27. Rész

Sziasztok!
Megint a csalódottsággal tudom magam jellemezni. Nagyon örültem annak az egy megjegyzésnek az előző rész alatt, de szomorú voltam, hogy nem jött több. A feliratkozók folyamatosan gyűlnek (Már 37-en vagytok uramisten*-*), de semmi mással nem érzékeltetitek velem, hogy jó az, amit csinálok.
Hagyjuk is, nem fogok regélni.
Majd felfigyelhettek egy változásra ebben a részben, ez persze max a következő rész végéig fog tartani, szóval nem kell tartani attól, hogy így marad.
Jó olvasást mindenkinek!
Kisses -C

A mai napig nem tudom, hogy történt-e velem hasonló. Mint ha csak egy álomban lennék. Úgy éreztem, hogy sodródom az árral. Nem ellenkeztem, nem voltak kifogásaim, csak éltem a lehetőséggel. Félek, hogy tényleg megszeretem. Jobbat érdemelne egy szörnyetegnél. Megrészegített a szerelem érzése és nem tudtam ellenállni neki.  Talán ki kellene szedni egy téglát a falból, amit magam köré építettem. Így viszont kilépnék a biztonságos zónából. Egyáltalán minek nekem a biztonság? Legyőzhetetlen vagyok. Ki kellene mennem a fényre kicsit, hogy megízleljem az igazi életet. Húsz év után sok minden változik. Én is változtam. Riley szemeiben kutattam a megoldás után, de semmi. Nem kell ide megoldás, hiszen nem egy befejezett ügyről beszélünk.

- Megbocsátanál a többieknek is? –csókolgatta a nyakamat. Mámorítóan édes érzés fogott el. Behunytam a szemeim, hogy átadjam magam az élvezetnek. A derekamnál fogva közelebb húzott magához. Testünk majdnem egybesimult, amikor udvariasan eltávolodtam tőle.

- Még neked is teperned kell. Addig ne is beszéljünk a többiekről. –legyintettem unottan. Ez nem ilyen egyszerű dolog. Csontos arca merev volt, nem jött közelebb hozzám.

- Ha neked ez kell. –sóhajtott értetlenül.

- Neked megint mi bajod? Semmi sem olyan könnyű az életben, hogy azonnal megkapd. Inkább örülj neki, hogy magamtól adok lehetőséget neked. –forgattam a szemeim.

- Jó, oké, bocs. –csukta le a szemeit egy pillantra.

- Lehet, régimódi vagyok néha, de egyszer se volt igazi randink. –magyaráztam heves mozdulatok kíséretében.

- Akkor randizzunk. –vont vállat könnyedén.

- Kérhetek tőled valamit? –óvatosan ránéztem. A válasz leheletét éreztem a nyakamon, mégis meg kellett tennem.

- Nem. –szögezte le most azonnal a választ.

- Te láttad a valaha létezett legördögibb személynek a múltját. Azt hiszem, lógsz annyival, hogy én is megnézzem a tied. –lenézően ránéztem.

- Mindenkinek meg van a maga keresztje. Nekem is megvan a saját poklom. Bár tényleg közel sincs a tiédhez, de nekem ez is túl sok volt. –nézett komolyan. Feszült lett a téma felhozatalától. Vajon mit rejteget előlem?

- De ha nem rosszabb az enyémnél, akkor mégis mi a probléma? –értetlenkedtem.

- Mert tettem valami szörnyűt régebben, amire nem vagyok büszke. De ha megtudnád, soha többé nem állnál velem szóba. –hajtotta le a fejét. Testtartása merev volt, izmai megfeszültek. Kirohant volna a nagyvilágból.

- Cordelia se tudja? –kérdeztem aggódóan. 

- De, ő tudja. –sóhajtott Riley.

- Voltak még testvéreid? –érdeklődtem.

- 10 bátyám volt. –halványan mosolygott. –Mi ketten voltunk a legfiatalabbak Cordeliával. A többiek elég gyorsan leléptek otthonról, azóta pedig egyikkőjüket sem láttam.

- Akkor összesen tizenketten vagytok. –gondolkoztam hangosan. –Basszus, az kemény lehetett.

- Te ezt nem értheted. Neked mindent a feneked alá tettek. –nézett félre Riley. Remek, jussunk el a gazdag-szegény pozícióig.

- Lehetséges. De gondolj csak vissza 1642-re. Még 18 sem voltam, amikor meg akartak erőszakolni. És az anyám nyugodtan hagyta. Talán bennem is ott tört el minden. Szerintem másabb személyiség lennék, ha ez az eset nem történt volna meg velem. De még így sem változtatnék a múlton, mert az lettem, aki lenni akarok. A hibáimmal együtt. –válaszoltam bíztatóan. Nem tudtam, hogy milyen hatást eredményez a monológom, de próbáltam így is rövidre fogni. Nem szólt egy szót se. Éreztem, ahogy dübörögnek az agyában a gondolatok.

- Gyere, azt hiszem, bemutatlak a családomnak. –álltam fel a padról. Riley is felállt és egy mosoly kíséretében kézen fogva sétáltunk vissza a nagy tömegbe. Mire számítottam? Pontosan arra, amit kaptam. Mindenki megnézett minket, összesúgtak a hátunk mögött, mutogattak ránk, de nem érdekelt. Kivételesen nem rendezhettem jelenetet. Ha most máshol lennénk, szerintem mindenki haja lángokban állna. Foglalkozzanak másnak az életével. Persze én vagyok a követendő példa az emberek számára. Daisy szemei teljesen elkerekedtek, amikor ő is meglátott minket. Hátra fordult, hogy alaposan megnézzen minket.

- Jól látok? –nézett kétségbeesetten hol ránk hol Clara nénikémre Daisy. Megálltunk az asztal mellett, Riley azonnal meghajolt.

- Te lennél az a sokat emlegetett Riley? –szögezte neki a kérdést Apa.

- Egyszer volt szóban. –forgattam a szemeim. –Ő egy nagyon jó barátom.

- Egy? –köhögött Daisy.

- Rendben. Akkor a barátom. Lerendeztünk pár dolgot és összejöttünk. Így jobb? –néztem Daisyre idegesen. Az asztalnál viszont ült egy vendég, akit eddig nem szúrtam ki. Julian Daisy mellett foglalt helyet.

- Állj fel Riley. –utasította Anya. –Gyere, ülj le közénk. Mesélj nekünk, hogyan jöttetek össze?

Engem zavartak Anya kérdései, de Riley meglehetősen nyugodt volt.

- A találkozásunk elég régre nyúlik vissza. 1916-ban kezdtem el a kastélyban az életem, mint kém tanonc. Nem akaratomból jelentkeztem, elég züllött életet éltem előzőleg, ami miatt el akartak kapni.  Mr. Jackson talált rám és ajánlott egy olyan lehetőséget, hogy beállhatok kémnek és akkor elintézi, hogy ne kelljen börtönben végeznem. Nem volt választásom, elfogadtam az ajánlatot. Ebben az évben voltak Calissa utolsó tanítványai, köztük én is. –felelte Riley.

- Ez milyen édes! –olvadozott Daisy. Rileyt nem érdekelte Julian jelenléte, engem annál jobban. Nem akartam, hogy minden egyes részletet halljon abból, ami köztünk történt Rileyval. Csak még jobban oldalba rúgnám. Megszorítottam Riley kezét, aki rám nézett. Julianre néztem, majd vissza rá, hogy értse a célzást. –Mi történt ezután? –kíváncsiskodott Daisy vigyorogva.

- Nem igazán alakítottunk ki mélyebb kapcsolatot, de volt egy pont, amikor mérges lettem rá. –folytatta Riley. – Calissának rendelték ki a Davidson ügyet. Mr. Jackson erősen ajánlott engem Calissa mellé, de minden egyes alkalommal elutasította a felkérést. Mondván, hogy ő csak egyedül tud dolgozni. Szerinte mások csak hátráltatnák őt a munkában és nem lenne sikeres az elképzelt terv. –magyarázott Riley, de Clara nénikém megállította.

- Látod Anne, még ennyivel is mély nyomot tudsz hagyni másokban. Néha moderálhatnád magad. Ez a szeszélyesség nem fog az előnyödre válni. –csóválta a fejét Clara néni. Általában a második nevemet használja, mert szerinte a Calissa túl kirívő. Bár néha ő is elfeledkezik erről. Csak miatta lett második nevem. Calissa Anne Dragnight. Kezdett sok lenni a bájcsevegés a családom és Riley között. Kár volt elhoznom. A saját késemet Clara néni tányérjába dobtam, hogy lassan állítsa le magát.

- Mond már meg nekem, hogy ki azaz Anne? Mert én nem vagyok. Talán ez a második nevem, de nem használom. Akkor végül is kihez beszélsz? Talán már szellemeket is látsz? Ejnye Clara néni, csak nem megártott a bor? –néztem gúnyosan feléje.

- Erről beszéltem Avery. A lányotok túl szeszélyes. Jobban meg kellett volna nevelni még, amikor kicsi volt. –fújtatott Clara néni. 

- Sajnos ez nem volt olyan egyszerű, mint Daisyvel. Calissa a tetteivel ellentétben hatalmas intelligenciával rendelkezik és minden hatalom felett áll. Még mi, a szülei is kevesek voltunk a nevelésére. Nem lehet betörni. Szabad szellemű, néha vannak hangulatingadozásai, de a mi lányunk. És ennél az asztalnál te nem ítélkezhetsz felette. –védett meg Anya. Lenézően mérte végig a húgát. Clara néni is nagyon jól tudta, hogy ezek után jobb lenne nem megszólalni. De a nénikémet hol érdekelte ez?

- Ha te nem, akkor majd én megtöröm a kicsikét. –nézett rám a nénikém bosszút forralva. Ennél jobb nem is történhetne. Legálisan elpáholhatom az egyik őrült rokonom.

- Én nem vállalok érte felelősséget. –emeltem fel a kezeim nevetve.

- Mi sem vállalunk érted semmilyen felelősséget Clara. –mondta Anya is. Kedves volt tőle, hogy beleegyezett. Lehet nekem is más fényből kellene nézni az Anyámat.

- Nem is kell! –háborodott fel a nénikém. –Előbb végzek vele, mint gondolnád.

Röhögő görcsöm lett Clara néni felszólalásától. A mesélés szerencsére abba maradt, és Juliannek sem kellett végig hallgatnia a sztorinkat. Riley komor arccal ült végig, nem nevetett, nem mosolygott.

- Jól megfontoltad? –kérdezte Apa is.

- Persze, persze. Egyszerű, mint az ágyba pisilés. Három szörnyet már felneveltem, a negyedik már semmiség lesz. –legyintett büszkén a nénikém.

- Hé! –ugrott fel Daisy mérgesen. Arcon csapás lehetett neki is, amit az anyja mondott. Sose tudtam sajnálni, mindig is el volt kényeztetve, még hozzám képest is.

- Hol van a másik két szörnyecske? – néztem körbe érdeklődve. Clara néninek még volt két gyereke, Aaron és Kate. Aaron volt a legidősebb, Daisy a legfiatalabb.

- Valahol a tömegben. Ezek sose tudnak egyhelyben maradni. –szidta őket Clara néni. Az eddig halk zene felerősödött, az emberek összevissza mászkáltak. Mint ha csak egy kerti esküvőn lennék. Egy lassú szám következett. Daisy azonnal felkérte Rileyt, aki nem mondhatott nemet. Csak ültem a székemben és figyeltem, hogy Riley milyen arcokat fog vágni, de semmi. Érzelemmentesen táncolt Daisyvel. Elkalandozva a gondolataimban fel se tűnt, hogy Mason egy ideje ott áll mellettem. A nyakába vetettem magam és csak sírtam.

- Soha többé ne csinálj ilyet te seggfej! –hüppögtem örömömben. – Mondhatok én akármit, tudod, hogy nélküled elveszett vagyok.

- Jól van, rendben. Nem csinálok ilyet. Legközelebb ezek után is utánad megyek. –mosolygott boldogan rám. –Rád bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy elveszett. Remekül megvoltál.

- Persze, jössz a macsó stílusoddal és felborítasz mindent. –sóhajtottam boldogan.

- Gyere, táncoljunk. –vitt be az emberek közé. Kezeimet a nyaka köré fontam és a vállára támasztottam a fejem. –Minden rendben Riley és közted?

- Igen. Kibékültünk. –feleltem nyugodtan.

- Akkor összejöttetek. –mondta komoran.

- Talán. Nem tudom mi lesz a vége. –vontam vállat könnyedén.

Mason szemszöge:

Gyönyörű volt ebben a ruhában. Nyugodtabbnak tűnt a szokásosnál. Szinte beleremegtem, ahogy tartottam a vékony testét. Nem lett volna szabad belenéznem a fejébe, amikor még eszméletlen volt. Érzem, hogy nem engem fog választani. Ez kevesebb lesz, mint három év. Én is és Riley is tudjuk ezt a titkot. A tudatalattija nem figyelmeztette, hogy mi lesz, ha mi is megtudjuk. Riley még nem elég szerelmes. Most kell elvágnom minden kapcsolatot, ha meg akarom tartani. Kerüljön bármibe. Kínszenvedés volt nélküle az a húsz év is. Nem élném túl, ha örökre elhagyna. Nekik a kapcsolatuk úgyis kezdetleges. Mellettem majd lenyugszik, ha vége mindennek.

- Gyere. –húztam ki a tömegből, amint vége lett a táncnak. –menjünk be egy kicsit.

- Mit akarsz Mason? –nevetett boldogan. Engedte magát a kísértésnek, úgyis tudta, hogy mi fog történni. Egyenesen a titkos szobába vezetett. Leültem a kanapéra míg Lissa töltött nekünk whiskyt. –Tudod, hogy ez nem lenne helyes. Alkut kötöttünk. Amíg valamelyikünknek nem lesz kapcsolata. –csalódottan rám nézett. Leült mellém és átadta a pohárba kitöltött alkoholt. Láttam rajta, hogy ő is akarja, de hezitál. Pedig sosem szokott. Most én is máshogy állok az egészhez. Eddig a barátságunkat védtem, nem igazán érdekelt, ha volt kapcsolata. Számomra nem voltak ellenfelek. Semelyik se volt Lissához méltó. Ha nem Riley lenne most ez az ember, akkor két perc alatt repült volna. Ennyit nem ért volna meg Lissának se, a veszekedésekkel együtt. Már a kapcsolatuk elején láttam, hogy ez valami más. Illik a hercegnőmhöz, ugyanolyan személyiségűek. Én bezzeg megmaradtam a nyugodt Masonként, aki csak a barátságot akarja. Fasza. Kellett nekem ezzel a dumával jönni.

- Ugyan már, édes. –nevettem fel meglepődve. –Mi lesz velem nélküled?

- A legjobb barátom maradsz Mason. –válaszolt higgadtan. –Bármelyik nap láthatsz. Az ilyen helyzetekben vigasztalódj Kaylánál. 

- Kayla nem ugyanaz. –sóhajtottam fáradtan.

- Történt valami, amiről nem tudok? –húzta fel a szemöldökét meglepetten.

- Nem, semmi. –hajtottam hátra a fejem. –Vele nem érzem azt, mint veled. Az egész teljesen más. Nem igazán az esetem. –húztam a szám. Gondolkozva nézett végig rajtam.

 Fájt a szótlansága, de az ő helyében én se tudnék mit mondani.  Erős érzelmek kötik mindkettőnkhöz. A mi kapcsolatunk mégis mélyebb.

- Mikor cseréltünk szerepet? –döntötte oldalra a fejét. –Eddig mindig nekem volt szeretethiányom. Én kértem hasonlókat, nem te.

Akkor még én se éreztem magam veszélyben. Válasz helyett megcsókoltam. Nem kellett több neki sem, egymásnak estünk. Már az ágy közelében voltunk, amikor valaki dörömbölt az acél ajtón. Mindketten felkaptuk a fejünket és hirtelen néztünk az ajtóra.

- Calissa, benn vagy? –ordibált Riley. Szerencsésen ez a szoba hangszigetelt, nem igazán hallja, hogy benn vagyunk-e. Lissa nem válaszolt. Nem akarta, hogy Riley tudjon bármit is. Hallottuk, ahogy elmegy az ajtó elől és kimegy a szobából. Sikítás hangja jött az ablak felől. Calissa kinézett és tudta, hogy megtámadták a kastélyt.

- Felhasználásra kerül a fegyver. –mondta ridegen. Ez nagyon nem jelent jót. Még soha nem használtuk. Azt hittem sose jön el az a nap. Kiugrott az ablakon és futott a hátsó udvarhoz. Elővettem a fegyvert és én is ugrottam. Turbó módba kapcsoltam és szaladtam a hercegnő után. Hatalmas felfordulás fogadott. A királyi családot éppen bemenekítették a kastély egy biztonságos területére. Riley is velük volt, gondolom Lissa kérése. Az asztalok feldöntve, székek összetörve. A növényzet pusztult, az emberek fejvesztve menekültek. Ashleyék futottak hozzám.

- Ez most igazi vagy csak gyakorlat? –kérdezte unottan Chris.

- Nem hiszem, hogy mára tennének be poénból ilyet. –forgattam a szemeim. –Ha tudtok menjetek be, nem lesz szép látvány

- Szívesen szétrúgunk mi is pár segget. –ajánlotta fel Nicole.

- Nem fog kelleni. –legyintettem.

- Lissával mi van? –kérdezte Cordelia. –Ott áll a terasz lépcsőjén, mereven, előtte az sorfalt álló őrökkel.

Oda fordítottam én is a fejem. Nagyon jól tudtam, hogy mi következik. Gondolhattam volna rá előbb is. Már embrió kora óta sok ezer védőfal védi a lelkét a gonoszabbik felétől. Ha ezeket lebontja, a világ elpusztítására is képes lenne. Sose próbálta meg, ez lesz az első alkalom. De Lissa direkt csinálja. Ezzel a mozdulattal felszabadítja a gyógyszerek hatása miatt elnyomott erejét. Mióta várhatta ezt a pillanatot. Ezért ment el Ashleyvel is. Most valaki végre a kezére is játszott. A védőfalakkal együtt is van egy kis rés, ahol beszivárog a benne lakozó gonosz. Talán ezért tűnik sokszor normálisnak. Különben túl kedves lenne, de az nem az ő stílusa.

- Átgondolta, hogy mit tesz. –bólintottam. –Ha nem akartok egy Lissa általi pusztítás áldozatai lenni, akkor tűnjetek el.

- Maradunk. –jelentette ki David. –Még egyszer nem hagyjuk el.

A többiek is hevesen bólogattak.

- Julian, kérlek, te vidd be Kaylat az épületbe. Csak neked van ahhoz elég rangod, hogy bejussatok, ha David maradni akar. –utasítottam Juliant, aki azonnal megragadta Kayla kezét.

- Tudod, hogy mi fog történni? –kérdezte Cornelia tőlem.

- Fogalmam sincs. Ezért kell kinn maradnom. Ha túl veszélyes lenne a helyzet csak én tudom megállítani. –sóhajtottam. Calissa hátradöntötte a fejét, hogy az egész testében szétáradjon a benne élő gonosz. A haja és a ruhája lassan feketévé változott. Újból egyenes fejtartással kinyitotta a szemeit. Bár Calissának piros szemei vannak, a szeme fehérje és a pupillája is vörössé változott. Haja magától kibontódott és lebegett. Kezeiben fekete fénygömbök jelentek meg. Ha nem láttam volna a folyamatot, el se hiszem, hogy ő lenne az. Az előtte álló őrök utat adtak neki. Rideg és érzelemmentes arccal ment előre. Hatalmasat üvöltött, amitől a vámpír behatolók a száz méterre lévő kerítésnek csapódtak. Ijesztő látványt nyújtott, de még így is tudtam, hogy ő Lissa. Már az ordításával is meghaltak sokan. Ennyi erőt egy vézna testben. Félek, hogy belülről felfalja.

- Milyen szánalmas. –nevetett. –Ennyi semmire kellőt egy helyen. –mondta lenézően. A hideg rázott a gonosz kacaj visszhangjától. –Ha már ennyi után féltek, minek kellett támadást indítani? –húzta fel a szemöldökét. Senki nem mert válaszolni. Csak egy pillanatra néztem az ablakra. Riley tökéletes kilátásból figyelte az első emeleti erkélyen a történéseket. Így is képes lesz szeretni? A fénygömbök nagysága folyamatosan nőtt. Egyre nagyobbak lettek. Bele akarja adni az összes erejét. A kerítésnek csapódott emberek felé dobta. Hatalmas robbanás következett be. Mi is hátraestünk öt métert, fák dőltek ki, csak a kastély maradt egybe. Porrá égette az összes betolakodót. Most jön az én időm. Előszedtem a pisztolyt, aminek a tölténye elvarázsolt volt. Céloztam és lőttem. Arra még én sem számítottam, hogy elkapja a golyót és porrá őrli a kezeivel.

- Houston, problémánk van. –nézett kétségbeesetten Jason.