23. Fejezet

Sziasztok!

A szavazás lezárult, én pedig boldogan hozom nektek a következő részt!

Köszönöm az összes olvasónak aki bizalmat szavazott nekem! Nagyon hálás vagyok érte.

Köszönöm a megmaradt 28 feliratkozót illetve a 9500+ oldalmegtekintést! Csodálatosak vagytok!<3

Kellemes olvasást mindenkinek!

Kisses -C

A nap ragyogóan csillant meg a víz felszínén. Nyár volt, a kedvenc évszakom. Mindig a vízben voltam a legtöbbet és csak kis időkre feküdtem ki a napra. Barnulni úgysem tudtam, ezért kár lett volna órákat pazarolni rá. Szép lassan sétáltam a víz felé, nem siettem el a dolgot. A tenger örökké várni fog rám. A hűvös víz nagyon jól esett a lábamnak és feltöltött energiával. 

 Már majdnem elkezdtem élvezni az ittlétet, amikor mellettem Corneliáék futottak be a vízbe, teljesen lefröcskölve engem. Vettem egy mély levegőt és próbáltam nem megölni őket a szemeimmel. Mason ölbe kapott engem és befutott velem a vízbe. Ráléphetett valamire, mivel engem eldobott ő pedig arccal előre bezuhant a vízbe. Összenéztünk, és csak nevettünk. Rileyra néztem, aki komoran figyelte a jelenetet. Értékelem, hogy féltékeny típus, de Masonre nincs miért. Na jó… Talán addig van, amíg nem leszünk egy hivatalos pár. Nem is tudom, hogy ezt minek teszem. Olyan érzésem van, mint ha mindkettőt megcsalnám. És lehet, hogy tényleg ezt teszem. Pedig Masonnel átbeszéltem az egészet. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék Rileyért és végül beugrott valami.- Hé, Johnson! –kiabáltam neki. –Fogadjunk, hogy nem tudsz leúszni.

- Ez egy kihívás lenne Dragnight? –kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében. Legalább felvidítom valamivel.

- Inkább egy verseny, ahol már tudjuk, hogy ki a nyertes. –feleltem elégedetten. – Odáig kell menni, ahol a sziklafal van.

Riley elfordított a fejét és elmosolyodott. Masonre néztem, aki jelezte, hogy minden oké, és nem voltam feltűnő mások előtt. Kimentem a vízből és megálltam pontosan Riley mellett. Chris ment el mellettünk, és amikor észrevette, hogy egy versenyre készülünk csak lenézően tovább ment. Tudtam, hogy Riley beszélt vele, de az már nekem is sok, ha az egyik legjobb barátját ennyire megveti egy ilyen dolog után. Közös megegyezés alapján végre elindultunk. Főképp víz alatt mentünk mindketten, mivel a strandon lévő embereknek feltűnne a rakéta gyorsaság. Döntetlen lett a vége és a falnál összeért a kezünk. Kidugtam a fejem a vízből és Rileyra néztem. Egy halvány mosoly ült az arcán, aminek nagyon örültem. Nem akartam elhanyagolni, de mindenki előtt mégsem csinálhattunk jelenetet. Itt legalább látó és halló távolságon kívül vagyunk mindenki számára.

- Mi volt Chrissel? –kérdeztem nyugodtan.

- Hát… Azt a részét felfogta, hogy nem szabad elmondania senkinek. Nagyon nem értett egyet, szerinte hülyeség titkolni, mivel egy ilyen kis „piti” dologgal, az ő szavaival élve nincs értelme rejtőzködnünk. –felelt Riley. Láttam rajta, hogy ő se tudja, hogy mit csináljunk vele, de legalább tartja a száját. 

- Este átjössz? –kérdeztem titokzatosan. Riley csak nevetett majd bólintott. Most úgyis én alszom egyedül. Ha sikerül időben visszamenni a saját szobájába, akkor nem lesz baj. És még az Ashleys ügyet is le kell ma rendeznem. Majd gondolkoznom kell, egy új személyen, akit megvalósítok. Teljesen el kell térnie tőlem. Talán egy sötétbarna haj, tetovált test, pár piercing, kék szemek és egy teljesen más arcforma. Illetve ne felejtsem el a szívverést is. Ha lesz még vámpír a hajón, az könnyen kiszúrna. Szó nélkül megcsókoltam Rileyt, aki visszacsókolt.

 A csók, csókolózást követett. Nem figyeltünk arra, hogy körülöttünk mi zajlik, csak a másik volt a fontos. Erősebbnek éreztem a szenvedélyét, mint tegnap. Tényleg akart engem, de nem úgy, mint egy tárgyat. Meghagyta a saját szabadságom, ahogy én is az övét. Nem voltunk olyanok, akik nem tudnak öt lépést egymás nélkül tenni. Megvolt a privátszféránk egymás nélkül is. Neki lökött a falnak, ahol erősen bevertem a fejem. Süllyedni kezdtem, a testem nem mozgott, csak az agyam volt ébren. Hallottam és éreztem a körülöttem zajló dolgokat. Próbáltam mozgatni a végtagjaimat, de semmi nem működött. Riley ragadhatta meg a kezem, aki felhúzott a víz tetejére.

- Lissa, Lissa, ébredj fel! –hallottam kétségbeesett hangját. Erősen megrázott de nem történt semmi. A karjaiban kivitt a partra. Hallottam, ahogy futottak hozzánk a barátaink és a strandon lévő emberek.

- Mi történt? –kérdezte azonnal Mason. A gondolatában volt, hogy hátha a szellem jött el megint értem. Végül észrevette, hogy a fejemből folyik a vér, és kissé lenyugodott.

- Kicsit neki löktem a falnak és beverte a fejét. –mondta kétségbeesetten Riley. Fogalma nem volt, hogy mit csináljon velem, de Mason pontosan tudta. 

- Fektessük le a törölközőkre. –utasította Mason Rileyt. Az őrjöngő tömeg közben hívta nekem a mentőt. Hallottam, ahogy egy ember fut át a tömegen és áll meg Rileyék mellett.

- Orvos vagyok, mindenki menjen arrébb. –mondta a férfi. Ezt bebuktam. De nagyon. Megállapítják a halált, és egy fekete hullazsákba tesznek, majd valahogy ki kell jutnom a kórházból is. Ez is csak velem történhet meg. –Nincs pulzusa, és nem lélegzik. Meghalt. –mondta az orvos az öt perces újraélesztése után. A barátaim jelenlétét a háttérből érzékeltem. Arrébb mentek és tanácskoztak, hogy mit kellene tenni.

- Nyugi, majd felébred, és valahogy kijön a kórházból. –mondta Chris de Riley nyomban fejen vágta.

- Ember, hogy lehetsz ilyen hülye? Éppen hogy van varázsereje is. Ha most ez is ugrott, akkor esélye sincs kijutni. Majd én bemegyek és megkeresem. Úgyis miattam történt az egész. Tartozom neki ennyivel. –magyarázta Riley.

- Én is megyek veled. –mondta Mason. –Legalább legyen egy olyan személy is, akit nem utál. Már bocs.

Riley igazat adott Masonnek, ahogy a többiek is, kivéve Christ. Chris arcvonásai merevek maradtak, nem tudtam volna megtippelni, hogy mi járhat a fejében. Elhalkult minden körülöttem addig, amíg teljesen nem hallottam a külvilágot.A fejemben voltam. Egy fekete, széttépet ruha volt rajtam és saját magammal álltam szembe.

- Rég találkoztunk. –felelte Lissa.

- Hát… Régen volt ekkora balesetem. De, még ha nem is így szemtől szembe, mi egy személy vagyunk. –vontam vállat könnyedén. –Miért vagyok itt?

- Hogy megtudd az igazat. –mosolyodott el. –Mindig is ezek voltak a kedvenc részeim, amikor valakit valamivel szembesítenek. –vigyorgott. Már meg sem lepődöm magamon.

- Remek. Akkor haladjunk. Szeretnék kikerülni egy hullazsákból. –sürgettem saját magamat.

- Jól van. Két ember között őrlődsz, ugye? Fel kell, hogy készítselek arra, hogy az egyik közülük a lelki társad, a másik az igaz szerelmed. Nem mondhatom meg, hogy melyik-melyik, de egyet el kell engedned közülük. A kettő együtt nem lesz jó párosítás. Most még bírják, de egy idő után harcolni fognak érted. Ha nem akarsz szenvedni, akkor 3 éven belül le kell zárnod az egyik kapcsolatod. Mert a végén ugyanott fogsz kikötni ahol 20 évet töltöttél. –magyarázta Lissa. Ez nem jelent jót. Három évem lenne összesen arra, hogy elengedjem az egyiket? Most még könnyebb lenne, hiszen Rileyt nem ismerem annyira, őt el tudnám engedni. De három év múlva nem biztos.

- Fel fogok ébredni valaha? –kérdeztem bosszúsan magamat vizslatva. –Vagy örökre veled maradok?

- Hmm, nem lenne rossz, de el kell, hogy engedjelek. –sóhajtott boldogan Lissa. –Kitalálod, hogy melyik a kedvenc mesém?

Ez most hogy jött ide? Kit érdekel a kedvenc meséje. Úgysem szabadulok, amíg nem válaszolok.

- Jelen helyzetben a Csipkerózsikát mondanám. Gyakorlatban úgyis alszom. –feleltem unottan. Nem akartam magammal foglalkozni, csak az számított, amit mondtam. Ezentúl máshogy kell néznem mindent.

- Nahát! Milyen okos vagy! –ugrált boldogan Lissa. –Akkor viszont tudod, hogy mi a vége.

- Ugye nem az, amire gondolok…? –kérdeztem zavarosan.

- De. Az igaz szerelem csókja. Addig nem engedem, hogy felébredj. –makacskodott. Ismét visszatértem a külvilágba. Nem éreztem magamon ruhadarabot, csak a fekete zacskót. Ennyi idő eltelt volna? Két ember volt még rajtam kívül a szobában, akik tudtak mozogni. Végre az én zsákomhoz értek, és a fejemig lehúzták a fekete zacskó cipzárját.

- Hála az égnek, hogy megvan. –sóhajtott Riley. –Most mihez kezdjünk? Még mindig nem ébredt fel.

- Gondolom a tudat alattija szórakozik vele. Megint. –válaszolt Mason.

- Ezt hogy érted? –kérdezte Riley érdeklődve.

- Hát volt egy hasonló eset, amikor nem ébredt fel. Ilyenkor a tudat alattija, vagyis saját maga veszi uralma alá a testét és egy kisebb beszélgetésük van. Calissa a jövőbe nem tud látni, de tudat alatt mégis. Ilyenkor pedig kap pár információt a jövőre nézve. –magyarázta Mason.

Visszahúzták a cipzárt, és jött egy újabb képszakadás. Amikor újból felébredtem már a hajón voltam, ruhában. Remélem Ashley adott rám ruhákat és nem más.

- Meddig várjunk? –kérdezte Nicole.

- Ameddig el nem engedi a tudat alattija. Szereti a vicces és kínos dolgokat. Utoljára arra ébredhetett fel, hogy ha valaki megnyalja az orrát. –nevetett Mason.

- Fúj, ki talál ki ilyeneket? –nézett furán Cordelia.

- Végül is saját maga. –vont vállat Mason. Rendben, akkor csak ki kellene írni magamra, mint múltkor. Ha a fejem működik, akkor a varázslat is.

- Nézd, valami szöveg van a homlokán! –mutogatott Ashley.

- Csak az igaz szerelem csókja ébreszthet fel engem. –olvasta Mason. –Basszus. Nagyon kiszúrt vele.

- De miért Mason? Te nem vagy elég hozzá? –kérdezte Cordelia.

- Ezt én sem tudhatom. –sóhajtott. Éreztem, ahogy Mason összenéz Rileyval, Ashleyvel és Chrissel.  –Egy próbát megér.

Közelebb hajolt hozzám, erősen koncentrált, majd megcsókolt. Vártam a csodát, de semmi.

- Francba. Akkor hogy oldjuk meg? Öregem ez a csaj kész rejtély… - felelte Jason. 

- Majd én megpróbálom. –mondta Riley nyugodtan. A többiek kiröhögték pár személyt kivéve.

- Szerintem te ehhez kevés vagy. –jelentette ki Cornelia. Riley nem szólt egy szót sem, laza léptekkel mellém jött, lehajolt, és megcsókolt. Nekem pedig kinyíltak a szemeim.