is. Neki lökött a falnak, ahol erősen bevertem a fejem. Süllyedni kezdtem, a testem nem mozgott, csak az agyam volt ébren. Hallottam és éreztem a körülöttem zajló dolgokat. Próbáltam mozgatni a végtagjaimat, de semmi nem működött. Riley ragadhatta meg a kezem, aki felhúzott a víz tetejére.

- Lissa, Lissa, ébredj fel! –hallottam kétségbeesett hangját. Erősen megrázott de nem történt semmi. A karjaiban kivitt a partra. Hallottam, ahogy futottak hozzánk a barátaink és a strandon lévő emberek.

- Mi történt? –kérdezte azonnal Mason. A gondolatában volt, hogy hátha a szellem jött el megint értem. Végül észrevette, hogy a fejemből folyik a vér, és kissé lenyugodott.

- Kicsit neki löktem a falnak és beverte a fejét. –mondta kétségbeesetten Riley. Fogalma nem volt, hogy mit csináljon velem, de Mason pontosan tudta. 

- Fektessük le a törölközőkre. –utasította Mason Rileyt. Az őrjöngő tömeg közben hívta nekem a mentőt. Hallottam, ahogy egy ember fut át a tömegen és áll meg Rileyék mellett.

- Orvos vagyok, mindenki menjen arrébb. –mondta a férfi. Ezt bebuktam. De nagyon. Megállapítják a halált, és egy fekete hullazsákba tesznek, majd valahogy ki kell jutnom a kórházból is. Ez is csak velem történhet meg. –Nincs pulzusa, és nem lélegzik. Meghalt. –mondta az orvos az öt perces újraélesztése után. A barátaim jelenlétét a háttérből érzékeltem. Arrébb mentek és tanácskoztak, hogy mit kellene tenni.

- Nyugi, majd felébred, és valahogy kijön a kórházból. –mondta Chris de Riley nyomban fejen vágta.

- Ember, hogy lehetsz ilyen hülye? Éppen hogy van varázsereje is. Ha most ez is ugrott, akkor esélye sincs kijutni. Majd én bemegyek és megkeresem. Úgyis miattam történt az egész. Tartozom neki ennyivel. –magyarázta Riley.

- Én is megyek veled. –mondta Mason. –Legalább legyen egy olyan személy is, akit nem utál. Már bocs.

Riley igazat adott Masonnek, ahogy a többiek is, kivéve Christ. Chris arcvonásai merevek maradtak, nem tudtam volna megtippelni, hogy mi járhat a fejében. Elhalkult minden körülöttem addig, amíg teljesen nem hallottam a külvilágot.A fejemben voltam. Egy fekete, széttépet ruha volt rajtam és saját magammal álltam szembe.

- Rég találkoztunk. –felelte Lissa.

- Hát… Régen volt ekkora balesetem. De, még ha nem is így szemtől szembe, mi egy személy vagyunk. –vontam vállat könnyedén. –Miért vagyok itt?

- Hogy megtudd az igazat. –mosolyodott el. –Mindig is ezek voltak a kedvenc részeim, amikor valakit valamivel szembesítenek. –vigyorgott. Már meg sem lepődöm magamon.

- Remek. Akkor haladjunk. Szeretnék kikerülni egy hullazsákból. –sürgettem saját magamat.

- Jól van. Két ember között őrlődsz, ugye? Fel kell, hogy készítselek arra, hogy az egyik közülük a lelki társad, a másik az igaz szerelmed. Nem mondhatom meg, hogy melyik-melyik, de egyet el kell engedned közülük. A kettő együtt nem lesz jó párosítás. Most még bírják, de egy idő után harcolni fognak érted. Ha nem akarsz szenvedni, akkor 3 éven belül le kell zárnod az egyik kapcsolatod. Mert a végén ugyanott fogsz kikötni ahol 20 évet töltöttél. –magyarázta Lissa. Ez nem jelent jót. Három évem lenne összesen arra, hogy elengedjem az egyiket? Most még könnyebb lenne, hiszen Rileyt nem ismerem annyira, őt el tudnám engedni. De három év múlva nem biztos.

- Fel fogok ébredni valaha? –kérdeztem bosszúsan magamat vizslatva. –Vagy örökre veled maradok?

- Hmm, nem lenne rossz, de el kell, hogy engedjelek. –sóhajtott boldogan Lissa. –Kitalálod, hogy melyik a kedvenc mesém?

Ez most hogy jött ide? Kit érdekel a kedvenc meséje. Úgysem szabadulok, amíg nem válaszolok.

- Jelen helyzetben a Csipkerózsikát mondanám. Gyakorlatban úgyis alszom. –feleltem unottan. Nem akartam magammal foglalkozni, csak az számított, amit mondtam. Ezentúl máshogy kell néznem mindent.

- Nahát! Milyen okos vagy! –ugrált boldogan Lissa. –Akkor viszont tudod, hogy mi a vége.

- Ugye nem az, amire gondolok…? –kérdeztem zavarosan.

- De. Az igaz szerelem csókja. Addig nem engedem, hogy felébredj. –makacskodott. Ismét visszatértem a külvilágba. Nem éreztem magamon ruhadarabot, csak a fekete zacskót. Ennyi idő eltelt volna? Két ember volt még rajtam kívül a szobában, akik tudtak mozogni. Végre az én zsákomhoz értek, és a fejemig lehúzták a fekete zacskó cipzárját.

- Hála az égnek, hogy megvan. –sóhajtott Riley. –Most mihez kezdjünk? Még mindig nem ébredt fel.

- Gondolom a tudat alattija szórakozik vele. Megint. –válaszolt Mason.

- Ezt hogy érted? –kérdezte Riley érdeklődve.

- Hát volt egy hasonló eset, amikor nem ébredt fel. Ilyenkor a tudat alattija, vagyis saját maga veszi uralma alá a testét és egy kisebb beszélgetésük van. Calissa a jövőbe nem tud látni, de tudat alatt mégis. Ilyenkor pedig kap pár információt a jövőre nézve. –magyarázta Mason.

Visszahúzták a cipzárt, és jött egy újabb képszakadás. Amikor újból felébredtem már a hajón voltam, ruhában. Remélem Ashley adott rám ruhákat és nem más.

- Meddig várjunk? –kérdezte Nicole.

- Ameddig el nem engedi a tudat alattija. Szereti a vicces és kínos dolgokat. Utoljára arra ébredhetett fel, hogy ha valaki megnyalja az orrát. –nevetett Mason.

- Fúj, ki talál ki ilyeneket? –nézett furán Cordelia.

- Végül is saját maga. –vont vállat Mason. Rendben, akkor csak ki kellene írni magamra, mint múltkor. Ha a fejem működik, akkor a varázslat is.

- Nézd, valami szöveg van a homlokán! –mutogatott Ashley.

- Csak az igaz szerelem csókja ébreszthet fel engem. –olvasta Mason. –Basszus. Nagyon kiszúrt vele.

- De miért Mason? Te nem vagy elég hozzá? –kérdezte Cordelia.

- Ezt én sem tudhatom. –sóhajtott. Éreztem, ahogy Mason összenéz Rileyval, Ashleyvel és Chrissel.  –Egy próbát megér.

Közelebb hajolt hozzám, erősen koncentrált, majd megcsókolt. Vártam a csodát, de semmi.

- Francba. Akkor hogy oldjuk meg? Öregem ez a csaj kész rejtély… - felelte Jason. 

- Majd én megpróbálom. –mondta Riley nyugodtan. A többiek kiröhögték pár személyt kivéve.

- Szerintem te ehhez kevés vagy. –jelentette ki Cornelia. Riley nem szólt egy szót sem, laza léptekkel mellém jött, lehajolt, és megcsókolt. Nekem pedig kinyíltak a szemeim.

/OFF/ Én és a blog...

Sziasztok!
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mihez kezdjek ezzel a bloggal. Imádom magát a történetet, az egyik kedvencem azok közül amiket írok. Viszont elhanyagoltam az oldalt és az olvasóimat egyaránt... Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni ezért!

Úgy döntöttem, hogy ha megszavazzátok, akkor folytatom ezt a blogot! Nagyon sokat jelentene nekem az, ha TI döntenétek el, hogy van-e értelme foglalkoznom vele. Úgy tűnik, hogy a következő időben (nem csak nyáron) sokkal több szabadidőm lesz, amikor tudnék új részeket hozni.

Tudom, hogy a régi olvasóimnak vissza kell szereznem a bizalmát de remélem hozzájuk is eljut, hogy a szívemből beszélek.

A döntés a TI kezetekben van!

Kisses -C