24. rész

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt! Kicsit hosszúra sikeredett, de nem hiszem, hogy ezt bárki is bánná.
Köszönöm ezt a csodálatos designt Lexie Pop-nak, már nagyon ráfért az oldalra, szavakban nem lehet meghálálni!
Köszönöm a 10300+ oldalmegtekintést és a 29 feliratkozót!
Imádlak titeket <3
Jó olvasást mindenkinek!
Kisses -C

Felültem és lesütött szemmel csak a fejemet fogtam. Engem helyben fognak meghurcolni. Pedig eddig nem volt semmi probléma. Talán nem kellett volna titkolnunk a kapcsolatunkat. Mire volt jó mindez? Becsaptunk mindenkit. Azt hiszem elvesztettem az összes lehetséges barát jelöltet. De úgyis egymásra találtunk volna. A fejemben a tudatalattim szavai csengtek. Az örök szerelmem és a lelki társam. Lehet csak viccelt. Ha tehetném, még magamnak is hazudnék. Mégis teljesen más volt a helyzet, mint amit vártam.  A többiek csak röhögtek rajtunk.

- Téged nagyon átvágott a tudatalattid. –nevetett Kayla és Olivia. Ezek tényleg nem tudják elképzelni?

- Ne szívassatok engem! Ennyire nem értitek a helyzetet? Senki nem vágta át. Ők ketten járnak! Ashley is tudja! Mond meg nekik. – fakadt ki Chris. Még mindig a földet pásztáztam és nem tudtam mit mondani. Egy pillanatra ránéztem Rileyra, aki erősen méregette Christ. Sose láttam még ennyire idegesnek és csalódottnak. Persze nem is ismerem még ehhez eléggé, de az én hülyeségeimen se akadt ki ennyire. Elvesztette valakiben a bizalmát, akit nagyon régóta ismerhet. Átérzem a helyzetet. Meg tudta volna ölni a szemeivel.

- Hát nem tudom, hogy te miről beszélsz édes. –felelt Ashley nyugodtan. – Nem gondolhatod komolyan, hogy ezek járnak… Így is elég gáz dolog, hogy megcsókolták egymást, ne rontsd még a helyzetet. –veregette meg Chris vállát Ashley. Találtam valakit, akit a megbízható emberek között tudhatok? Nem lenn rossz, így is kevés ilyen ember van az életemben.

- Ashleynek igaza van, ne éld bele magad olyan helyzetbe, ami nincsen. –értett egyet David. Julian volt az egyetlen, akit nem láttam a szobában. Fogtam magam és szó nélkül leléptem a helyszínről. A felső teraszon találtam meg, ahogy a tengert bámulta.

- Hé, minden oké? –kérdeztem kicsit meglökve. Nem nézett rám, csak egy halvány mosolyra húzta a száját.

- Aha, kicsit nagy volt a tömeg. Innen is tökéletesen hallottam mindent. –felelt az eget kémlelve.

- Hány óra van? –kérdeztem.

- Délután 6. Miért? –nézett rám kérdőn.

- Gyere, menjünk el vacsorázni. –mosolyogtam.

- Nem Rileyval akarsz menni? –kérdezte komolyan.

- Azzal a gyökérrel? Dehogy, pár órára rád akarom szentelni a figyelmemet, ha nem gond.  –borzoltam össze a haját. Elmentünk enni. Julian a lelkét kitárta nekem. Végig beszélgettük az egészet. Vele sose éreztem azt, hogy mi valaha együtt voltunk. Mindig inkább a barátzónába lógott át.

- Neked bejön Riley? –kérdezte Julian.

- Kinézetre még elég jó lenne, de a személyisége kész katasztrófa. –feleltem Juliannek, majd ittam egy kortyot a boromból.

- Nem tudom. Nekem jó embernek tűnik, csak van valami a múltjában, ami nagyon megtörte. –gondolkozott Julian. Sose hallottam még Juliant így beszélni valakiről. Számára fontos lehet Riley? De milyen alapon?

- Mire gondolsz? –kérdeztem tőle.

- Fogalmam sincs. Nem látok bele a fejébe, de nem is akarok. Lehet, hogy meleg? –tette fel magának a kérdést Julian. Kitört belőlem a röhögés és nem bírtam abbahagyni. Szerintem arról tudnék, ha Riley nem a lányokat szeretné. –Most mi van? Lehetséges. Senkivel se kavart eddig. Ashleynek és Oliviának van barátja, az ikrek túlfűtöttek szexuálisan, Cordeliának otthon van barátja. Kayla szerintem kavart Masonnel. Még ott vagy te, én és David. Mi voltunk kapcsolatban is, és David is majdnem eljegyzett téged. Na de Riley? Vele semmi nem történt.

- Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meleg. Julian ne gondolj mindig a legrosszabbra. –forgattam a szemeim. –Nem kell, hogy a társaságból bejöjjön neki bárki is. Sőt. Ésszerűbb lenne, ha nem innen akar bárkivel is összegabalyodni.

Ezt tényleg kiejtettem a számon? Nem is lehetnék nagyobb szerencsétlen. Pont én beszélek ilyenekről. Még Mason nem is tartozna ebbe a zónába, hiszen őt régebb óta ismerem, de Riley már igen. Julian szemeiben visszatükröződött valami. Először nem esett le, csak pár másodperccel később.

- Julian… - kezdtem bele, de elharaptam a mondat végét. A barátom, nem vághatom csak úgy oda neki. Becsuktam a szemem és vettem egy mély levegőt. A kezeimet lassan összezártam és a kíváncsi tekintetű Julian szemeibe néztem. –Te meleg vagy?

Elkapta a tekintetét, inkább a tengert figyelte. Éreztem rajta, hogy nem akar róla beszélni. Nem mentem bele jobban a témába, lehet, hogy így jobb neki. Csendben folytattam a borozgatást egy cigaretta társaságában. Hol a lábamat, hol a tengert vizslattam. Végre kihozták a rendelést, amibe már majdnem belekezdtem, hiszen egy ilyen zűrös nap után nem kívánhat jobbat az ember, de Julian megfogta a kezem.

- Ez így nem pontos kifejezés. –mondta alig hallhatóan. –Én inkább biszexnek mondanám magam.

- Miért tartott ennyi ideig kimondani? Tudod, hogy bennem megbízhatsz. Másrészt nem vagyok semminek az elrontója. –sóhajtottam.

- Ez az érzés csak nemrég alakult ki bennem. Nem akartam elkiabálni. Persze egy nőt sose lehet pótolni, viszont tetszik Riley. Amióta először megláttam. Ne kérdezd miért. Viszont nem tudom, hogy ő kikhez vonzódik. –taglalta Julian. Igazat mondott. Fülig belezúgott Rileyba. Mondjuk, megértem miért. Az identitás még az anyaméhben eldől, mégis sose éreztem ezt Julianen. Csak divat őrültnek tűnt, nem több. De ez nem magyarázat. Semmi bajom nincs a ténnyel, csak irritál a tudat, hogy nem vettem észre előbb. Mondjuk azt se tudtam, hogy kivel csalt meg Julian még annak idején. Akkor csak az számított, hogy megcsalt.

- Kiderítem neked, ha akarod. –ajánlottam fel. Végig gondolva nem lenne rossz ötlet. Én úgyis alig tudok róla bármit is. Ő pedig kívülről tudja az egész életem. Valamit mindig rosszul csinálok.

- Tényleg megtennéd? Király lenne. –mosolygott Julian. Kár, hogy már tudom a válasz felét. Befejeztük a vacsorát, fizettünk, és mindketten visszamentünk a hajóra. A többiek most akartak menni vacsorázni, de szóltunk, hogy mi most ettünk.

- Elmegyek futni. –szóltam Masonnek, aki csak bólintott. –Kilométer hiányom van. –nevettem. Elmosolyodott, megborzolta a hajam és továbbment.

- Á, nem vagyok éhes. Maradok inkább a hajón. –hallottam a háttérben Riley hangját. Én nem azért megyek el futni, hogy vele legyek. Tényleg futni akarok, illetve meditálni egy csendesebb helyen. Még az üres hajó is túl hangos. Bementem a szobámba, hogy átöltözzek. Kábé a félénél jártam amikor Riley rám nyitott.

- Hé, fordulj meg!  - emeltem fel a hangom.

- Miért velem vitatkozol ilyeneken? Tudod, hogy láttalak már meztelenül. –sóhajtott Riley.

- Csak azért nem érdekelt, mert sokat ittam. Nekem ez túl gyors volt ilyen rövid idő alatt. –feleltem nyugodtan.

- Akkor a szex is rossz volt? Nem kellett volna? Menj vissza a múltba és csináld másképp, ha ilyen problémáid vannak. –nézett félre Riley.

- Na jó. Csak egy pillanatra használd az eszed zsenikém. Lehetnél toleránsabb is velem. Te tudod az egész múltam, jelenem, jövőm. Gondolj csak vissza 1709-re a betörés után. –válaszoltam komoran. – Nem mondanám, hogy szégyenlős vagyok, de lelkileg megtört az az eset.

Riley visszaemlékezve már másképp látta az egészet. Nem szóltam egy szót se, csak öltöztem tovább, ha már nem megy ki. Odajött mellém és óvatosan megpuszilt.

- Sajnálom Lissa, nem akartam, hogy rosszul essen. –felelt halkabban. Leült az ágyra és az ölébe ültetett. Hátulról a fejét a vállamra tette. –Nekem semmi bajom nincs a testeddel, oda vagyok érte. Semmi rosszat nem akarok neked.

- Csak a testem kell? –meredtem magam elé. Riley elvette a fejét és maga felé fordított.

- Hogy mondhatsz ilyet? Lelkestül testestül elvarázsoltál már vagy 100 éve. –felelte gyengéden.

- Már vagy 100 éve? –kérdeztem vissza furán.

- Régebben a palotában dolgoztam kémként. Nem véletlenül olyan jó a technikám. Még te tanítottad. Mi voltunk az utolsó újonc csapat, akiknek az edzéstervét te hoztad össze és csináltad végig velük nap, mint nap. Később beválogattak a legjobbak közé. Mentem pár küldetésre aztán elbúcsúztam ettől a szereptől. Tudtam, ha ténylegesen a legjobb leszek, akkor vége az életemnek, ezért még időben kiszálltam. Különben örökké kémként élhettem volna. –mesélte. Teljesen ledöbbentem. Nem emlékeztem Rileyra. Pedig az utolsó csapatom volt a legjobb. Abban az időben túl sok emberrel találkoztam, hogy megjegyezzek bármilyen nevet is.

- Ezt nem tudom elhinni. Mérges vagyok magamra, hogy nem emlékszem rád. Azóta én is nagyon sokat változtam. Sokkal komolyabb lettem, máshogy fogom fel az életet. Ha akkor olyan lettem volna, mint most… - gondolkoztam.

- Hé, ne aggódj ezen. Ha minden máshogy lett volna, lehet, mi sose lennénk olyan jóban. –nevetett Riley. Próbáltam átérezni, de nem igazán ment.

- A tudatalattim szerint úgyis jóba lettünk volna valahogy. A lelkünk vonzza egymást. –ejtettem ki a szavakat, amit nem kellett volna.

- Mit mondtál? –nézett döbbentem Riley. Mekkora hülye vagyok!

- Felejtsd el. Nem fontos. – motyogtam. –És miért voltál olyan bunkó velem?

- Régebben mérges voltam rád. Lett volna egy lehetőségem, hogy elmenjek veled egy igazi küldetésre, de te visszautasítottál mindenkit, akit a szüleid kirendeltek melléd. Addig felnéztem rád, utána kezdett irritálni, hogy semmibe veszed az embereket. –vont vállat.

- Komolyan? Ez volt a kiváltó ok? Hát te sem vagy semmi. Nem vettem semmibe az embereket. Egyszerűen megvolt a magam tökéletes terve. Nem hagyhattam, hogy hiba csússzon a szerkezetbe azzal, hogy bárki mást is belerángatok egy küldetésbe. Egyedül is meg tudtam oldani a helyzetet. –feleltem arrogánsan.

- Jól van, nyugi. Nem akartalak felhúzni. –szorított magához. Érdekes, hogy minden pasi, ha tudja, hogy rosszat tett mindig próbál a nő kedvében járni, hogy elnyerje újból a bizalmát. Riley sem tett másképp, csak ő a hízelgést választotta.

- Ha már nem mehetek el futni, akkor hadd menjek el letusolni. –kértem Rileyt. Azonnal engedett a szorításból és végre összeszedhettem a cuccaimat, amit a kikötő zuhanyzójába vinni akartam. Szerencsésen Riley nem akart velem jönni. A zuhanyzóba beérve magamra zártam az ajtót és megpróbáltam az erőmre koncentrálni. Hosszú sötétbarna haj, erősebben ívelt szemöldök, más arcszerkezet, világoskék szem, vörös ajkak, agyon tetovált test, fehér bőr. Kinyitottam a szemeimet, hogy lássam mennyire sikerült az erős koncentrálás. Tökéletes pontosan ugyanazt a képet kaptam vissza a tükörből, mint amit a fejemben elképzeltem a fehér kötött sapka kivételével. Az nem tudom, hogy került rám. Nem is gondoltam sapkákra. Ashleynek küldtem egy sms-t, hogy egy óra múlva találkozzunk a kikötő másik végében és csatoltam hozzá egy képet az új külsőmről.

                   

Csak később vettem észre, hogy egy szál melltartóban villogok a képen. Végül is mindegy, nem a saját testem. Leszedtem a sapkát a fejemről, gyors letusoltam és felvettem egy szürke, mély kivágású trikót és egy fehér színű kék virágokkal díszített szövet sortot. Épp elég feltűnő vagyok ruhák nélkül is. Amíg a többiek vacsoráztak én gyorsan visszafutottam a hajóra, hogy ledobjam a cuccaim. Teljesen kiment a fejemből, hogy Riley a hajón van. Kommandós harci mozdulatokkal jutottam el a szobámig majd vissza a mólóra. Oké, ez megvan. Fogtam a táskám és gyorsan elslisszoltam a tetthelyről, még mielőtt valaki észrevett volna. Megérkeztem a találkozó helyre, de Ashley még nem volt ott. Leültem az aszfaltra, amíg vártam. Újból összegyűjtöttem az energiáimat és megpróbáltam a pulzusomat és a szívverésemet elindítani, de csak másodszorra sikeredett. A testem kezdett hőt termelni és végre nem voltam olyan, mint egy jégcsap. Kicsit megszédültem a sok varázslástól főleg, hogy nem vagyok az erőm teljében. Maximum három órát bír ki a szívem, élőhalottként nincs sok esély arra, hogy örökké működne. Két alak közeledett felém, aki Ashley és Chris volt.

- Biztos magadra hagyhatlak? Nem lesz baj? –kérdezte Chris Ashleytől.

- Ő egy ember. –suttogta. –Mi bajom lehetne?

- Azért légy óvatos. –nyomott puszit Ashley homlokára Chris. Chris elment a másik irányba, Ashley pedig idejött hozzám és megölelt, mint ha csak most találkoznánk.

- Elment? –kérdezte Ashley óvatosan. Körbe nézve Chrisnek már hűlt helye volt.

- Most már elég lesz az ölelésből. Nincs itt. Nem is érzékelem a jelenlétét. –toltam el magamtól Ashleyt.

- Egy pillanatra megijedtem, hogy rossz emberhez megyek oda, de mivel csak te voltál itt, gondoltam nincs veszteni valóm. –nevetett kínosan Ashley. Legalább jó kedvében van, nem úgy, mint én.

- Hogy tudtál egy ilyen kedves embert megcsalni? –kérdeztem értetlenül.

- Hé, azért nem olyan kedves. Gondolj csak vissza arra, amikor felébredtél. –vont vállat Ashley. Oké, ez igaz. Ashley - Calissa 1-0.

- Szóval, hova is megyünk? –kérdeztem Ashleyt miközben sétáltunk a kikötőben.

- Oda. –mutatott egy óriási yachtra Ashley. Még a miénknél is nagyobb volt. Tökéletesen ki volt világítva, a zene ordított a hajóról. A hajó előtt két őr fogadott minket.

- Ashley Nichols és Elisabeth de Clare. –mondta azonnal Ashley. Az egyik őr fellapozta a listát ahol könnyedén megtalálta a két nevet. Ashley egy nagyon régre visszanyúló boszorkány családnevet választott nekem, hogy a körülöttem terjengő mágia ne legyen feltűnő. Így még varázslatot is használhatok, ha akarok. Felmenve a fedélzetre egy csomó őrült boszorkány táncolt és bulizott, akikből rendesen érezhető volt az alkohol szag. Ilyen lenne egy igazi maffia buli? Vagy ez csak egy kisebbik változat? Jobb, ha nem tudom a választ. Átfurakodva a tömegen megláttam Ashley nagy szerelmét. Magas, vékony, fekete hajú, harmincas éveiben járó férfi volt. Ránézésre sose mondtam volna meg, hogy ő egy maffiafőnök, de régebben láttam róla képeket. Fent volt az üldözöttek listáján.

- Ashley! Drágám! Hát eljöttél. –köszöntötte egy csókkal Ashleyt. Miért pont a szemem előtt? –Ő lenne a barátnőd? Kissé félénk. –nézett rám a fekete szemeivel. Közelebb léptem pár lépést és bemutatkoztam rendesen.

- Elisabeth de Clare. Nagyon fejedelmi családból származol. Nagyon sok mágia él körülötted, de elég tompán érzem. Mitől van ez? –kérdezte Daniel.

- Volt egy kisebb balhém otthon, ami miatt korlátozták a varázserőmet. –vontam vállat könnyedén. – Nem olyan gáz, már hozzászoktam szinte.

Szerencsésen semmi nem tűnt fel neki. Nagyon tüzetesen átvizsgált az a fekete szempár és kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

- Mindenesetre örülök, hogy eljöttél. Érezd magad otthon. Végre van valaki, aki vigyáz az én drágaságomra. –mosolygott kissé gunyorosan. Próbált pszichésen hatni rám, de találkoztam nála rosszabb személyekkel is. Nem igazán hatott meg az elcsépelt művelete.

- Szerintem tud magára vigyázni. Nincs porcelánból. –feleltem miközben meggyújtottam egy cigarettát. Hánynom kellett attól a gyomorforgató látványtól, amik ezek ketten nyújtottak. Szinte felfalták egymást.

- Valami baj van? –kérdezte Daniel tőlem érdeklődve.

- Nem, semmi, csak néha rám jön a tengeribetegség. –legyintettem és újból beleszívtam a cigarettámba.

- Menj, igyál valamit. Attól biztosan jobban leszel. –bólintott Ashley. Csodálom, hogy kibírta mondani ezt a mondatot a nagy csókcsaták közepette. Soha nem akarok ilyen párkapcsolatot. Amint arrébb mentem tőlük tényleg jobban éreztem magam. Sorra ittam a feleseket és kezdtem érezni, hogy nemsokára elég részeg állapotban leszek. Senkivel se beszéltem, a vonagló tömegbe se igazán vágytam. Egyedül táncoltam végig a folyosókat, amikor majdnem felbuktam valakiben. Daniel kapta el a kezem mielőtt tényleg elestem volna.

- Kicsi lány, nem bírod a tömeget? Mit keresel itt kinn? –kérdezte kedvesen és segített felállni.

- Nem igazán van buli hangulatom. –nevettem. –Elég szar napom volt ahhoz, hogy most bulizni tudjak.

- Mesélj, én szívesen meghallgatlak. –ültetett le egy székre.

- A családomat nem érdeklem, barátaim nem igazán vannak. Magányos farkas típus vagyok. Totál balszerencsés napom volt ma is. Semmi se sikerült, úgy ahogy akartam. És még megpróbáltam összejönni az exemmel. –nevettem hangosan. Egész jól megy a hazudozás.

- Az exek mindig húzósak. –nevetett Daniel is. – A családod hogy éli meg a vámpírokat?

- Jaj, ne is mond. Az is csoda, hogy Ashleyvel jóba vagyunk. Nem igazán rajongok értük. A családom is csak szidni tudja őket. Nagyon sok problémát okoznak nekünk nap, mint nap. Persze kordában lehet őket tartani, de a királynő parancsaira jönnek, nem önszántukból. –magyaráztam nagy kézmozdulatokkal. Kicsit tényleg sokat ittam. Oké Lissa, szedd össze magad.

- Le a királynővel! Az egyetlen normális vámpírt is tönkre tette. –felelt magabiztosan. Tuti rám célzott.

- Kire gondolsz? –kérdeztem óvatlanul.

- A hercegnőre. Lehetett volna rá esély, hogy a mi oldalunkra állítsuk. De pont akkor került diliházba. –sóhajtott Daniel. Kivételesen örülök annak, hogy itt vagyok. Legalább lett valami plusz információm is.

- Nincs azaz Isten, hogy ezt összehozzuk. –válaszoltam elgondolkozva. –Nem a királynő hibája volt az, hogy a hercegnő ilyen sorsa jutott.

- Akkor kié? –kérdezte felvont szemöldökkel Daniel.

- Az enyém. Én csesztem el mindent. –mosolyogtam. Daniel nagyon dühös pillantást vetett rám. Nem kellett volna ilyeneket motyognom.

- Milyen jó, hogy nincs sok mágiád. –mondta gúnyosan és egy újabb képszakadás következett be.  Már egy börtönben ébredtem fel. Azonnal felálltam és futottam az ajtóhoz, ami természetesen zárva volt. Vámpír erőmmel szétütöttem és kimentem a folyosóra. Őrök vettek üldözőbe, akiket elég könnyen elintéztem. Az ötödik boszorkány után már kezdtem fáradni, jobb lett volna kevesebbet inni. Kiérve azonnal lefogtam Ashleyt és egy ezüstkést szorítottam a nyakához.

- Nyugodtan, nem igazán érdekel az a cafka. –vont vállat könnyedén Daniel.

- Ennyit érek neked? –zokogott Ashley.

- Komolyan elhitted, hogy te vagy az egyetlen nő az életemben? Szánalmas. –válaszolt gúnyosan Daniel.

-  Fejezzétek be ezt a kibaszott hisztit! –ordítottam. Általában nem káromkodom, de az ital kihozta belőlem.

- Mégis ki vagy te, hogy ilyen nagyképűen viselkedsz? –förmedt rám Daniel.

- Calissa Dragnight vagyok és Ashley az én pártfogoltam. –löktem el magamtól Ashleyt, aki a földre esett. Nem bírt beszélni, csak zokogott a fölre rogyva. Puskák hadát irányították felém mind hiába. Már éppen azon voltam, hogy mindenkit megölök ezen a hajón, amikor valaki megragadott engem és Ashleyt. A tengerbe ugrottunk majd ki a szárazföldre 100 méterrel arrébb. A tengervizet köpködve láttam, hogy Riley áll előttem.

- Mégis mit képzelsz? Minek avatkozol bele?! –ordítottam vele.

- Inkább örülj, hogy megmentettelek Lissa. –felelte közömbösen.

- Hogyan…? –kérdeztem.

- A parfümöd elárul. –válaszolta komoran.

- Nem érdekel, én visszamegyek oda. –erősködtem, de Riley megállított.

- Nem mész sehova. –parancsolta rám.

- Mi vagyok én? A kutyád? Frászt! Eressz el! –üvöltöztem. Ashley még mindig sírt, nem akarta elhinni, hogy ez pont vele történt meg.

- Lissa, sokat ittál. Fejezd be! –emelte fel a hangját Riley is.

- Ez a probléma veled. Nem hagyod, hogy azt csináljam, amit akarok! Pontosan ezért nem akartam, hogy akkor velem gyere. Csak elrontasz vele mindent! –ordibáltam még mindig. Borzasztóan mérges voltam Rileyra. Legszívesebben megütöttem volna, de mégsem tettem.

- Tényleg? Akkor csinálj, amit akarsz! Ennyi volt. –fejezte be a beszélgetést és elhagyta a helyszínt.

- Rendben! Akkor szakítsunk! De soha többé ne keress! –üvöltöttem utána, míg végül én is összerogytam.