5. rész
Terveztem, hogy megkérdezem, honnan ismeri, de elvetettem az ötletet. Ha
akarja, elmondja, nem fogom ezért zaklatni.
- Mi az első óra? –kérdeztem tőle nyugodtan. Tudtam, hogy tesi lesz az első óra, de nem tudtam mit kérdezni tőle.
- Tesi. De előtte el kell menni a gazdaságiba, mint tudod. –felelte komoran. Semmi érzelem. Ez nekem túl fura. Azt hiszem, itt többről is van szó. Talán másnak tényleg érzelemmentes volt a kinézete, viszont ahogy jobban szemügyre vettem a testtartását, a tekintetét, a befeszült izmokat, a merev állkapcsot, csak egy érzelemre tudtam gondolni. Gyűlölet. Teljes mértékű gyűlölet. De egy nagyon régre visszanyúló gyűlölet. Julian agyonverte volna, Julietet ha nem lettem volna itt. Egy pillanatra kizökkentem gondolatmenetemből és észrevettem, hogy szeme követi Julietet a folyosón és világos barna szeme kezd éjfekete lenni. Julietnek a halálhoz van köze. Még hozzá Julian szüleinek a halálához. Álmaimban sem tükröződtek volna ki ilyen jól a történet körvonalai. Talán Julian akkor lehetett 17 éves. Csöndben elsétáltunk a gazdaságiig, ahol leadtuk a papírjainkat és megkaptuk a teljes órarendet. Az öltözők felé megálltunk egy pillanatra, és Julian behúzott a szertárba. Értetlenül néztem rá, mire a táskájából elővett egy nullás vércsoportú vérzacskót.
- Még emlékszem, hogy ez volt a kedvenced. Remélem többre mész vele tesin. –mosolygott szomorkásan. Azonnal feltéptem a zacskót, és kiittam a tartalmát. Julian elővett még két tasakot, és azt is mind megittam. Én nem az a tipikus vámpír vagyok, akinek mindene véres lesz, ha iszik. Mindig utáltam, ha egy gyönyörű ruhám véres lett. Sokkal jobban éreztem magam fizikailag. Azt hiszem a fizikai erőm visszatért.
- Nagyon köszönöm, Julian. Ez életmentő volt. –feleltem neki hálásan. Ránéztem Julianre akinek az arckifejezései a mérgességét mutatták, de próbált higgadt maradni. Szó nélkül megöleltem, amin kissé meglepődött. Nem akartam felhozni a témát, majd elmondja, ha akarja. El akartam húzódni tőle, de visszahúzott és szenvedélyesen megcsókolt. Csak egy csók is elég volt, hogy átérezzem a fájdalmát. Nagyon sok érzés kavargott benne, és én nem tudtam hogyan lenyugtatni. Bűntudatom volt, hiszen miattam kellett találkoznia Juliettel. Szótlanul elhúzódott tőlem, csak a kezemet fogta meg.
- Na gyere, nézzük meg hogyan alázol le a pályán. –mosolyogtam rá. Julian elnevette magát, és rázkódó vállal szólalt meg.
- Még ha akarnálak, se tudnám leelőzni a nagy Calissa Dragnight-ot. –hajolt meg előttem poénból. – Még ha erősebb is lennék, a technikád sokkal jobb, így esélytelen vagyok az alázásra. –nyomott a homlokomra egy puszit. A kedve jobb lett egy fokkal, de még mindig érezhető volt rajta a düh. Kijöttünk a szertárból, majd mindketten átöltöztünk tesire, és kimentünk a futópályára. Már az összes diák ott volt, kivéve minket.
- Köszöntjük két új vámpír tanulónkat az iskolában. –beszélt felénk a tanár. –A nevem Mr. Nicholson, és én vagyok a testneveléstanár. Ms. Dragnight igencsak nagy hírnévnek örvend, harci technikában is. Bár tudom, hogy még nincs hatalma teljes erejében, viszont tudna mutatni pár technikát Mr. Wyberg-en? –nézett rám a tanár, majd Julianre. És kezdődik előröl a szokásos… Valamiért az emberek oda vannak a bemutatókért, főleg ha rólam van szó. De nem hibáztathatom a tanárt ezért.
- Ha nagyon akarja. –vontam vállat unottan. A többiek hátra léptek vagy 6 lépésnyit, ha jól számoltam. Ennyire azért nem vagyok közveszélyes. Julian kicsit meghökkenve nézett rám, hiszen tudta ő is, hogy mi fog következni. Normálisan beálltam védekező állásba, hiszen nem tudtam mire számítsak. És ezzel jeleztem Juliannek, hogy ő támad. Vámpír gyorsasággal jött felém és feltűnt, hogy a vállamat célozta meg. Mi bajom lesz, ha egy kicsivel érzékenyebb ponton üt meg? Semmi. Egy kis mozdulattal kitértem előle. Julian visszafordult, és újból nekem támadt. Az öklét azonnal megfogtam és kitérítettem magam elől. Mindig ilyen könnyű volt ez, vagy csak Julian ilyen rossz? Közben rájött, hogy a finomkodással semmit sem ér el, így elkezdett sok kicsi csapást mérni az arcomhoz. Elkezdtem kézzel kivédeni őket, és megpróbáltam egy rúgást bevinni Julian gyomrába, ami sikerült is, amikor nem figyelt, de ennél nagyobb dolgokat is megoldottam már. Szívesebben csináltam volna mást, de gondoltam segítek kicsit Juliannek.
- Gondolj erre úgy, mint ha árnyék harc lenne. Kezd el követni a mozdulatsoromat és belelendülsz majd. –magyaráztam, miközben ököllel majdnem belecsaptam az arcába, de egy centire előtte megálltam, és ezt Julian is érzékelte. Rájött, hogy nem kell komoly ütéseket bevinnie ahhoz, hogy bemutassunk valamit. Elég jól belejött, amikor véletlenszerűen a szívemet akarta megcélozni. Ezt pedig sose szerettem. Azonnal megfogtam ökölnél és átdobtam a hátára.
- Eddig finomkodtam veled, de sose célozd a szívem. Nagyon fel tudnak dühíteni vele. –mosolyogtam rá gúnyosan.
- Mi az első óra? –kérdeztem tőle nyugodtan. Tudtam, hogy tesi lesz az első óra, de nem tudtam mit kérdezni tőle.
- Tesi. De előtte el kell menni a gazdaságiba, mint tudod. –felelte komoran. Semmi érzelem. Ez nekem túl fura. Azt hiszem, itt többről is van szó. Talán másnak tényleg érzelemmentes volt a kinézete, viszont ahogy jobban szemügyre vettem a testtartását, a tekintetét, a befeszült izmokat, a merev állkapcsot, csak egy érzelemre tudtam gondolni. Gyűlölet. Teljes mértékű gyűlölet. De egy nagyon régre visszanyúló gyűlölet. Julian agyonverte volna, Julietet ha nem lettem volna itt. Egy pillanatra kizökkentem gondolatmenetemből és észrevettem, hogy szeme követi Julietet a folyosón és világos barna szeme kezd éjfekete lenni. Julietnek a halálhoz van köze. Még hozzá Julian szüleinek a halálához. Álmaimban sem tükröződtek volna ki ilyen jól a történet körvonalai. Talán Julian akkor lehetett 17 éves. Csöndben elsétáltunk a gazdaságiig, ahol leadtuk a papírjainkat és megkaptuk a teljes órarendet. Az öltözők felé megálltunk egy pillanatra, és Julian behúzott a szertárba. Értetlenül néztem rá, mire a táskájából elővett egy nullás vércsoportú vérzacskót.
- Még emlékszem, hogy ez volt a kedvenced. Remélem többre mész vele tesin. –mosolygott szomorkásan. Azonnal feltéptem a zacskót, és kiittam a tartalmát. Julian elővett még két tasakot, és azt is mind megittam. Én nem az a tipikus vámpír vagyok, akinek mindene véres lesz, ha iszik. Mindig utáltam, ha egy gyönyörű ruhám véres lett. Sokkal jobban éreztem magam fizikailag. Azt hiszem a fizikai erőm visszatért.
- Nagyon köszönöm, Julian. Ez életmentő volt. –feleltem neki hálásan. Ránéztem Julianre akinek az arckifejezései a mérgességét mutatták, de próbált higgadt maradni. Szó nélkül megöleltem, amin kissé meglepődött. Nem akartam felhozni a témát, majd elmondja, ha akarja. El akartam húzódni tőle, de visszahúzott és szenvedélyesen megcsókolt. Csak egy csók is elég volt, hogy átérezzem a fájdalmát. Nagyon sok érzés kavargott benne, és én nem tudtam hogyan lenyugtatni. Bűntudatom volt, hiszen miattam kellett találkoznia Juliettel. Szótlanul elhúzódott tőlem, csak a kezemet fogta meg.
- Na gyere, nézzük meg hogyan alázol le a pályán. –mosolyogtam rá. Julian elnevette magát, és rázkódó vállal szólalt meg.
- Még ha akarnálak, se tudnám leelőzni a nagy Calissa Dragnight-ot. –hajolt meg előttem poénból. – Még ha erősebb is lennék, a technikád sokkal jobb, így esélytelen vagyok az alázásra. –nyomott a homlokomra egy puszit. A kedve jobb lett egy fokkal, de még mindig érezhető volt rajta a düh. Kijöttünk a szertárból, majd mindketten átöltöztünk tesire, és kimentünk a futópályára. Már az összes diák ott volt, kivéve minket.
- Köszöntjük két új vámpír tanulónkat az iskolában. –beszélt felénk a tanár. –A nevem Mr. Nicholson, és én vagyok a testneveléstanár. Ms. Dragnight igencsak nagy hírnévnek örvend, harci technikában is. Bár tudom, hogy még nincs hatalma teljes erejében, viszont tudna mutatni pár technikát Mr. Wyberg-en? –nézett rám a tanár, majd Julianre. És kezdődik előröl a szokásos… Valamiért az emberek oda vannak a bemutatókért, főleg ha rólam van szó. De nem hibáztathatom a tanárt ezért.
- Ha nagyon akarja. –vontam vállat unottan. A többiek hátra léptek vagy 6 lépésnyit, ha jól számoltam. Ennyire azért nem vagyok közveszélyes. Julian kicsit meghökkenve nézett rám, hiszen tudta ő is, hogy mi fog következni. Normálisan beálltam védekező állásba, hiszen nem tudtam mire számítsak. És ezzel jeleztem Juliannek, hogy ő támad. Vámpír gyorsasággal jött felém és feltűnt, hogy a vállamat célozta meg. Mi bajom lesz, ha egy kicsivel érzékenyebb ponton üt meg? Semmi. Egy kis mozdulattal kitértem előle. Julian visszafordult, és újból nekem támadt. Az öklét azonnal megfogtam és kitérítettem magam elől. Mindig ilyen könnyű volt ez, vagy csak Julian ilyen rossz? Közben rájött, hogy a finomkodással semmit sem ér el, így elkezdett sok kicsi csapást mérni az arcomhoz. Elkezdtem kézzel kivédeni őket, és megpróbáltam egy rúgást bevinni Julian gyomrába, ami sikerült is, amikor nem figyelt, de ennél nagyobb dolgokat is megoldottam már. Szívesebben csináltam volna mást, de gondoltam segítek kicsit Juliannek.
- Gondolj erre úgy, mint ha árnyék harc lenne. Kezd el követni a mozdulatsoromat és belelendülsz majd. –magyaráztam, miközben ököllel majdnem belecsaptam az arcába, de egy centire előtte megálltam, és ezt Julian is érzékelte. Rájött, hogy nem kell komoly ütéseket bevinnie ahhoz, hogy bemutassunk valamit. Elég jól belejött, amikor véletlenszerűen a szívemet akarta megcélozni. Ezt pedig sose szerettem. Azonnal megfogtam ökölnél és átdobtam a hátára.
- Eddig finomkodtam veled, de sose célozd a szívem. Nagyon fel tudnak dühíteni vele. –mosolyogtam rá gúnyosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése