2015. október 7., szerda

29. Rész

Sziasztok!
Mit is mondhatnék.... Gondolkoztam rajta. hogy bevezetek egy dolgot, hogy akkor hoznék új részt ha egy adott mennyiségű komment van a bejegyzés alatt. Nem szerettem azokat akik valaha is ezt csinálnák, de ugyanebben a helyzetben csak ez tűnik ésszerűnek. Jelenleg még várat magára ez az ötlet, bízom benne, hogy ti is rájöttök, mennyire számít a véleményetek legyen az jó vagy rossz. Én csak ebből tudok építő kritikát levonni magamnak, vagy elgondolkozni azon, hogy min kellene változtatni. Így kérlek titeket, legyetek olyan jó hozzám, hogy írtok megjegyzést a részek alá! Meg fogom hálálni én is!
Köszönöm az eddigi 39 feliratkozót és a 13 500+ oldalmegtekintést!
Kisses -C


- Álmosnak tűnsz. –nézett rám Riley a ruhák között kutakodva.
- Mert az is vagyok. Azóta se pihentem ki magam. –ültem egy kanapén.
- Ha akarsz, aludj egyet. Eltudjuk napolni a dolgot. –vont vállat Riley. A keze megakadt a fehérneműs fiókomon és óvatosan arrébb csúszott, nehogy meglássam, mit csinál.
- A fekete csipkét kérlek. –mutogattam arra a bizonyos fiókra. Csodálkoztam, hogy el tud igazodni egy 15 négyzetméteres gardróbban. Volt annyi erőm, hogy köntöst felvegyek ahelyett, hogy egy szál törülközőben üljek itt. –Egyáltalán miért akarsz te engem felöltöztetni?
- Hagyjuk, feladom ezt a hadműveletet. –huppant le mellém.
- Ezt inkább bízd a profikra. –sóhajtottam és már majdnem felálltam, amikor Riley visszahúzott.
- Mi lesz este? –kérdezte a plafont kémlelve. Gyanúsan viselkedett és nem igazán tudtam, hogy mire akar kilyukadni. Haja kócos volt a ruhák közti turkálás után, és még így is szexi maradt számomra. Egyre több veszélynek lesz kitéve miattam. Remélem, tudja, hogy mit vállalt.
- Esni fog az eső. Innen érzem a szúrós szagát. –húztam a szám gondolkozva. Egy pillanatra rám nézett, de amint észrevettem elkapta a fejét. Ideges lenne?
- Calissa, hajlandó lennél eltölteni velem egy vacsorát? –próbált higgadt maradni. Sose volt az izgulós fajta, de ezzel még engem is meglepett. Nevetésben törtem ki.
- Mióta használsz te ilyen szavakat? –nevettem továbbra is. – Nagyon édes vagy, hogy próbálsz a kedvemben járni, de ez nem jelenti azt, hogy változz is meg a kedvemért. Én akkor leszek a legboldogabb, ha a saját stílusodban elmondod ezt nekem újra.
 Talán magasra tettem a mércét, de így volt a legjobb.
- Van kedved randizni velem? – kérdezte megkönnyebbülten. Elkerekedett szemekkel meglepődve néztem rá. Maga a kérdés idegen volt nekem, az eddigi 391 évem alatt nem randiztam sokat. Mindig volt valami más, ami az ilyen dolgoknál fontosabb volt. Híre is ment annak, hogy nem vagyok a randevús típus. Ezután pedig senkitől nem kaptam felkérést. Bár a többség csak félhetett tőlem.
- Azelőtt is eszedbe jutott hasonló, hogy megemlítettem? –vontam fel a szemöldököm.
- Figyelj, ha nem akarod, nem fogom erőltetni. –vont vállat könnyedén.
- Fenyegetsz? –kérdeztem vissza azonnal szúrós szemekkel. Gunyoros mosolyra húzta a száját és összeborzolta a hajam. Utálom, ha a hajamban turkálnak. A gyerekes viselkedés jegyében én is összetúrtam az övét. Riley meglökte a vállamat, majd ugyanezt tettem én is. Az egész odáig fajult, hogy elkezdtünk csipkelődni és birkózni.
- Hagyd abba! –nevettem, miközben próbáltam mérges arcot vágni. –Ajj, utállak! –néztem rá idegesen. Elengedett és a fejem az ölében landolt. Boldogan felnéztem rá. Mindig is el tudtam mélyülni azokban a csodálatos kék szemekben. Boldogsággal töltött el, hogy ő van nekem és tudok rá számítani. Még a legrosszabb események közepette sem hagyott ott. Ilyen lenne a szerelem? Ha ez tényleg az, akkor életemben először vagyok szerelmes. Elfordítottam a fejem, hogy kimosolyogjam magam. Megvannak a magunk rossz szokásai, mégis itt vagyunk. Együtt.
- Szeretlek. –ejtettem ki a szavakat, de azonnal meg is bántam. Ez túl korai volt. Nem lett volna szabad ezt tennem. Zavartan felültem, majd gyors megfogtam egy ruhakupacot és elvittem felöltözés gyanánt.
- Calissa… - ejtette ki a szavakat, de megállítottam.
- Ne is folytasd. Hatalmas nagy hiba volt kimondani, de elragadott a hév és… - fojtotta belém a szót egy csókkal. Nem mertem ránézni, mérges voltam önmagamra. Megemelte az állam alatt a fejem, de még így is megpróbáltam a padlót figyelni.
- Nézz rám. –utasított erőteljesen. Erőt vettem magamon és rá néztem. Egy percig néma csendben csak figyeltük egymást. –Én is szeretlek. –csókolt meg újból szenvedélyesen. Lelkét adta ebbe a csókba, amit én is éreztem. Még sohase éreztem magam úgy vele, mint ha a felhők között repülnék. Túl tökéletes pillanat volt.
- Már vagy egy órája kereslek titeket. –jött be a gardróbba Nicole. Nem akartam felfigyelni, de kénytelen voltam ránézni. –Hmm… Gardrób szex? –nézett ránk perverzen.
- Próbáld ki Juliannel a börtönben. Biztos élvezetesebb, mint itt. –mosolyogtam gúnyosan.
- Oké, megpróbálom nem felkapni a vizet. –vett egy nagy levegőt. –Egyébként próbáltam elmenni hozzá, de az őrök nem engedtek be. –bosszankodott.
- Az még nem jutott el az agyadig, hogy nem véletlenül volt ez így? –förmedtem rám. –Jobb, ha nem látogatja senki. –szögeztem le. Riley megszorította a kezem, de nem vettem tudomást róla. –Majd ha letelik a büntetése, akkor beszélhetsz vele.
- Ez nem igazságos! –tiltakozott Nicole. –Miért te hozod a döntéseket?
Kezdtem mérges lenni és ezt Riley is látta rajtam. Lefogta a kezem, de kitépte a szorításból és lassan Nicole felé sétáltam, aki eddig még nem hátrált.
- Hogy van képed ilyen kérdést feltenni? –mentem felé idegesen. –Az én személyemet akarod megkérdőjelezni? –kiabáltam. A környezetemben megremegtek a tárgyak, de ez sem tántorított el a végső célomtól. Éreztem, ahogy újból átjár a sötétség és nem tudom visszafogni magam.
- Lissa, nem éri meg. –kapta el a kezem Riley. Hátra néztem, mélyen a kék szemekbe. Lassan lenyugodtam. Minden eddigi dolog, amit valaha az irányításom alatt tartottam, most kicsúszik a kezeim közül. Kiborultam.
- Tűnj el a szemem elől! –ordítottam Nicolelal, aki azonnal kiment a lakrészemből. –Ez nem fog menni Riley. Én képtelen vagyok megcsinálni ezt. –rogytam össze.
- Szedd össze magad! Csak te vagy képes arra, hogy elbírjon egy ilyen terhet. –akadt ki Riley. –Hogy vagy képes feladni?
A szavak hallatán felpattantam a földről és pofon vágtam teljes erőmből.
- Mint ha a világ nem létezne nélkülem! –forgattam a szemeim. –Ha kell, ti is megtudjátok oldani a problémákat! Belőlem már senki nem fog hasznot húzni. –fújtattam. Berohantam a titkos szobába és kihoztam a pecsétgyűrűt. –Tegyél meg nekem egy szívességet. –sóhajtottam. –Adok neked valamit. Kérlek, vedd ezt fel. –nyomtam a kezébe. Ránézett a gyűrűre majd vissza rám.
- Ez mi? –vizsgálta a gyűrűt.
- Egy ígéret. Riley, történjék bármi, soha ne vedd le. Az életed fog múlni azon, ha elveszíted. –túloztam. A tervembe új fejezett lépett be. –Ne miattam tedd meg, magad miatt.
- Ugye nem akarsz öngyilkos lenni? –jött egy hülye kérdés.
- Te idióta, ez nem egy búcsú ajándék. Nem is tudnék öngyilkos lenni. –fogtam a fejem. –Maradj csendben és ígérd meg.
- Rendben. A saját életemre esküszöm. –felelte értetlenül. Még mindig nem igazán tudta, hogy mi folyik körülötte, de nem is baj.
- Nekem ez nem elég. Megszeghetetlen eskü kellene. –kértem Rileyt.
- Szó sem lehet róla. –adta vissza a gyűrűt. –Tudod, hogy nem kóstolhatod meg a vérem.
- Ha akarnám most rögtön is meg tudnám tenni, és megállítani se tudnál benne. –feleltem komoran. Leszedtem az ujjáról a gyűrűt és zsebre vágtam. –Kár volt kimondanom olyat, amit nem gondoltam komolyan. –csodálkoztam magamon. –Ténylegesen végeztünk Riley. Ha egy ilyen dologra nem vagy képes, akkor jobb, ha nem kerülünk közelebbi kapcsolatba. –mondtam és mentem átöltözni.
- Ne hisztizz már mindenen! –kiabált velem. –Mégis mit tudhat ez amit én nem?
- Megvéd, ha nem vagyok a közelben. –kutakodtam a ruhák között nyugodtan.
- Egy ilyen kis vacak nem képes semmire. –förmedt rám.
Immúnissá tesz az ezüsttel szemben. –ejtettem ki a szavakat gyengéden. Már nem voltam mérges, de lett volna jobb dolgom is, mint Rileyval beszélgetni. Jelenleg nem hiányzott a társasága.
- Ez az a gyűrű, amire gondolok? –kérdezte óvatosan.
- Igen, ez az. –feleltem. –Majd egy új búvóhelyet kell neki találnom. Most pedig menj. Már semmi közöm hozzád. –öltözködtem.
- Ezek csak üres szavak Lissa. Gondolj bele hányszor szakítottunk már eddig. –magyarázta nekem. Én ezzel teljesen tisztában voltam. Minden egyes szava tökéletesen visszhangzott a fejemben, de ezt meg kell tennem. A stratégia ezt követeli. Majd később úgyis rendbe hozom a kapcsolatunkat, de most nem ez az elsődleges tény. –Nézz a szemembe és mondd, hogy nem szeretsz. –vont vállat.
- Nem szeretlek. –néztem a szemeibe ridegen.
- Ezt nem zárhatod le ilyen könnyen. Gondolhattam volna, hogy simán a szemembe hazudsz. –rázta a fejét Riley.
- Ha nem vagy képes elmondani vagy megmutatni a múltadat, akkor felejtsd el azt, hogy valaha is szeretni foglak. Csak akkor működik valami, ha feltétel nélkül bízunk a másikban. –kötöttem ki. –Most ha megbocsájtasz, fel kellene öltöznöm, mert van egy fontos dolgom.
És tényleg volt, ugyanis Julian meglátogatására készültem. Miután biztos voltam benne, hogy minden tiszta, lementem a börtönbe míg Julian cellájához nem értem. A szoba sötét és nyirkos volt, csak a mennyezet közepén volt egy ablaknak nevezhető lyuk, aminek a fénye megvilágította Julian láncra vert félmeztelen testét. A kezei és a lábai lebilincseléséhez a plafon minden sarkából indultak láncok, amik a szoba közepén szinte lebegve tartották a cella jelenlegi tulajdonosát. A feje leszegve maradt, egy szót sem szólt. Már egy napja, hogy itt van. Némán tűrtem a látványt és majd megszakadt a szívem.
- Direkt kaptam ezt a szobát? –nevetett fájdalmasan.
- Nincs benne semmi különleges. –vontam vállat könnyedén.
- Pedig hallok mindent. A lépéseket, a beszélgetéseket. –nézett fel egy pillanatra.
- Ez csak egy kis varázslat, amit én helyeztem rád. –léptem közelebb hozzá.
- Mégis mit akarsz tenni? –felelt halkan Julian.
- Felolvasztani a gyűrűt. –álltam meg vele szemben.
- Mit érsz el vele? –köpött a padlóra.
- Ha egy csepp is a véredbe kerül, a csoda megtörténik. –mosolyogtam erőltetetten.
- Szét akarod osztani a bandában, ugye? Ezáltal ha valaki általuk vámpírrá válik, átveszi ezt a képességet. –összegezte Julian. Gunyoros mosolyra húztam a szám, leplezve az aggodalmam.
- Pontosan. Amint vámpír lesz belőlük, a gyűrű a kastély területére vonzza őket. Itt pedig felkészíthetem őket a közelgő harcra. – feleltem nyugodtan.
- Sereg toborzás? Milyen csatáról beszélsz? –emelte meg újból a fejét.
- Valaki el akar pusztítani engem szokás szerint. –legyintettem könnyedén. –De ő erősebb lesz az eddigi összes ellenfélnél. Ő küldhette a fekete zacskókat és ő intézte a királynő szülinapján lévő támadást is. Engem nem tud megölni, ezért a környezetemet gyilkolja. Egyedül is megoldhatnám, de szeretnék veletek dolgozni. Meg kell védeni önmagunkat és a szüleimet is. –magyaráztam Juliannek.
- Csak visszatér a józan eszed. –nevetett kínosan.
- Ne legyél ennyire naiv. –szegtem fel az állam.
- Azt se mondtad el nekik, hogy biszex vagyok. Pedig megtehetted volna. –válaszolt lihegve. –Mégis miért kellett bizonyos beszélgetéseket hallanom?
- Ez a bizalomhoz vezető út első lépése. Nem mondtam el neked, hogy én Rileyval együtt vagyok, emiatt szakítottam vele. Eredetileg nem terveztem oda adni neki a gyűrűt. A megszeghetetlen eskü tökéletesen jó indok volt arra, hogy elindítsak egy veszekedést. Van benne annyi, hogy az esti randinkat, még így is összehozza. Ott viszont már nem lesz menekvés, innom kell a véréből ahhoz, hogy a szervezetébe jusson a gyűrű ereje. Túl egyszerű a feladat. Kezdem hiányolni a kémkedést. –nevettem el magam.
- Miért engem választottál? Mi van Masonnel? –értetlenkedett Julian.
- Mason álom világban él, és nem látja a fától az erdőt. Riley viszont magától rájött, neked pedig hagytam, hogy felfedezd. Talán nem én vagyok a leggonoszabb ember a világon, de most már többre vagyok képes. –sóhajtottam. –Még fenn kell hagyni a látszatot, hogy gonosz vagyok. Majd úgyis meglátod mi lesz belőle. Én még most is törődöm veled Julian, de kérlek, hogy ezt senkinek se mond el.
- Szerinted innen kinek tudnék? –nézett rám idegesen.
- Jó, oké, bár Riley után nem próbálkozom a megszeghetetlen esküvel. –legyintettem.
- Én megcsinálom veled. –felelte nyugodtan. Még a szívverésem is megállt volna ebben a pillanatban. Nagyon nagy hálát éreztem Julian felé.
- Tényleg? –néztem rá meglepetten. Lassan bólintott. Letörtem a végtagjain lévő láncokat, hogy újból szabadon mozoghasson. Elmondtuk mindketten az esküt és beleharaptunk a másik kezébe. Ezzel megpecsételtük sorsunkat.
- Még ma maradj lenn, Holnap eljövök érted. –köszöntem el tőle. Vissza mentem a szobámba, hogy előkészüljek az estére. Mindenre számítottam, csak arra nem ami ezután következett.

4 megjegyzés:

  1. Sziia!
    Imádtam ezt a részt is. Nagyon tetszik a történeted. Kíncsian várom, hogy mi történik a folytatásban. :)

    Viki^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viki! Nagyon köszönöm a megjegyzést, nagyon jól esik amit irtál ^^ te legalább vagy annyira kedves velem hogy az életedből szántál rám egy percet hogy megírd ezt. Nagyon szépem köszönöm mégegyszer!!<3
      Kisses -C

      Törlés
  2. Szia,
    Imádom a blogod. Mikor várható a folytatás?

    Moos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, jaj nagyon köszönöm!^^
      Két hét múlva szeretnék új részt hozni ha nem csúszok ki az időből, de akkor tájékoztatni foglak titeket:)
      Kisses -C

      Törlés